Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki külföldre költözik, akkor az adott ország nyelve szinte „ráragad”. Tapasztalatom szerint azonban a valóság teljesen más.
Egy szintig ugyan el lehet jutni a hétköznapi társalgásokból, viszont ha az ember önmaga szeretne lenni és saját gondolatait egy idegen nyelven is legalább olyan szinten szeretné kifejezni, mint ahogyan azt anyanyelvén is tenné, bizony azért keményen meg kell dolgozni.
Mint ahogy azt egy korábbi írásomban említettem, az egyik legmeghatározóbb élményem Svájccal kapcsolatban az a pillanat volt, amikor a nyelvtanfolyamom szünetében megpillantottam egy 70 pluszos, vidáman, motiváltan beszélgető csoportot, akikről később kiderült, hogy ők a kezdő spanyol csoport. Akkor sok mindenen átsegített engem az a látvány.
Egy idegen nyelvet teljesen az alapoktól elsajátítani nem egyszerű!
Persze, sokan azt gondoljuk, hogy majd az idegen nyelvkörnyezetben egyszerűen „ránk ragad” a tudás és észre sem vesszük, hogy egy-két év alatt gazdagabbak leszünk egy új nyelvvel. Sajnos ez nem így van. Tapasztalatom szerint legalábbis nagyon nem.
Az integráció számunkra a kezdetektől nagyon fontos volt! Tudtuk, hogy ennek első és legfontosab lépése a német nyelv elsajátítása lesz. Az, hogy esténként tanulni fogunk, nem volt tehát kérdés.
Volt nyelvtanárunk, aki Skype-on korrepetált minket, valamint volt egy csomó könyvünk is, amiből gyakorló feladatokat oldottunk meg. Az áttörő siker viszont váratott magára. Olyannyira, hogy nagyjából két év után azt kezdtem érezni, hogy egy helyben toporgok, hogy ez nekem nem megy, hogy ez a nyelv nagyon nehéz, távol áll tőlem.
Szokásomhoz híven, leültem és végiggondoltam a lehetőségeimet. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy szintet tudjak lépni, bizony több tanulásra van szükségem. Nem elég az esténkénti tanulgatás, hanem rá kell magam kényszeríteni arra, hogy a német nyelv központi helyet kapjon a mindennapjaimban.
A megoldás az intenzív nyelvtanfolyam lett!
Nem volt ugyan egyszerű összehozni, ugyanis két kicsi gyerekkel, egy dolgozó férjjel, nulla szabadidővel és a távolban élő családdal elképzelni sem tudtam, hogy hogyan tudok majd a hét minden napján részt venni egy kurzuson.
Családi összefogással, szervezéssel és a nyagszülők óriási segítségével azonban sikerült! Kemény időszak következett. Sok mindent tudtam már, hisz azért a két év nem múlt el nyomtalanul, de fel kellett ismernem az addigi akadályozó tényezőket.
Eldöntöttem hát, hogy az angol nyelvet kicsit háttérbe szorítom. Nem hasonlítgatom a két nyelvet egymáshoz, nem akarom megkeresni az egyes nyelvtani szabályok angol megfelelőjét. Sőt még a hétköznapokban sem fogok az angolra áttérni, ha valamit nagyon nem sikerül németül elmagyaráznom.
Ezzel a szemléletváltással és a hétfőtől vasárnapig tartó kemény tanulással egy idő után megérintett az „aha” érzés. Összeálltak a fejemben a tanultak, a értelmet nyertek a korábbi órákon elhangzott szabályok, és egyre magabiztosabbá váltam. Csodálatos érzés volt! A megérkezés érzése! Nem voltam többé „bezárva”, kinyílt előttem a világ.
Végre önmagam lehettem, és csak akkor ismertem fel, hogy mekkora lelki teher volt számomra előtte a „csak okosan mosolygó, de önmagát kifejezni nem tudó” anyuka szerepében létezni.
Hatalmas lendületet vett ezzel az életem, számos lehetőség tárult elém.
Azóta már egy felsőfokú nyelvvizsga tanúsítvány büszke tulajdonosa vagyok, valamint örömmel használom a német nyelvet úgy a munkám, mint a barátokkal való beszélgetések során.
Azt gondolom, hogy minden helyzetben képesek vagyunk felismerni, hogy mi az, ami nem úgy megy, ahogy szeretnénk és arra is képesek vagyunk, hogy tegyünk azért, hogy jobban menjen.
Hinnünk kell magunkban, a képességeinkben és soha nem szabad feladni! A befektetett munka meg fog térülni!
