Sveraszívem

Agyamba éles fájdalomként csapott a felismerés, hogy nem mindenütt van itt korlát...A gyerekek sikítoztak...Pupilláim összeszűkültek, és a sejtjeim vészüzemmódba kapcsoltak. (Szülés 3.fázis)

hogy lehetne bekötözni a sebet... mely a szíveden ég ...de mégis ... valahogy, valahogy homokba kell írni a szót, ami annyira fàj...

Mr.iPhoneXX tulaj nincs épp itt, nem tudok fényképezni, és ha netán fel szeretnék venni rajta valamit?...Hát az sem sikerülhet Mr iPhoneXX úr nélkül...Mi van???

Hm…ilyenek vagyunk…kicsit ilyenek, meg olyanok…és persze azért jó figyelni magunkra, és nem kell degeszre enni magunkat, de ilyenek vagyunk…emberek, sebezhetőek, kicsit szépséghibásak, de ezzel együtt kerekek, és tökéletesek…

Anyucikaaaa, figyelj, tudom, ennek most nem biztos, hogy örülni fogsz, de ez a műanyag pohár, lehet, hogy egy hónapja a kocsiban volt, és beleszáradt a kávé, és azóta rágót gyűjtöttél benne és taknyos zsepit, és még meg is tört az oldala, de...figyi...mos

És akkor most lássuk csak, hol is állok…Kihúzom magam…jó önképpel rendelkező, derűs asszony vagyok, (365 napból legalább 7 napon) és túlélő…3 gyermek anyja, és egy őrült hajóskapitány felesége

És aki azt nap, mint nap a bőrén érzi, milyen az utcán két centisre összehúzódni, csak nehogy belém kössenek...annak lehet hangzatos szlogeneket mondani! Az fél.

És ez nem, nem igaz, hogy mindig könnyű! Mi is ugyanolyan fontos részei vagyunk a családnak, mint a gyerekek!

Hány könyvet olvastam erről, és egyre tanácstalanabb vagyok, és egyre inkább a csak ma, csak ma tudjam őket épp eléggé szeretni vezet...