Azt hiszem, torkig vagyok az okos emberek és szakemberek nagy írásaival, hogy szülőként mi az az 5, 10, 1000 hiba, ami végzetes, meg őrült nagy hiba.
Hol van az írás, ami együttérez a szülővel és szárnyakat ad annak, aki adja, ami csak a csövön kifér? És igen, hibázik, mert mindenki hibázik, és ha tutin akarod csinálni és már minden, minden szakirodalmat benyeltél és rongyosra olvastál, akkor is lesz hiba! Végzetes és rossz is!…
De én abban hiszek és reménykedem jobb híján, hogy ahogy én is, az én gyerekeim is képesek lesznek ezzel együtt megérteni, hogy szerettem őket és egy adott pontban felismerik majd, hogy nekem is vannak/ voltak határaim, amin belül és néha azon túl is szerettem őket úgy, ahogy csak képes voltam…
És remélem, képesek lesznek tanulni akár a hibáimból, ahogy én a szüleiméből. És képesek lesznek megbocsátani, és egyszer megérteni, eljön a pont, ahol ők is felelősek a saját döntéseikért, és nem mutogathatnak életük végéig rám!
Akkor sem, ha épp nem mi voltunk a tökéletes család, és sérültek benne. Mindenki sérül így vagy úgy, ahogy a fa a szabadban a viharoktól, melyeket ki kell álljon ….Remélem, megértik majd, hogy életük aktív kovácsai, és remélem, lesz bátorságuk egyszer erről is jót beszélgetni, mit lehetett volna jobban, és felnőnek a saját életükhöz…
És üzenem az összes szülőnek és leendő szülőnek, fel a fejjel! Mindenki küzd! Sok- sok okoskodó könyv, meg hangzatos tanács helyett meg kell ismerni a saját gyerekeinket, és elfogadni és szeretni kell őket.
És ez nem, nem igaz, hogy mindig könnyű! Mi is ugyanolyan fontos részei vagyunk a családnak, mint a gyerekek! Mi is telve vagyunk félelmekkel, teljesült és baromira nem teljesült álmokkal, jól esik az ölelés, és néha csak egy-egy jó szó!
Megtört és megragasztott szárnyakkal virrasztunk, és tárjuk újra meg újra ki remegő karjaink…és kockáztatunk és hiszünk és reménykedünk és kitartunk ott is, ahol semmi látszata erőfeszítéseinknek, és hallgatjuk az ítélkezőket, és izzadunk és tartjuk a hátunk és dacolunk és védünk és összecsuklunk és a kávé a pizsamánkra ömlik, és elfelejtünk, elbukunk és felállunk és megbocsátunk és szeretünk és szeretünk és… szeretünk mind halálig, utolsó erőnkkel és minden hibánkkal együtt …
