Annyira nem éreztem magamban erőt már tegnap este, hogy úgy igazán szépen kitaláljam, nálunk hogy legyen a Mikulás, pedig megvettem mindent hozzá… a manók olyan régen betegek, és hát megint…és amúgy is, már annyi helyen kaptak csomagot…minek itthon akkor felhajtás…de Bendegúzban volt annyi erő, hogy kipucolta a csizmáját, és kitette a nagyszoba ablakába…
Mivel korán elaludtunk, és reggel sem tudtam felkelni korábban…illetve Bendegúz ébresztett, hogy anya megnézhetem a csizmám?…Mondtam, hogy persze, de tudtam, hogy nem lesz benne semmi…
És nem is volt…Bendegúz legalább 3 percig matatott…aztán visszabújt mellém az ágyba, és azt mondta: „Anya! Holnap jobban kipucolom a csizmám!”… – és nem mondott semmi mást…
Ez annyira szíven ütött, hogy így, de így várta azt a kis fránya csomagot…a varázslatot…hogy a végén kitaláltam egy mentő ötletet, és amíg nézte a mesét…a szobája ablakába tettem az ajándékokat, és írtam hozzá egy Mikulás levelet…
És aztán mondtam, hogy: „Bendegúz, nem lehet, hogy a Mikulás nem oda tette a csomagodat?…”
Rohant le a lépcsőn, matatott, kutatott…és hát.. azt a Boldogságot! Hogy neki, NEKI mégis hozott a Mikulás!…Abszolút betalált!:-))) Hát komolyan, a gyerekek szíve…az egy csoda:-))) Bearanyozta a reggelt!
