13.9 C
Budapest
2023, október 2,

Friss

A menopauza leggyakoribb tünetei

Mostanában egyre többször van meleged és még a szobahőmérsékletet is másképpen viseled el? Vajon mi történik veled? Nem...

A boldogság Kék madara mindenkinek elérhető

Joshi Bharat azt mondja, neki magyar lelke van. Nem is csoda, hiszen 43 éve él Magyarországon, amit választott...

A végtelen combok és bomba testek margójára

"XY 60 éves létére bomba testet villantott bikiniben..." Hűű faktor kimaxolva, nem is tudom, hogy milyen dőlésszögben cumizzam...

A szeretetben csak szeretet van

Becses Arámmal nemrég gondoltunk egy bátrat és megint másik városba költöztünk, a korábbi lakóhelyünktől jóval távolabb, így elég sok minden átalakult...

Merre tart az EUR/USD árfolyam?

Nagy lendülettel vitte át kedden az 1,20-as lélektani szintet az euró-dollár jegyzés, így az év eleje óta már majdnem 15%-kal emelkedett. A múlt pénteki jegybanki nyilatkozatok a jelek szerint még jobban kiábrándították a dollár híveit, a következő hetekben azonban ismét tűzijáték jöhet, hiszen mindkét nagy jegybank kamatdöntő ülést tart, ráadásul fontos kérdésekről kell dönteniük.

Nemrégiben, a „Kína, Kína, mi lesz veled?” című cikkünkben Kína adósságproblémáiról írtunk. Bár a rövid távú növekedési kilátások javultak, a kínai vállalati szektor eladósodottsága veszélyes méreteket ölt, aminek fájdalmas következményei lehetnek a jövőben – hívja fel a figyelmet Kínáról szóló jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Jelen cikkünkben a Portfolio nyomán az EUR/USD árfolyam trendváltozásának lehetőségeit elemezzük.

 

Megállíthatatlan az euró

 

Kedden több mint két és fél év után először törte át az 1,20-as szintet az euró-dollár jegyzés, ezzel az év eleje óta már 14,5 százalékkal erősödött az európai deviza a dollárral szemben. Mindez azért érdekes, mert bő fél éve 1,04-1,05 körül még sokan várták azt, hogy paritásig erősödik a dollár. Aki pedig ezt a piacon is megjátszotta, az nagyot bukott mostanra.

 

eurusd170829hosszu_20170829.png

 

Az év eleje óta nagyjából ugyanezek a tényezők hajtják az euró árfolyamát:

  • Az európai gazdaság a várakozásoknál jobban teljesít, és az IMF várakozásai szerint a következő időszakban is záródik majd az olló az amerikai és az európai növekedés között.
  • Részben a fentiek miatt az EKB egyre erőteljesebben gondolkodik eszközvásárlási programjának leállításán, miközben a Fed továbbra is vonakodik nagyobb sebességre kapcsolni a kamatemelésekkel. Így a két nagy jegybank relatív lazítás és szigorítás közti pozíciója záródik.
  • Sokan arra számítottak, hogy majd meghozza a fordulatot az, ha bejelentik a Fed mérlegének fokozatos leépítését. Ezzel ugyanis a jegybank a gyakorlatban is elkezdi kivonni a pénzt a piacról. Ez a bejelentés azonban hiába született meg tavasszal, a befektetőket egyelőre hidegen hagyta.
  • Rövidtávon az is fűti az euró erősödését, hogy múlt pénteken a Fed konferenciáján Jackson Hole-ban mindkét vezető jegybankár csalódást okozott. Egyrészt Janet Yellen szóba sem hozta a monetáris politikát, csak a pénzügyi szabályozásról beszélt, másrészt Mario Draghi sem hozta szóba az eszközvásárlás várható leállítását. A Commerzbank keddi elemzésében azt emelte ki, hogy Draghi nem hozta szóba pénteken az erős eurót, ami arra utalhat, hogy az EKB-t egyelőre nem aggasztja a kérdés.
  • A szakemberek szerint kedd reggel az hozta meg az áttörést, hogy az újabb észak-koreai rakétateszt miatt csökkent a kockázatvállalási hajlandóság a piacon, ez pedig inkább az euró malmára hajtotta a vizet.
  • Szintén rövidtávú hatás, hogy a Harvey hurrikán miatti károk átmenetileg az amerikai gazdaságot is sújthatják.

 

Nem csak a gazdaság?

 

Vannak, akik az amerikai politika hatását is látják a dollár gyengülésében. A Kaliforniai Egyetem (UCLA) nemzetközi politikai-gazdasági tanszékének professzora, Benjamin Cohen szerint a dollár most tapasztalható gyengülése az Amerikába, konkrétan az amerikai elnökbe vetett bizalom rendkívüli megingásának tudható be, tehát nem gazdasági-pénzügyi, technikai okokkal magyarázható. A gyenge dollár ugyan rövid távon javíthatja egyes amerikai gazdasági szereplők versenyképességét, azonban ami most történik a dollárral, azt az magyarázza, hogy – a történelemben először – menekülnek Amerikából a külföldi jegybankok és a nagy intézményi befektetők – állítja a professzor. Mások szerint ennél jóval tudatosabb politikai okokat kell keresni a dollár gyengülése mögött. Trump politikája szándékoltan dollárgyengítő annak érdekében, hogy a gazdaságot tovább élénkítse.

 

Még csak most jön a java

 

A következő hetekben sem számíthatunk arra, hogy csillapodik az őrület az euró-dollár piacán, mivel közelegnek a jegybanki kamatdöntő ülések. Először jövő csütörtökön az EKB kormányzótanácsa ül össze, azt követően pedig bejelenthetik az eszközvásárlások lassú visszafogását, majd szeptember 20-án a Fed kétnapos ülése zárul le. A piaci várakozások szerint a jövő hónap végén bégre Janet Yellen is pontosíthatja, mit ért a jegybank az alatt, hogy „viszonylag hamar” megkezdődik a mérlegben szereplő eszközök kifuttatása, a szakértők szerint akár már októbertől elkezdhetik csökkenteni az újrabefektetett mennyiséget.

Szeptember végén egyébként nem várnak újabb kamatemelést a Fedtől, a CME Fed Watch Tool szerint jelenleg a piac 97%-os valószínűséggel azt árazza, hogy marad a jelenlegi 1-1,25 százalékos irányadó ráta. Az is árulkodó, hogy a maradék 3 százalék sem a magasabb, hanem az alacsonyabb kamat felé mutat, vagyis nemhogy emelést nem várnak a befektetők, de néhányan azt gondolják, hogy akár újra a lazítás útjára léphetnek Amerikában. A decemberi üléssel kapcsolatban is a kamat tartását valószínűsítik legtöbben, de az év végére már van 30%-os valószínűsége egy 25 bázispontos emelésnek.

A Commerzbank szerint a jövő heti EKB-ülés kiváló alkalom arra, hogy a jegybank az erős euró hatásaival is elkezdjen foglalkozni. Frissítik ugyanis gazdasági előrejelzéseiket is, így a növekedési és az inflációs képben megjelenhet az erős deviza hatása. Ha nem tesznek említést erről, akkor azt a piac további erős jelzésként foghatja fel, és újabb muníciót adhat az euró erősödésének. A bank szakemberei szerint az EKB is tisztában van azzal, hogy nem engedheti a kezéből a deviza erősödését, így arra van nagyobb esély, hogy óvatosan ugyan, de figyelmeztetnek az utóbbi hónapok árfolyammozgásának reálgazdasági hatásaira.

 

Meddig mehet az euró?

 

Az elmúlt hónapok árfolyammozgását látva a szakemberek is egyre nagyobb számban vizsgálják felül előrejelzéseiket az euró-dollár árfolyamot illetően. A Reuters elemzői felméréseiben hónapról hónapra húzták feljebb a várakozásokat. Legutóbb augusztus elején közölt ilyen felmérést a hírügynökség, akkor még senki nem gondolta a megkérdezett elemzők közül, hogy egy hónapon belül eléri az 1,20-as határt a jegyzés, 1,19 volt a legmagasabb becslés.

Három hónapos időtávon is csak egyetlen piaci szereplő (Ideaglobal) várt 1,20-as árfolyamot, míg egy éven belül a megkérdezett 68 elemzőház közül mindössze tizenheten gondolják, hogy 1,20-náél vagy felette lesz az árfolyam. Az Ideaglobal arra számít, hogy jövő nyárra 1,25-ig erősödik tovább az euró, míg a nagyobb cégek közül a Credit Suisse és a Danske Bank vár 1,22-es jegyzést. A várakozások azonban széles sávban szóródnak, a Goldman például egy éven belül 1,05-ös szintet vár.

A további euróerősödéssel kapcsolatban intő jele lehet a pozícionáltság, ugyanis több mint hat éve, 2011 májusában vártak utoljára ilyen sokan erősödést a közös európai devizától, mint most. Emiatt fokozottan fennáll annak veszélye, hogy egy fudamentális esemény hatására hirtelen nagy mennyiségű long pozíciót zárnak be a spekulánsok, ami jelentősen gyengítené az árfolyamot.

eurusdpozi170829_20170829.png

 

A már említett Commerzbank-elemzés végül arra a következtetésre jut, hogy a következő napokban várhatóan a jelenlegi szint körül ingadozik majd az euró-dollár, a jövő héten pedig az EKB megpróbálkozhat óvatos verbális intervencióval, hogy gyengítse az eurót.

 

A technika szerint közeleg a vége

 

Technikailag az látszik, hogy az 1,20-as szint elérésével az euró betöltött egy korábbi rést. Alapvetően egyelőre minden az euró mellett szól, ugyanakkor mi úgy látjuk, lassan jöhet egy nagyobb megálló az emelkedésben. A heti grafikonon feltüntetett lehetőségek ugyanúgy magukban hordozzák az optimista és pesszimista képet, de akkor legyünk tényszerűek.

A január óta tartó emelkedés jó eséllyel egy öthullámú impulzív képet mutat, melyben közel lehetünk a 3. hullám tetejéhez az 1,2060 – 1,2170-es tartományban, és innen jöhetne egy nagyobb korrekció, akár visszatesztelve az 1,16-1,17-es tartományt. Ha ez tényleg még csak a 4. hullám lenne, akkor újabb EUR/USD felfelé kör jöhetne, akár elérve az 1,22-1,24-es tartományt is. Viszont az igazi sztori itt kezdődne, mivel a 2017. januári mélyponttól nézve az öthullámú emelkedés vagy egy új emelkedő trend kezdetét jelezhetné, vagy pedig egy szélesebb flat korrekciót 2015. március óta, ami viszont durva meglepetést hozhatna a dollár erősödés irányába. Bármelyik forgatókönyvet is nézzük, mindkettőből jelentősebb EUR/USD korrekció következhetne az 5. hullám után. Az első verzióból az 1,10-1,14 közé visszatérést lehetne ideálisnak venni, a másik esetben viszont a paritás kerülhetne új terítékre. Ezek után mindenki döntse el, hogy milyen kockázati forgatókönyvek mentén szeretné az EUR/USD-t tradeleni a következő hetekben, hónapokban, de alapvetően úgy látni, hogy a nagyobb dollárgyengülés utolsó fázisában járunk, és érdemes lesz a dollár indexet is figyelemmel követni a jövőbeli árfolyammozgásokat illetően.

 

eurusd_20170829_weekly_20170829.png

Latest Posts

A menopauza leggyakoribb tünetei

Mostanában egyre többször van meleged és még a szobahőmérsékletet is másképpen viseled el? Vajon mi történik veled? Nem...

A boldogság Kék madara mindenkinek elérhető

Joshi Bharat azt mondja, neki magyar lelke van. Nem is csoda, hiszen 43 éve él Magyarországon, amit választott...

A végtelen combok és bomba testek margójára

"XY 60 éves létére bomba testet villantott bikiniben..." Hűű faktor kimaxolva, nem is tudom, hogy milyen dőlésszögben cumizzam...

A szeretetben csak szeretet van

Becses Arámmal nemrég gondoltunk egy bátrat és megint másik városba költöztünk, a korábbi lakóhelyünktől jóval távolabb, így elég sok minden átalakult...