Hogyan hatnak a lelki betegségek testünkre.
Az elmúlt időszakban sok ismerősömtől visszahallottam, hogy túlságosan kiadod magad az olvasóidnak, túl személyesek az írásaid.
Elgondolkoztam rajta, tényleg így lenne? Sokat adok magamból? Kéri egyáltalán valaki ezt tőlem? Bántok ezzel valakit? Vagy csak írjak általánosan? Szürkén? Szakszerűen?
Zenehallgatás közben rájöttem, hogy ugyanazokkal a problémákkal küszködök, mint bárki más, és szakemberként pont ettől vagyok hiteles a klienseim számára. Negyvenéves koromban olyan szerelemet és szenvedélyt éltem meg, melyről minden nő álmodik. Olyat, ami a szerelmes filmekben látható, ahol a férfi, örök szerelmet ígér a nőnek, a nő vakon hisz benne, issza szavait, mindenét a férfinak adja, csak szeresse.
Mindent elsöprő volt, minden énem meg tudtam élni.
De mint írtam volt… És egyszer csak jött az a női megérzés. Kedves női társaim tudják biztosan, amikor a kis harang elkezd a fejünkben jelezni, valami megváltozott.
Az addig természetesnek hitt törődés, figyelem, gyengédség szertefoszlik, mintha soha nem is lett volna az életed része. Mintha csak egy szerelmes könyv egyik lapja lenne, amit olvasás után tovább lapoznak. A tested minden porcikája érzi a változás szelét, ellenáll, még, dacolsz a változással és az egyértelműt is próbálod tagadni és kifogásokat keresel az igazságra, amely a húsodig hatol.
Ő pedig már nem is titkolja, hogy te vagy az, akire nincs szüksége, egyik napról a másikra kitesz az életéből és más kezdi el élni a TE életed. A szerelmes filmnek pedig pár hónap leforgása alatt új szereplője lett, s azt veszed észre, téged végérvényesen kiírtak a saját filmedből.
Amint ez tudatosult bennem – ahogy mi szakemberek szoktuk mondani – elkezdődött a gyászfolyamat. Elkezdődött, de nem az elmémben, hanem a testemben. A film zárójelenetében a „The End „előtt egy napsütötte napon a szervezetem megálljt parancsolt.
S elkezdődött a harc az életért.
Több száz férfinak és nőnek nyújtottam segítséget, hogy hogyan kell egy szakítás után újra talpra állni. Hogy hogyan zárják le a múltat, a múlt okozta sebeket, és hogyan lépjenek tovább. Hogyan tanulják meg magukat becsülni, hogyan álljanak ki magukért. Számtalanszor elmondtam, hogy az életük egy hajó, amit nekik kell kormányozni, és arra a hajóra csak az szállhat fel, akit ők felengednek, hogy nem kell rosszul érezniük magukat, csak mert meghúzzák a határaikat.
Sokszor olvashatjátok kedves olvasóim, hogy a lelki betegségek átveszik a test felett a hatalmat, és minél jobban teret engedsz neki, lelked szürkesége, fényt vesztett része tovább terjed tested azon részére, mely a legjobban sérült. Szinte megállíthatatlannak tűnik a folyamat.
A rengeteg rossz eredmény után, amikor már az orvosok is lemondanak rólad, nincs tovább. Mondják, „Még élj ameddig tudsz, hiszen napjaid meg vannak számlálva…” hamarosan a könyved végére érsz.
Ezt a mondatot én kaptam. Én, a szakember, aki több száz embernek segített, ott álltam a fejem fölött lógó ítélettel, és a villámcsapásként ható ítélet a szívemig hatolt. A szívem pedig nem adta fel, hanem újra elkezdte láttatni velem a mindennapok szépségét, és ezzel a lelkem és a testem elkezdett együtt küzdeni az életükért, az életemért.
Egy évre volt szükségem ahhoz, hogy végre megtanuljak élni és észrevenni azt a sok jót, ami körülvesz minket. Tudod milyen érzés, amikor érzed, hogy minden egyes porcikádban, minden sejtedben tavasz van és egészséges vagy?
Persze kérdezheted, hogy milyen pszichológus az, aki lelki betegség miatt beteg lesz? Aki saját magán sem tudott segíteni, az hogyan tudna neked vagy másnak?
A titkom annyi, hogy én nem könyvekből tudok Neked róla beszélni, hanem tapasztalatból, mert átéltem, és mert most is ÉLEK.
