Válások 50 felett – vajon miért döntenek egyre többen a kilépés mellett életük második felében?
Egyre több tanulmány és statisztika mutat rá arra a tendenciára, hogy az 50 év feletti nők és férfiak körében nő a válások száma, miközben a fiatalabb generációknál inkább csökkenés figyelhető meg. A teljes cikk itt olvasható ennek a jelenségnek a bemutatására vállalkozott, amit megspékelek a saját tapasztalataimmal.
Az angolszász szakirodalom már külön fogalommal is illeti a seniorok válási boomját: gray divorce. Sok esetben nem is friss kapcsolatok felbomlásáról van szó, hanem többnyire 20-30 éve együtt élő párokéról, akik sokáig működtették a családi rendszert, ám valahol útközben elmozdult az egyensúly.
A válásokhoz vezető leggyakoribb oka talán az, hgy már egyre kevesebben érzik úgy, hogy kopromisszumokat szertenének kötni a másikkal akkor is, ha már nem látnak esélyt egy kis boldogságra és nyugalomra. Az előttük álló 20-30 évet a lehető legjobban szeretnék megélni. Jogos? Igen. Nem. Talán. Kinek-kinek habitusa szerint ítéltetik meg. De nézzük az okokat, hogy kicsit jobban megértsük, miről is van szó.
A legtöbbet emlegetett okok között vannak még ezek is:
– a gyerekek kirepülését követő ürességérzet, amit nem tudnak már kitölteni,
– az elhidegülés, a kommunikációs szakadék elmélyülése,
– hűtlenség (nem ritkán későn megélt önérvényesítésként),
– eltérő fejlődési irányok, új célok és igények, amiket már nem tudnak összehangolni a párok,
– a nők gazdasági önállósága és az önfeláldozó szerepek újragondolása.
Ami szemebtűnő, hogy a válást kezdeményezők többsége nő.
Mivel dolgozom a témával a helloklimax program keretei között is és coachként is, a tapasztalatom szerint ez a tendencia nem magyarázható pusztán kapcsolati krízisként. A háttérben az életközepi átrendeződés és a klimaxhoz kapcsolódó testi-lelki változások is ott húzódnak. Ezek nem közvetlen kiváltó okai a válásnak, de értelmezési keretet adnak annak, hogy miért éppen ebben az életszakaszban történnek ilyen nagy számban ezek a döntések.
Társadalmi és pszichológiai összefüggések
Az első húsz-harminc év az élet felépítéséről szól: párkapcsolat, család, karrier. Az 50-es életéveinkben azonban felmerül egy egészen másfajta kérdés is: amit felépítettem, az valóban én vagyok? És ha nem, akkor mennyit változtathatok még az életemen?
A klimax biológiai szinten megrázó átmenet, de hajlamosak vagyunk csak így tekinteni rá, pedig ennél sokkal több. A hormonális hullámzások hatással vannak a kapcsolatok dinamikájára is, ezért gyakran kibillenést okoz a korábban megszokott kapcsolati egyensúlyból is. Ha a pár nem érti, mi történik velük, vagy nincs eszközük a kihívások kezelésére, akkor maga a kapcsolat is elbizonytalanodik.
Sokszor az is elég, ha az egyik fél elkezd új kérdéseket feltenni:
– Van még közöm ehhez a kapcsolathoz?
– Ebben a formában akarom-e tovább élni az életemet?
A válás akár megkönnyebbülést is hozhat
Klimaxkócsingban azt tapasztalom, hogy ezek a döntések nem hirtelen felindulásból születnek, hanem egy hosszú, csendes befelé fordulás vagy éppen viharos küzdelmek eredményeként. Nem tudom azt sem egyértelműen kimondani, hogy magába a házasságba vetett hit omlik össze. Sokszor az történik, hogy az egyik fél már nem tud, vagy nem akar a régi keretrendszerben működni és csakis az újrakezdésben látja a megoldást.
A fő kérdés szerintem az, hogy meg tudjuk-e érteni, mi zajlik bennünk és közöttünk. Tudunk- e változtatni a nagy semmin, amit érzünk, lehetnek- e megoldásaink a válásra buzdító érzések megszüntetésére? Ha ezeket tisztáztuk, utána lehet(ne) felelősen dönteni a maradás vagy a kilépés mellett.
Ehhez pedig idő, önreflexió, és gyakran külső támogatás is kell. Nem minden házasság menthető meg, de sok kapcsolat újrafogalmazható lenne, ha megtörténne a felismerés és lenne szándék a tisztázásra.
Aztán azt is gondolom, hogy a válás nem mindig vereség és főleg nem több leélt évtized kudarca. Van, amikor olyan szükségszerű döntés, amit valaki önmagáért hoz meg.
A seniorkorú válások számának növekedése egy nagyon fontos jelzés.
Felismerés szintű jelzés kéne, hogy legyen minden érinettnek arról, hogy az életközepi időszak ma már nem csak levezetés, hanem az újrakezdés terepe is lehet. És hogy a kapcsolataink is csak akkor maradhatnak élők, ha képesek vagyunk alkalmazkodni ahhoz, hogy bizony, mi is változunk.
Interjút is adtam ebben a témában a Klubrádióban, amit itt tudtok meghallgatni:
