Igazából egy medence felett lakunk, és hát a gyerekek meg szeretnek pancsolni…
De minthogy régóta befészkelte magát egy gondolat a fejembe, hogy mikor alkottak engem, először elefántra gondoltak, majd vízilóra, majd férfinak akartak, s csak az utolsó percben lettem nő, (így lett jó hangom, és szép hajam, szóval)…nem szívesen mutatkozom fürdőruhában.
Sem a nézésem, sem a járásom, sem a csípőm ringása nem olyan…De mindegy is…végül is legyőztem ezt a csupa büszkeség gondolatot, egészséges vagyok, és masszív…és lementünk…és nagy örömömre, minden lurkó a boldogság mellett fürdött medencében is.
És akkor mit láttam…az a nagyon szimpatikus úr, akinek a családjával jót beszélhettünk a vacsoránál, szóval neki is van két ferdén álló lábujja, és egy másik, aki síruhában egy „Adonisz”, itt és most, kicsit dzsungeles a mellkasa, és hát bizonyosan nem salátát vacsorázik minden nap…és egy hölgy, aki amúgy fantasztikusan vonzó, most látom csak, hogy az idő vasfoga az ő hasába is beleharapott…
Hm…ilyenek vagyunk…kicsit ilyenek, meg olyanok…és persze azért jó figyelni magunkra, és nem kell degeszre enni magunkat, de ilyenek vagyunk…emberek, sebezhetőek, kicsit szépséghibásak, de ezzel együtt kerekek, és tökéletesek…
