Egy modell szerint négy alap személyiségtípus létezik, amelyek valamelyikébe minden embert be lehet sorolni.
Nem árt tisztában lenni azzal, hogy melyikre mi jellemző, mert a munkában sokszor tőlünk totálisan eltérő típusokkal kell együtt dolgoznunk. A HSA szakértőjének segítségével mutatjuk be, hogy melyikkel hogyan érdemes kommunikálni.
Mindannyian különbözőek vagyunk, de vannak jól beazonosítható személyiségtípusok. És ha két teljesen eltérő típus találkozik, az egy munkahelyen komoly konfliktusforrás is lehet. Bemutatjuk a DISC-modell négy személyiségtípusát, hogy jobban tudjuk kezelni a kollégákkal való kapcsolatunkat. Fontos tudni, hogy a négy színből több is lehet jellemző valakire, de mindenkinek van egy fő színe, ami a leginkább meghatározza a személyiségét.
Legjobban az azonos típusúak jönnek ki egymással, legkevésbé a kékek és a sárgák, illetve a pirosak és a zöldek.
A domináns piros
Gyorsan dönt? Szeret kockázatot vállalni? Eredmény orientált és határozott? Akkor ebbe a típusba tartozik, akivel szemben állsz. Tudnod kell, hogy az illetőt csak a lényeg érdekli, nem érdemes felesleges csevegésbe kezdeni vele. Minél több konkrétumot mondjunk, az se baj, ha a találkozás előtt számba vesszük, mivel akarjuk rabolni az idejét. Az összeszedettség a nyerő nála. Vegyük észre az új cipőjét, óráját vagy autóját, mert vágyik arra, hogy simogassuk az egóját. És még véletlenül se paskolgassuk vagy érintsük meg – ez az ő privilégiuma, ha igénye van rá, ő megteszi, de fordítva nem veszi jó néven.
Az intenzív sárga
Kicsit szétszórt? Felületesnek tűnik? Meggyűlik a baja az időbeosztással? Mindent gyorsan csinál? Ugyanakkor nyitott, kreatív és ötletes? Akkor ebbe a típusba tartozik, akivel szemben állsz. Nála kár tényekre és adatokra pazarolnod az időt, mert nem ezek érdeklik, és végül úgy is elfelejti azokat. A sárga a történetekre és az élményekre fogékony. Nehéz tartani vele a lépést: gyorsan beszél és sokszor csapong a témák között. Megesik, hogy elkapja a hév, és észre sem veszi, hogy folyton csak ő beszél, te meg csak hallgatod. Ezen ne bántódj meg, mert a szeretete is olyan heves, mint az intenzitása.
A stabilitásra vágyó zöld
Jó csapatjátékos? Nyugodt és megfontolt? Harmonikus az öltözködése? Odafigyel az összeillő színekre? Érzékeny és empatikus a környezetével szemben? Akkor ebbe a típusba tartozik, akivel szemben állsz. A zöldnek fontos, hogy érezze a vele való kapcsolatod fontosságát, elismerését. Nagy jelentősége van ebben minden metakommunikációs jelzésnek, amelyekre kifejezetten figyel. Üljünk közelebb hozzá, forduljunk felé és tartsuk a szemkontaktust, miközben beszélünk vele. És ne nyomjuk el a kommunikációban, érezze, hogy egyenrangú partner, különben a biztonságérzete elszállhat.
A szabálykövető kék
Precizitás jellemzi? Szeret elemezni, adatokat bogarászni? A pontosság fontosabb neki, mint a gyorsaság? Megbízható, de nem foglalkozik a külsőségekkel? Nem érdeklik az érzelmi hullámzások? Akkor ebbe a típusba tartozik, akivel szemben állsz. A kékek zárkózottabbak, érdemes velük kezdetben a közös feladatokra korlátozni a beszélgetést – a magánéleti témák, a közvetlenebb testbeszéd csak közelebbi ismertség után jöhet. Fontos nekik, hogy minél több hasznos információt kapjanak a munkájukkal kapcsolatban, de mivel el tudnak veszni a részletekben, segíthetjük őket azzal, hogy felhívjuk a figyelmüket a folyamat egészének céljaira.