Budapesten láttam meg a napvilágot egy magyar anya és egy kongói apa elsőszülött gyermekeként. Anyám egy tanfolyamra járt az esküvő előtt, melynek lényege az volt, hogy miért is nem szabad hozzámenni egy afrikaihoz. Enélkül akkoriban nem mondhatta volna ki a boldogító igent. Apám is megküzdötte a magáét-hogy csak egyet emeljek ki-, amikor a metrósínek közé lökték az Astoriánál. A küzdelem az én életemben is bőven jelen van. Ezért sikerült kiharcolni egy francia állami ösztöndíjat, aminek segítségével Nizzában élhettem és tanulhattam. Ezért sikerült kiharcolnom a kvótát a 2004-as Athéni Nyári Olimpiai Játékokra, ahol kardvívóként léphettem pástra a Kongói Köztársaságot képviselve. Ezért ismerte meg a nevemet és az arcomat színészként, televíziós-és rádiós műsorvezetőként az egész ország. Ezért írok blogot is. Sosem akartam írni. A könyvem is azért jelent meg, mert rábeszéltek. A blogra is rábeszéltek. Igaz, a mai napig nem értem, hogy van türelme hozzám annak, aki rábeszélt, de úgy tűnik megérte újra írni. Ki tudja, talán lesz még egy könyv. A zárt csoportban a kulturális ajánlókat szállítom és sokat élőzöm, kövess ott is.