7 C
Budapest
2025, november 18,
A lételemem, hogyha emberekkel találkozom, akkor mindig mindenkitől megkérdezem, hogy van, és érdekel a válasza is. Aztán ez lett a hivatásom. Az egész úgy kezdődött, hogy kisgyerekes anyuka lettem 6 évvel ezelőtt. Azt gondoltam, hogy simán fog menni, erre születtem, mert ezt éreztem belülről, hogy én erre vágyom évek óta. Ahhoz képest nem volt sima ügy. Saját magam is önismereti útba kezdtem, mert nem igazán értettem a működésemet. Ennek következménye, hogy rájöttem, hogy mi az, ami nagyon érdekel. Az írásaimban a család és a digitális világ kihívásait, lehetőségeit vizsgálgatom, ízlelgetem és elétek tárom. Beszélgessünk róla, várlak benneteket a csoportban is.

Zsibbadt ujjak, ügyetlen kéz– a csukló alagút szindrómáról

Az alagút szindróma az ideg leszorítását jelenti a csukló területén.

Mikro-megcsalás – a hűtlenség új formái 2. rész

Ildikó totálisan tanácstalan volt, hogy mit tegyen ebben a helyzetben, teljesen megtört a partnerébe vetett bizalma.

Honvágy elleni 10+1 egy tipp

Az elmúlt 20 év több mint felét külföldön éltem, Angliától Szaúd-Arábián keresztül Olaszországig. Ha az ember elfoglalja magát, dolgozik, szeret és akar...

A JÓ FIÚK – Mi lesz a jófiúkkal? Ezek szerint akkor férfiként érdemes rossznak lenni?

Zoltán abban kérte a segítségemet, hogy nézzük át, hogy mi a baj a társkereső profiljával. Bár sokan megnézték, mégis alig válaszoltak neki.
A szerző cikkei:

Dayfly Kriszti coach, édesanya-lelkesítő

Gáz, ha anya netezik?

Az internethasználat ugyanolyan, mint bármilyen más szokásunk. Önmagunknak érdemes megfelelnünk vele, nem másoknak. Mondhatunk nemet, kiléphetünk csoportokból vagy leiratkozhatunk idővel hírlevelekről.

Latest Posts

Tudatosan az időskorba

Vajon felkészülünk-e igazán idősebb, nyugdíjas éveinkre? Az egészségi problémákról, az anyagiakról még csak-csak esik szó, de arról nem, milyen...

Téli bőrápolás – 5 tipp, hogy a hideg hónapokban is egészséges és ragyogó maradjon a bőröd

A hűvösebb idő megérkeztével a bőr igényei változnak.  A hideg levegő, a szél és a fűtött helyiségek száraz levegője mind próbára teszik...

Perimenopauza idején is visszanyerhető az egyensúly

Hogyan segíthet a kismedencei biofeedback a női test újraharmonzálásában? Október a menopauza hónapja. Sok mindenről beszélnek ezzel kapcsolatban a...

Megérkezett az Apám lánya trailere

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával a Little Bus Productions és a Story Lab koprodukciójában készült Apám lánya (My Father’s Daughter)  Podhradská Lea személyes...