Amikor egy család egy távolabbi országba költözik előbb-utóbb szembesülnie kell olyan kérdésekkel, amelyeket korábban el sem tudott képzelni. Számunkra is eljött a nap, amikor akárhogy szerveztük a dolgainkat be kellett látnunk, hogy nem tudunk az ünnepekre Magyarországra utazni.
Nehéz döntést hoztunk
Egyszerre volt megnyugtató a tudat, hogy nem kell utazni 1000 km-t két kicsi gyerekkel, miközben a forgalom és az időjárás viszontagságai bármikor közbeszólhatnak. Ugyanakkor nehéz is volt, hisz ez a döntés azt is jelentette, hogy a gyerekek nem élvezhetik a nagyszülők ölelését.
Amikor megszületett az első kislányunk eldöntöttük, hogy ezentúl a december 24-e csak a miénk lesz.
Kialakítjuk a mi kis családi szokásainkat, közösen főzünk, pihenünk és meghitten megünnepeljük a Szentestét.
Amíg Magyarországon éltünk, tökéletesen működött. Kitűnő alkalom volt ez arra, hogy a gyerekkorunkból hozott legkedvesebb ünnepi szokásokat, hagyományokat „összegyúrjuk” és már, mint a mi kis családunk szokásaként, a gyermekeinknek tovább adjuk.
Ez a karácsony azonban mégis más volt.
Ugyanúgy törekedtünk a meghitt hangulat megteremtésére, mégis ott volt a tudat, hogy ezúttal a másnap nem arról fog szólni, hogy meglátogatjuk a nagyszülőket, hisz nagyon távol vannak.
Tudtuk, hogy legalább annyira nehéz ez nekik is, mint nekünk és tisztában voltunk azzal is, hogy lesz egy pontja az ünnepi idillnek, amikor szembe kell nézzünk az érzelmeinkkel. Amikor megcsörren a telefon és a korszerű technikának köszönhetően megpillantjuk a nagyszülőket a kijelzőn keresztül.
Hát eljött a pillanat. Sírtunk és nevettünk egyszerre, hisz miközben tudtuk, hogy jó helyen vagyunk és hála Istennek minden rendben van, mégis borzasztóan nehéz volt a szívünkben tátongó mérhetetlen hiányérzetet szavakba önteni…
Az első karácsony távol a családtól, csendesen telt.
Másnap gyönyürű hóesésre ébredtünk. A mindent borító csillogó, friss hó csodálatos látványt nyújtott. Elénk varázsolta a gyermekkorunkat, amikor még valóban fehér karácsonyaink voltak, és azzal a gondolattal már szaladtunk is a hócsizmákért, meg a meleg ruhákért, hogy minél előbb hallhassuk a talpunk alatt ropogó, friss hó hangját.
Egészen késő délutánig szánkóztunk, sétáltunk, hógolyóztunk és összeölelkezve élveztük a mi első családi karácsonyunkat. Visszagondolva, még ma sem volt egyszerű írni az akkori érzéseinkről.
Viszont ahogy mindig, most is rájöttünk, hogy minden rosszban van valami jó. Ebbe a jóba kell belekapaszkodni és ez fog minket átlendíteni a legnehezebbnek tűnő helyzeteken is.
Az ünnepek közeledtével picit mindannyian érzékenyebbek vagyunk mint általában. Mögöttünk az egész évi aggódás, fáradtság és a rengeteg munka, valamint még előttünk az év egyik legszebb ünnepe, amit erőnkön felül igyekszünk a legtökéletesebbre varázsolni.
Ülj le! Gondold végig az éved! Adj hálát minden pozitív gondolatért, élményért, amit megtapasztaltál és dőlj hátra.
Hidd el, az ünnep akkor lesz a legszebb, ha jelen leszel! Ha megéled annak minden pillanatát és ha magad köré gyűjtesz minél több jó dolgot, amikbe kapaszkodni tudsz.
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
