Ezt a befektetést vagy azt a megtakarítást válasszam? – A következő bejegyzésben arra keressük a választ, hogy miért nincs értelme ennek a kérdésnek.
Mikor beszélhetünk megtakarításról?
Jó esetben adott a munkánkból származó bevételünk, mely havonta érkezik a számlánkra, vagy osztalékként kivesszük a vállalkozásunkból bizonyos időközönként. Tehát induljunk ki abból, hogy van miből megtakarítani.
A példa szempontjából mindegy, hogy havi 5000 vagy 50000 forintot tudunk félre tenni, a lényeg, hogy lehetőségünk van a tőkegyűjtésre. Itt szeretnék is leragadni annál a szónál, hogy „tőkegyűjtés”. Ez a szó ugyanis megvilágítja a megtakarítás lényegét.
Mi számít tőkének?
Ugorjunk az időben oda, ahol már megvan a tőke.
Azért nem veszek el belőle, mert az a célja, hogy bevételt termeljen nekem. Ez egy más típusú bevétel, nem olyan, mint amit a munkámért kapok. Ez a tőkejövedelem. Tőkének tehát az a pénzmennyiség tekinthető, ami képes tőkejövedelmet termelni számomra. Ha például nem számítok állami nyugdíjra, elfogadom, hogy saját magamnak kell gondoskodnom erről az időszakról, és legalább havi 200 000 forintot szeretnék nyugdíjas éveimben, akkor 5%-os kamat mellett 48 millió forintos tőkét kell összegyűjtenem. Hogy miért nem ez a magyar valóság, arról a „Nem tanítottak meg minket az öngondoskodásra” című bejegyzésben olvashatnak.
Mikor számítok befektetőnek?
Magyarországon 50 millió forint, Nyugat- Európában 250 ezer euró felett indul a befektetési kategória. Tehát az számít befektetőnek, aki legalább ekkora összeggel rendelkezik és ennek egy részét vagy egészét kívánja megdolgoztatni. Ebben az esetben tisztában van azzal, hogy nagyobb távlatok is nyitva állnak előtte hozam szempontjából, tehát amennyiben vállalja az ehhez társuló kockázatot, akár 20-30%-os hozamot is elérhet. Itt jegyzem meg, hogy ennek ellenére a tőkét jellemzően nem teszik kockára a befektetők, érthető okokból.
Van egy olyan íratlan szabály a szakmában, hogy valakinek minél több pénze van, annál reálisabbak a nyereséggel kapcsolatos elvárásai. Többek között innen lehet tudni, hogy valóban létezik-e a szóban forgó pénzösszeg, vagy csak azért hozza fel az ügyfél jelölt, hogy jobb színben tüntesse fel pénzügyi helyzetét. Ha túl nagy hozamelvárás mellett minimális kockázatvállalás merül fel, akkor ezt az igényt egy valamire való tanácsadó nem veszi komolyan. Pláne nem megy bele az ígérgetős játékba az ügyfélszerzés érdekében, hanem segít tisztán látni és az adott helyzetnek megfelelő döntést meghozni.
Megéri-e becsapnunk magunkat?
A fentiek miatt, amikor havi pár tízezres megtakarításról gondolkodom és a tanácsadó befektetési hozamokról beszél, akkor jobb, ha emlékeztetem magam arra, hogy az összegekből és a kockázatvállalásomból kiindulva én még nem vagyok befektető. Ezért nem jár nekem a befektetési hozam.
15%-os hozamígéretek felett nem kell lehalkítanom a fejemben szóló vészcsengőt, mert nem véletlen szólalt meg. A rendelkezésre álló pénzem ugyanis még nem számít tőkének, mert azt most építem. Mivel még épülőfélben van, ezért az az elsődleges, hogy minél hamarabb, de minél biztonságosabban épüljön fel, mert nem szeretném újra kezdeni, ezért nem kockáztatok.
Például befektethetek egy vállalkozásba is ha már van tőkém, elérhetek akár 50-100%-os vagy afölötti hozamot is, de mellette be kell vállaljam a teljes csődöt is. Ez egy érett befektetői gondolkodás. Ezzel szemben, ha azt szeretném, hogy viszonylag biztonságosan épüljön a tőkém és ezért kisebb nyereséget vállalva rendszeresen különítek el pénzösszegeket, az egy érett tőkeépítési, vagyis megtakarítási gondolkodás.
Ha pedig tanácsadóként belátom, hogy akkor sem ígérhetek a megtakarítani szándékozó ügyfélnek befektetési hozamot, ha a mögöttem álló pénzintézetek oktatásain elmondták, hogy a sok kis pénz összeadódik és egy nagy pénzösszeg kerül befektetésre, akkor az egy érett tanácsadói gondolkodás. Hogy miért nem ígérhetek ilyet? Mert a pénzintézet az ügyfelek pénzéből összerakott nagyobb tőke kihelyezésével jelentős kockázatot vállal, mert a pénzügyi piac nem vasárnapi matiné. A pénzintézet pedig nem szociális és népjóléti tevékenységet folytat, hanem a kockázatát beárazza a termékeibe.
A termékek árát az ügyfél fizeti ki. Tehát ha sikerül is magasabb hozamot elérni, a jelen lévő kockázat fedezésének díja annak jó részét el fogja vinni. Ebből következően az ügyfélnél a saját kockázatvállalásának megfelelő, tehát jóval alacsonyabb nyereség csapódik le.
A tőkeépítőknek eredményes megtakarítást, a befektetőknek pedig nyereséges befektetést kívánok!
