Most, hogy már három gyermek anyukája vagyok (Mivan? Mivan? Mivaaaan?:-)), szóval egy új, eddig ismeretlen de mégis valamihez fogható élményben volt részem…
Leesett 15 cm hó, és raklapnyi gyermekemmel először lefelé elindultunk…de úgy az első kanyarig lepergett az életem, és újabb ősz hajszálam megszületése után rájöttem, vissza kell fordulnunk. (Szülés 1.fázis) Találtam is egy kis felhajtót. Kormány balra…ééééés a kocsi jobbra, feneke még jobbrábbra…Szívverésem a felhőkig emelkedett…Agyamba éles fájdalomként csapott a felismerés, hogy nem mindenütt van itt korlát…A gyerekek sikítoztak…Pupilláim összeszűkültek, és a sejtjeim vészüzemmódba kapcsoltak. (Szülés 3.fázis)
Semmi baj, semmi baj…Valahogy visszatekeregtünk az útra, és lementünk az első nem emelkedő, és nem lejtő felhajtóig. Ott megfordultam…Azt hiszem az autó motorjánál csak mi remegtünk jobban. (Szülés 4.fázis)
Felfelé egészen, egészen jól haladunk addig, míg mégsem és minél jobban kormányoztam az autót balra a hátsó részünk annál jobban ment jobbra…Teljes káosz…Sikítozás…
Menthetetlenül sodródtunk az árok felé…
De röpke ima után, és azt hiszem, pár angyal a hátunk mögött megtolta az autót, rájöttem, ráéreztem, hogy kell kicsúszni jó irányba ahhoz, hogy az úton maradjunk….Egy kígyó a keréknyomhoz képest szögegyenes…
A lényeg, a szülési fájdalmak jutottak eszembe, hogy azt sem tudja az ember, milyen, míg rá nem tör…és azt sem tudja az ember, mit kezdjen vele, míg nem érezte…Leírhatatlan…És a férfiaknak üzenem, a jeges úton vezetés hasonlít a szüléshez.., Már csak ha valaki áhítozott volna erre az érzésre…És mikor megérkezik az ember családdal….az a PILLANAT! (Szülés utolsó fázis és születés:-))))
Egy szó, mint száz…megmenekültünk, a gyerekekkel eldöntöttük, inkább lapátolunk havat, és megvárjuk a megmentő hókotrót!
Ui.: Falkert azóta is álomszép, és komolyan le a kalappal, milyen gyorsan és folyamatosan hótalanították az utakat… Azért azt hiszem, aki elindul síelni, jobb, ha becsomagol egy nem „teszkós” hóláncot!!!
