Amikor egy országváltást követően elmúlik a költözést övező izgalom és az emberben tudatosul, hogy egy hosszútávú döntéssel áll szemben, bizony a honvágy kíméletlenül megnehezítheti az álom beteljesülését, sőt még a hétköznapok megélését is.
Megfelelő gondolkodással és hozzáállással azonban javíthatunk a helyzeten és kihúzhatjuk magunkat az érzelmi gödörből.
Amint túl voltunk a kezdeti beilleszkedési lépéseken (lásd korábbi írásaimat) és egy kicsit otthonosabban mozogtunk a városban, elkezdtem felkutatni a környékbeli magyarokat. Úgy a kislányaimnak, mint nekem, szükségünk volt arra, hogy időnként magyar szót is halljunk. Rövid keresgélés után kiderült, hogy a városban, ahol laktunk volt egy Baba-Mama program, ami hetente került megrendezére egy délelőtt és egy nagyon kedves magyar anyuka tartotta.
A gyerekek énekeltek, játszottak, mondókáztak, amíg mi, anyukák kicsit kiszakadva a hétköznapi mókuskerékből, felszabadultan beszélgettünk. Meglátásom szerint jót tettek ezek az alkalmak baba és mama lelkének egyaránt, hisz a kezdeti nyelvi nehézségek miatt felemelő volt hetente egyszer kötetlenül, anyanyelvünkön társalogni más magyar családokkal.
Egy idő után azonban vegyes érzésekkel tértem haza ezekről az alkalmakról. A szervezés és a programok továbbra is lehengerlőek voltak, viszont a felnőttek közti beszélgetések időről-időre Magyarországról szóltak. Ezek pedig felerősítették az addig esetlegesen szunnyadozó vagy jól kordában tartott honvágyat valamennyiünkben.
Mivel én jellemzően minden komplex feladatot lecsupaszítok és részleteire bontva megvizsgálok, otthon gondosan elővettem a témát és boncolgatni kezdtem.
Tudtam, hogy ha nem foglalkozom ezzel az egyre erősödő érzéssel, és nem dolgozom ki a magam stratégiáját annak kezelésére, akkor ez a későbbiekben megnehezítheti a külföldi boldogságunkat. Arról nem is beszélve, hogy az én hangulatom hatással lesz a gyermekek integrációs folyamatára is.
A következő összejüvetelekre már tudatosan érkeztem. Figyeltem a beszélgetéseket, mígnem feltűnt egy fontos dolog! Azok az anyukák, akik erős honvággyal küzdöttek rendszerint számolták a napokat amikor végre iskolaszünet lesz és utazhatnak Magyarországra.
Legbelül egy állandó visszaszámlálás pörgött, ami teljes mértékben meghatározta a mindennapok fókuszát. Tanulva az ő esetükből, szorgos stratégia tervezésbe kezdtem.
A megoldás pedig az lett, hogy elkezdtük a hétköznapokat megélni a maguk szépségében!
Mindig az adott pillanatot csodáltuk meg, mindig az adott hétvégét terveztük meg és egyszerűen élveztük az esőt, a napsütést, a hóesést és bármit, ami adott pillanatban megadatott nekünk!
Ha valaki most tervez országot váltani, akár 40 éves kor felett, akár korábban, ez egy fontos tanács lenne számukra.
Egyszerűen át kell helyezni a fókuszt és a célt a jelenbe. A cél pedig az, hogy boldogok legyünk és jól érezzük magunkat.
Attól még ugyanúgy örülünk a magyarországi látogatásoknak, sőt a lehető legmélyebben szívjuk magunkba az ott szerzett élményeket, de közben nem hagyjuk, hogy a mindennapjainkat a várakozás és a vágyakozás uralja.
Ez a felismerés és szemléletváltás sok mindenben a segítségemre volt a későbbiekben is.
