A tavaszi nagytakarítás lehet családi vagy generációs elvárás, lehet egyszerű megszokás – de akár a lelki terápiával is felérhet.

Vajon miért és hogyan hat a külső rendrakás a belsőnkre? Miért nyugtat meg a takarítás?

Nem vagyok az az ember, akinél mindig elvágólagos a rend. Sosem kezeltem kötelező érvényű elvárásként, hogy márpedig egy lakásban mindig, minden körülmények között rendnek kell lenni, és a tavaszi nagytakarítás akár az alvás rovására is kipipálandó feladat lenne. Ráadásul a mostanában dívó minimalista hullámra sem ültem fel. Nincs mit szépíteni: sok cuccom van, és nem is érzek emiatt semmiféle bűntudatot.

Ugyanakkor, ha azt érzem, hogy túl nagy a stressz és a káosz odabent, szinte borítékolhatóan takarításba, selejtezésbe kezdek. És szinte azonnal érzem is a dolog hatását: ahogy egy-egy szekrény vagy asztal áttekinthetőbbé válik, úgy pattannak helyre a mozaik darabkái fejben és lélekben is.

A tavaszi nagytakarítás is válhat kényszerré!

Pszichológiai kutatások a megmondhatói – de egyszerű, mindennapi tapasztalatok is igazolják -, hogy a rendetlenség rontja a hatékonyságunkat, megzavarja a gondolkodásunkat, fáraszt, és akár depressziósabbá is tehet.

Nem kell ebbe semmilyen spiritualitást vinni, egyszerűen arról van szó, hogy a zűrzavar láttán az agynak több információt kell feldolgoznia, és a mai információdömpingben ez a kicsi többlet akár a mérleg nyelvét is jelentheti a „még épp elviselhető” és a túlzott információmennyiség között.

Persze erre nem az a megoldás, hogy a szőnyeg rojtjait is glédába állítsuk. Az elvágólagos, szigorú rend egy ponton túl nem a kényelmünket szolgálja, hanem kényelmetlen elvárásként nehezedik ránk. Ahogyan az is, ha azt kaptuk örökül, hogy karácsony és húsvét előtt akkor is ki kell glancolni a házat, ha beleszakadunk.

Találjuk meg a saját rendünket!

Ennél sokkal izgalmasabb, ha tavaszi nagytakarítás címén a saját, önazonos rendünket akarjuk megtalálni. Ez persze lehet, hogy másnak még bőven a rendetlenség kategóriába tartozik, de ha nekünk kényelmes, akkor nyugodtan ragaszkodjunk hozzá.

Megválni azoktól a tárgyaktól, amelyekre már valóban nincs szükségünk, és megtartani, adott esetben sok évi szekrényben raboskodás után újra használni azokat, amelyekhez ragaszkodunk, felér egy önismereti utazással.

Már csak azért is, mert pakolás közben óhatatlanul szembe jönnek velünk az emlékeink. Mire is gondoltunk, amikor megvettük azt a ruhát, amelyik sem az alakunkhoz, sem az élethelyzetünkhöz nem illik igazán?

Van-e létjogosultsága a „majd belefogyok” jeligéjű farmernek? Vajon motivál, vagy inkább lelomboz? Illik-e még hozzánk az a ruha, amit évekkel, évtizedekkel ezelőtt önazonosnak véltünk? Feltétlenül kell-e az a konyhai csetresz, amelyikről úgy gondoltunk, hogy nélküle nem létezik egészséges táplálkozás?

Miközben szembesülünk ezekkel a kérdésekkel, megtaláljuk rájuk a saját válaszainkat is.

Ez pedig elvezethet oda, hogy új, kreatív megközelítést találjunk azokra a problémákra is, amelyeken napok óta pörgünk, akár az álmatlanságig is.

Az áttekinthetőbb szekrények, polcok, pultok pedig szó szerint felszabadító hatással vannak ránk, és mintegy helyet csinálnak annak, hogy valami új lépjen be az életünkbe, akár váratlanul is.

További információ: Zöldsaláta életmódblog