Hogyan is szocializálódtunk kedves sorstársaim? Amikor megpályázunk egy munkakört, felvesszük a szebbik ruhánkat és arcunkat (nagy mosoly) és hozzuk a legjobb formánkat, már ha akarjuk az állást. Még az online interjúra is felveszünk egy, az alaklomhoz illő felsőt – macinaci maradhat -, mély levegő és hajrá…
A pandémia pedig egyenesen frászt hozott a munkavállalók többségére. Örülünk, ha megtarthatjuk a munkánkat, ezért most nem ugrálunk, vagy csak a tuti ajánlatra lépünk- ezt megtanultuk lassan egy éve. Közben valamit nagyon elfelejtettünk.
Nem hiszed el, de tényleg megtörténik az állásinterjúkon, amiről szeretnék beszámolni
– mondja Vitos Albert a HSA Group munkaerő-közvetítési üzletágának vezetője.
Nézzünk egy gyakori példát: megpályáz a jelölt egy munkakört.
Az anyaga alapján esélyesnek látjuk, meghívjuk interjúzni, lefixáljuk az időpontot. Aztán a jelölt nincs sehol. Ha szerencsénk van és felveszi a telefonját, hihetetlen kifogásokat kapunk, a két legutóbbit említem meg:
„Még itthon vagyok, tudnánk kb. fél óra múlva beszélni?” Ez a kifogás a napokban, egy késői téli délutánon, 16.30-körül hangzott el.
„Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de bejöttem korábban dolgozni, érted ugye, hogy a munkahelyemről nem tudok beszélni? Hívnál inkább délután?” A kollégám vállalta a hajnali felkelést és 7.30-ra bejött ezért az interjúért.
Jobb esteben kapunk egy kifogást, rosszabb esetben a jelölt elérhetetlen. A telefonját kikapcsolja, e-mailre nem válaszol.
A legfőbb ok, amiért beszélni szeretnék a jelenségről, hogy az eddig ritkán tapasztalt mozzanatból trend lett. Egyre többen reagálnak úgy, hogy egyáltalán nem reagálnak.
„Lassan tényleg trend lesz belőle. Ami ijesztő a számomra, hogy a magasan kvalifikált munkavállalók között is viharos gyorsasággal terjed. Egyelőre nem fejtettük meg az okokat. Természetesen nem haragszunk meg senkire, ha menet közben meggondolja magát és nem szeretne részt venni a kiválasztási folyamatban, de ez a helyzet senkinek sem jó. Szeretném, ha nem felejtenénk el az őszinteséget és a visszajelzés fontosságát és ez vonatkozik ránk, akik koordináljuk a kiválasztás lépéseit és azokra is, akik jelöltként vesznek részt benne.”
Elhihető, hogy valóban állást változtatna az, aki így reagál?
Hol vagyunk a klasszikus állásinterjúktól? Véletlenül sem az alá-és fölérendelt régi szereposztásra gondolok, amikor a jelölt izzadva, kezét tördelve, elfúló hangon válaszol az interjúztató kérdéseire és közben alig várja, hogy vége legyen.
Nem is lenne normális, ha eltekintenénk a partneri viszonytól, de ennél picit tovább megyek: a saját munkával kapcsolatos világod történései, a karriered kérdései mindig neked fontosak, nem a kiválasztást végző ’háeresnek’. Akkor meg miért kamuzod el már az elején a dolgot? Tiszteld meg magad és a kiválasztást végző kollégát is azzal, hogy őszinte vagy. Magadhoz, és hozzá is.
