Vannak traumák, amelyek olyan döbbenetes méretűek, hogy csak a felejtés segít túlélni őket.
Ezek közé tartoznak a gyermekként átélt szexuális visszaélések is. Az elfeledett traumákról azonban csak tudatos emlék nem marad, csak az elme képes lehasítani őket, a test és a lélek azonban mindaddig megőrzi, és a maga nyelvén jelzi ezeket az emlékeket, amíg a gyógyulás meg nem történik. A cikksorozat korábbi részeiben már érintettük, hogy milyen testi, idegrendszeri tünetek hátterében állhat elfeledett (szexuális) trauma. Ebben a fejezetben arról lesz szó, milyen viselkedésmintákkal igyekszünk elkerülni, hogy a nehéz élmények felszínre törjenek, vagy újra megismétlődjenek.
A trauma önvédelemre húrozza a teljes személyiségünket, amely miatt számtalan elkerülő mechanizmust működtetünk. A cikk terjedelme csupán egy rövid összegzésre és figyelemfelhívásra elegendő. További információért érdemes lehet elmélyülni a témában, szükség esetén pedig szakértőhöz fordulni.
Amikor egy gyermeket szexuális bántalmazás ér, az első, ami összeomlik, az a bizalom. Bizalom abban, aki bántotta, bizalom a felnőttekben, bizalom az életben, és bizalom önmagában. Minden ember ártó szándékúvá, minden helyzet veszélyessé válik. Minden elképzelt jövőkép kimenetele csalódás, fájdalom, veszteség, vagy bármilyen negatív végkifejlet.
Ez a biztonság- és bizalomvesztés gyakran olyan mértékű lehet, hogy a veszély folyamatos pásztázása, a legkisebb nehézségek esetére is vészforgatókönyvek gyártása, egy-egy konfliktushelyzet fejben történő előzetes lejátszása vagy utólagos továbbpörgetése a mindennapok részét képezik. Minden lehetséges körülmény, viselkedés és kimenet folyamatos kontrollálásának gondolata, képzete tud csak megnyugvást hozni. Ez pedig messze sodor a jelen valóságától és örömeitől, így az Élet élvezete is lehetetlenné válik.
A bizalomvesztés azt súgja: „A világ veszélyes, az emberek gonoszak, és addig vagyok biztonságban, amíg én irányítok.”
A szexuális bántalmazás hatására a szégyen bélyege is a túlélő személyiségének részévé válik, ami kishitűséghez, önbizalomhiányhoz, állandó kudarc élményekhez, és az embertársaktól való egyre nagyobb fokú önkéntes elszigetelődéshez vezethet. A lélek mélyére rejtett mocskot gyakran kívülre helyezi a traumatúlélő. Elképzelhető az is, hogy mániákusan tisztán tartja a környezetét, ettől remélve a belső megtisztulást.
A szégyen azt súgja: „Mocskos vagyok, és nem akarom, hogy ezt mások is észrevegyék.”
A sikertelenség útjában az elfojtott szégyenérzet mellé az erővesztés és az áldozatiság érzése is társulhat. Ilyenkor a túlélő a trauma során védelmi szerepet betöltő lefagyás állapotában ragad, és ezáltal képtelen kapcsolódni a saját erejével. Tehetetlennek érzi magát, sokszor az egyszerű hétköznapi feladatokat (pl. az otthon tisztán tartása) sem tudja ellátni, a nehezebbekbe (pl. vállalkozás indítása) pedig bele sem mer állni.
Az erővesztés az súgja: „Úgysem sikerül! Add fel, mielőtt belekezdenél, így kevesebb kudarc ér!”
A szexuális bántalmazás elülteti a gyermekben azt az gondolatot is, hogy ő maga a rossz, ami miatt a történteket kiérdemelte. Ez aztán a saját értéktelenségének érzésében csúcsosodhat ki, ami önkicsinyítéshez, önfeláldozáshoz, másoknak való alárendelődéshez vezethet.
Így felnőve az egykori gyerekáldozat folyamatos megerősítéseket kereshet, túlvállalhatja magát munkával, önkéntesen szolgálhat ki másokat, akár akkor is, ha belül hallja a suttogó belső hangot, hogy ez igazságtalan és megalázó. Mégsem tud fellépni ellene, és ez behozza a határhúzás képességét is, amit a szexuális trauma átélésekor szintén elveszített.
Az értéktelenség érzése azt súgja: „Nem számítok senkinek! Nyugodtan rúgj belém. Ha nem, akkor megteszem én helyetted!”
Mivel az ember alapvetően kapcsolódásra és örömre vágyó társas lény, ezt az igényt nem tudja csak úgy kiirtani magából. Ha az örömöket nem tudja társasági kapcsolódásokban és mindennapos, kisebb-nagyobb sikerekben megélni, akkor gyakran más módon keresi őket, és egészségkárosító függőségekbe (pl. alkohol, drog, cigaretta, édesség, pornó, virtuális világ) menekülhet, mely mögött a pillanatnyi kielégülés vágya mellett az önpusztítás „sémája” is működhet.
Az önpusztító örömök azt súgják: „Legalább ennyi jó nekem is jár!
Néha a seb olyan mély lehet, hogy számtalan szexuális nehézséghez vezethet.
Orgazmusproblémák, frigiditás és egyéb szexuális gondok mellett az is előfordulhat, hogy az olyan fokú az ellenkező neműekben való csalódás, hogy azonos nemű partner felé fordul a traumatúlélő, és mellette igyekszik megtapasztalni a párkapcsolat nyújtotta biztonságot és örömöket. Ilyenkor a bi- vagy homoszexualitás nem valódi szexuális orientáció, hanem önvédelmi mechanizmus. Ebben az esetben a probléma az, hogy elfedheti a traumatüneteket, amelyek az élet többi területén továbbra is kifejthetik romboló hatásukat.
A szexuális trauma azt súghatja a füledbe: „Minden férfi egyforma, és csak AZT akarja!”
A biztonság és bizalom hiánya, a szégyen, az erővesztés, a túlvállalás, az önromboló élvezetek az emberi kapcsolatok minden területén (családban, párkapcsolatban, szülő-gyermek kapcsolatban, munkahelyen, baráti kapcsolatokban) megjelenhetnek, és további fájdalmas, romboló eseményeket hívhatnak be a traumatúlélő életébe!
Ezt hívják traumaismétlésnek. Az egyik súlyos trauma hátterében gyakran előfordul, hogy egy korábbi, feldolgozatlan esemény emléke áll.
Ráadásul ezek a viselkedésminták idővel olyan mélyen rögzülhetnek, hogy nem csupán a védelmi rendszer részeként funkcionálnak, hanem az értékrend alappilléreivé válhatnak. Amíg azonban az érintett nem érzi, hogy egy-egy viselkedésminta problémás, önkárosító lehet, és nem akar rajta változtatni, addig egyértelműen nem áll készen a mélyebb rétegekkel szembenézni.
A fent, illetve a korábbi cikkekben felsorolt tünetek önmagukban számos okra visszavezethetőek, de halmozott fennállásuk (különösen ha a testi és idegrendszeri tünetek is megjelennek) utalhatnak elfojtott szexuális traumára. Ennek feldolgozása elengedhetetlen a további problémák megelőzése végett, és a boldog, kiteljesedett élet megtalálása érdekében.
Éppen ezért, amennyiben ezekben a cikkekben magadra ismersz, gyűjtsd össze minden erődet és bátorságodat, és keress számodra megfelelő módszerrel dolgozó, megbízható szakembert! Bár a traumafeldolgozás hosszú és nehéz folyamat lehet, sokkal könnyebben járható út, mint egy életen át a trauma súlya alatt nyomorogni!
Ha még nem tetted, akkor olvasd el a korábbi írásaimat is, és kövess be a Facebookon! Az idei év folyamán legalább két, traumafeldolgozást támogató könyvemet tervezem kiadni, és hamarosan indulnak a támogató workshopjaim is!
