Pár napja láttam újra A napfény íze című filmet. És annyi kérdést hozott magával…
Miért nem indultak el korábban a zsidók? Mikor már minden érezhető volt, miért nem tettek valamit? Bármit? Miért keletkezhet egy elmében olyan beteg gondolat, hogy az ő nemzete a többiek felett való, és egy másik mindenek alá? És hogy húzhat magával annyi másik elmét… hogy lehet ezt a gőgöt nemzeteken átörökíteni, hogy egyfajta módon, még ma is érezhető ez a hozzáállás?
Ott van a Szomorú vasárnap c.film is, milyen jól mutatja legalábbis azt, hogy “kisembernek” is, az üzletembernek is sok intézni valója volt, hogy hogyan élje túl, míg csak lehet…. hogyan tarthatja nyitva az üzletet….az utolsó pillanatig… érzi, menni kéne, de mégse….majd megvédik, hiszen megígérték… akkor lássuk csak, vajon kapni meg a piacon gyertyát az étteremhez?!
Hm…
Miért álltak “csak” a zsidók kezdetben és hagytak annyi mindent megtörténni, több százan, ezren 10-20 emberrel szemben?… Hogyan tartott 3-4 ember fegyverrel 200 vagy akar csak 100 zsidót sakkban?
Eszembe jutott a bizalom, amit Isten iránt érezhettek…az alázat és a hatalom iránti tisztelet, ami elvárás, igaz, nem mindenek felett, de hát ott van József története és Abigail története, a hosszú tűrésről, az egyszer csak a dolgok jóra fordulásáról….
Hm…
A hit nagy “vasmacska”, pajzs is, hogy semmi sincs ok nélkül, a bizalom, hogy Isten nem enged erőnkön felül kísérteni… de nagy és erős nehezék is…. súlyos pacalpörkölt a szív gyomrának….nem kell hát menekülni…itt a bizalom helye…nemde?!
Hm…
Isten mindent lát és ural… ezt is látta, és engedte… micsoda hajótörés ez a léleknek….micsoda erőpróba…nem, nem, nem lehet minden jót Istennek tulajdonítani, a rosszat illetően meg azt gondolni, hát az csak úgy megesett…akárki vagy akármi okozza is, Isten tehetne ellene és mégsem tesz… engedi…végignézi…
Vagy az ilyen helyzetekben kellene úgy gondolkozni, hogy Isten küldött lehetőséget? Lefizetési lehetőségeket? Kapcsolatokat, melyeket most pénzért, ezért, azért be lehet vetni???? Néhány helyen lehet hazudni, és álnév alatt rejtőzni…meg magunkat menteni lökdösődve, hogy én és az én gyerekem, családom meneküljön, és a végén arra gondolok, igen, az élet kemény, de most nekem volt szerencsém, megúsztam…
Na most, mi a bizalom akkor? Ki bízott? Aki várt és bízott, vagy aki a “segíts magadon és Isten is megsegít” elvet vallotta?! És vagy megtett mindent, de mégis mégis szörnyetegek kezébe jutott… ?
Érdemes volt-e meghalnia a vívó olimpiai bajnoknak? Kimúlni egy állatra sem méltó módon? Miért tette mégis? (A napfény íze c. filmben)
Eszembe jutottak a pitypangok…
A pitypangok kiférnének a kerítésen…mégsem mozdulnak…kerítések mögött töltik el napjaikat… vagy akik úgy vannak, mert oda fújta a szel, vagy bármi is őket, ők a réteken virulnak…
De a kövek is, a lassú folyású eldugott patakban, ők sincsenek megkötve, mégis, hacsak ki nem emeli őket valaki, nem tudnak helyet változtatni…
A fák, ahol gyökeret eresztettek, ha kényelmetlen sorokban strázsálnak is, míg ki nem vágjak őket, ott feszítenek…
Kicsit ilyenek vagyunk mi is olykor…
A gyökerek, a hit, a szavak, a valós vagy vélt remény… Vagy hit nélkül is…
A család, a barátok, a munka, amit lelkesedéssel végzel, a gyerekek, a szív apró-cseprő dolgai gyökeret vernek… nem egyszerű változtatni….
Milyen nehéz is…
S hogy miért is írom ezt?….
Lehet könnyűnek lenni, lengetni a “nekem senki sem parancsol” mottót, és bármit elengedni annak, akit semmihez sem fűz reményt, és senkihez sem tartozik… aki mindent az ő függetlenségének zászlaja alatt épít…aki mindenkit levághatóvá tesz az életében… aki a pitypangok magjaként könnyű, könnyen is száll tovább…
De aki belegyökerezik akár tiszta szívvel, akár tévesen is egy bármibe, amihez a szívét adja, onnan csak kitépni lehet azt… Így vagy úgy….
De az is lehet, ezek csak a mi problémáink, és perspektíváink….és egész másképp zajlik minden a színfalak mögött, és nem is az számít, meddig éltünk, vagy hogy halunk meg…
És csak a mi mércénkkel számít a méltóság, az igazság, és a miértekre a válaszok…
