2020 sok munkahely elvesztését és egyéb pénzügyi problémákat hozott magával. A trend 2021-ben folytatódni látszik.
Tapasztalatom szerint, amikor néhány év gazdasági fellendülés után jelentősen lassul a gazdaság (ciklus vége), akkor sok cég kerül szűkös helyzetbe, és rajtuk keresztül nagyon sok ember is. Akinek korábban voltak megtakarításai, jobban átvészeli ezt az időszakot, mert a kieső bevételeket van honnan kompenzálnia.
Aki nem rendelkezik megtakarítással, azonnal nehéz helyzetbe kerül, és ez a helyzet most sok százezer embert érint.
Ilyenkor a nagyobb értékű fogyasztást célzó költések általában visszaesnek (új autó, utazás, presztízs kiadások stb.). Akik megtehetik, nyilván költenek ezekre, de sokan most átértékelik a céljaikat, és praktikusabban igyekeznek költeni.
Amikor az ügyfeleim megkérdeznek, hogy:
– János szerinted mi a legfontosabb a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve…. biztosítást kötni vagy megtakarítani?
– Mindkettő… szól a válaszom.
– De nem tudjuk megengedni most magunknak mindkettőt, így melyik a fontosabb mégis?
– A biztosítás.
– Miért?
– Egy idős ügyfelem mondta nekem, és nagyon megragadt bennem. Ha van egészséged, és időd, akkor tudsz pénzt csinálni. Van kezed, van lábad, eszed, szíved, erőd, mindened megvan hogy pénzt csinálj.
Ha ezek nincsenek, akkor nem tudsz pénzt csinálni, sőt ha van pénzed, nem tudsz egészséget venni, nem tudsz semmit se kezdeni vele.
Ezért aki ilyen helyzetben van, hogy döntenie kell melyik öngondoskodási ágon indul el, és hogyan építi fel a következő évek pénzügyeit, ezt ajánlom figyelmébe.
Tudom én, hogy az emberek nagyrészt ezt másképp látják. Sokszor kapok olyan válaszokat, hogy:
- Ahhh eddig se volt semmi bajom, ezután se lesz.
- Kidobott pénz a biztosítás.
- Apám is 90 évig élt.
Erre tényleg csak annyit lehet mondani, hogy mindenkinek van józan esze, a szerint gondolja végig ezt. A múltban megélt dolgok semmilyen garanciát nem jelentenek az elkövetkező időre.
Emellett azt is érdemes végiggondolni, hogy pont akkor amikor a családnak tényleg minden forintot élére kell állítani, megengedhetik e maguknak azt a kockázatot, hogy pont ilyenkor essen ki 1 vagy 2 jövedelem?
Mert attól hogy valaki egészséges, sajnos balesetet szenvedhet, és kiesik a munkából akár hosszabb időre…