A világ legravaszabb pénzügyi svindlerei dollár milliárdokat tüntettek el piramisjátékokban vagy éppen trükkös könyveléssel, de volt, aki kétszer is eladta az Eiffel-tornyot, illetve aki majdnem megvett egy jegybankot. Bemutatunk tíz legendássá vált pénzügyi csalást.
Nemrégiben a „Vigyázz, piramisjáték! 6 trükk, aminek nem szabad bedőlni!” című cikkünkben az újra és újra felbukkanó piramisjátékokról írunk. Jelen cikkünkben híres pénzügyi botrányokról írunk, többek között szerepel a csalók között a piramisjáték „atyja” Charles Ponzi, a Ponzi-sémák vagy más néven Ponzi-rendszerek névadója.
1. A Wright-pánik – 1904
James Whitaker Wright a XIX. század közepén-végén építette fel nagyszabású svindlijét. Több bányászcéget is alapított, amelyeknek az élére befolyásos nemeseket, arisztokratákat ültetett.
Gyakorlatilag státusszimbólummá vált a Wright-csoport vállalataiba befektetni, a cégek azonban csak papíron voltak szolvensek és csak azért tudtak működőképesek maradni, mert egymásnak hiteleztek.
A séma akkor omlott össze, amikor Wright beszállt egy vasútvonal költséges és komplikált kivitelezésébe, vélhetően azért, hogy elérje, hogy lovaggá üssék. Megpróbált meglógni a letartóztatás elől, de elkapták és elítélték, kicsivel ezután öngyilkos lett. Amikor kiderült a csalás, a londoni tőzsde is összeomlott.
2. Victor Lustig, aki kétszer eladta az Eiffel-tornyot – 1920
Az Osztrák-Magyar Monarchiában született Victor Lustig rengeteg átverést végigvitt az életében, a leghíresebb ezek közül az volt, amikor két ügyfelének is eladta az Eiffel-tornyot.
Az 1920-as években több fémhulladék-bontóval is leült tárgyalni, akiknek beadta azt a mesét, hogy Párizs le akarja bontani az Eiffel-tornyot, mivel túl drága fenntartani. A kormány megbízottjának adta ki magát és előadta, hogy egy kis kenőpénzért el tudja intézni, hogy a bontómunkálatok jövedelmező megbízását az adott cég kapja meg. Két céget sikerült átvernie, ebből egy még fizetett is.
Lustig egyébként karriere alatt pénzt hamísított, sőt kamu „pénznyomtató-automatákat” is forgalmazott, de még Al Caponét is átverte.
3. A portugál bankjegyválság – 1924
Alves dos Reist úgy emlegetik, mint az ember, aki ellopta Portugáliát. 1924 körül hamisított egy megbízást a portugál jegybanktól, amit leadott a nyomdának, ahol a portugál escudót nyomták; azt hazudta, hogy ebből egy angolai hitelt akar kifizetni a központi bank.
Összesen 200 ezer 500 escudós bankjegyet nyomtattak Reisnek, ami Portugália GDP-jének 0,88%-a volt, a bankjegyek ráadásul tökéletesen hasonlítottak a forgalomban lévő pénzhez, az egyetlen hiba az volt, hogy egyes sorszámokat többször felhasználtak.
Reis a pénzt külföldi valutákra, nemesfémekre és kisebb címletű portugál pénzre váltotta, miután hozzá került, sőt társaival még egy bankot is alapított. A csalást a portugál jegybank megvásárlásával akarták eltüntetni, ezt végül nem sikerült megvalósítani.
Végül nem is a hamis bankjegyekkel buktak le, hanem azzal, hogy egyre több politikus és újságíró kezdett el aggódni, hogy a bankjuk, ami elsősorban Angolába hitelezett, valójában a németek titkos befolyásszerzési eszköze lehet a portugál gyarmaton. Végül egy nagyszabású nyomozás kiderítette, hogy több azonos szériaszámmal rendelkező bank is forgalomban van, rengeteg ebből Alvesék bankjában.
A botrány az escudo árfolyamát és a kormány hitelességét is bedöntötte (az 1926-os puccs is részben Reisék csalásának köszönhető), az 500-as címletet pedig kivonták a forgalomból. Alvest 20 év börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben, 58 évesen halt meg, tíz évvel szabadulása után.
4. A piramisjátékok atyja – 1920
Charles Ponzi, a Ponzi-sémák vagy más néven Ponzi-rendszerek névadója Olaszországban látta meg a napvilágot 1882-ben, az 1920-as években kezdte el svindler pályafutását az Egyesült Államokban. Kitalálta, hogy ki tudja játszani a nemzetközi válaszdíj szelvények (International Postal Reply Coupons – IRC) rendszerét arbitrázs-kereskedéssel, vagyis azzal, hogy különböző országokban megvásárolja őket és Amerikában a többszöröséért értékesíti a kuponokat. 1920-ban indította el a Securities Exchange Company névre keresztelt vállalkozását (miután üzleti ötletéhez egy banktól sem kapott hitelt), azt ígérte a befektetőinek, hogy 50%-os nyereséget tud nekik szerezni 45 napon belül, illetve 100%-os nyereséget 90 napon belül a szelvényekkel, valójában azonban az új ügyfelek pénzéből fizette ki a régi klienseit.
Ponzi eredetileg átmeneti megoldásnak szánta a rendszert, azonban hamar rájött arra, hogy kivitelezhetetlen a szelvényekkel való arbitrálás; ugyanis csak az első 18 ügyfelének 53 000 kupont kellett volna áthoznia Európából az Egyesült Államokba. Később, amikor már 15 000 ügyfele volt, egy Titanic-méretű hajó sem lett volna elég a bélyegek importjához. Nem is beszélve arról, hogy ötlete sem volt arra, hogy váltsa pénzre az IRC-ket.
Egyre több kérdést vetett fel Ponzi rendszerének működése, ahogy az ügyfelei szaporodtak, végül újságírók és egy pénzügyi szakember buktatták le, akiknek gyanús lett, hogy körülbelül 160 millió válaszdíj szelvény kellett volna ahhoz, hogy Ponzi az ígért nyereséget teljesíteni tudja, valójában azonban mindössze 27 ezer volt forgalomban.
Nyolc hónapja futott a piramisjáték, amikor a csaló nyakába szakadt a sémája. 20 millió dollárnyi veszteséget okozott, ami mai értéken körülbelül 240 millió dollárnak felel meg. Öt évet töltött börtönben, aztán amikor további 9 évre ítélték, Brazíliába szökött, ahol végül 1949-ben meghalt.
5. A Baker-örökség – 1936
Ez az 1936-os svindi nagyon hasonló egyes, a mai napig futó „nigériai herceges” öröklési átverésekhez. Egy bűnbanda kitalálta, hogy egy bizonyos Jacob Baker ezredes meghalt és dollár milliárdokat érő földterületet hagyott maga után, ők pedig azért pereskednek, hogy a „Baker-örökösök” hozzá tudjanak jutni az „örökségükhöz”.
Megkerestek Pennsylvaniában mindenkit, akinek Baker volt a vezetékneve és megkérték, hogy járuljanak hozzá a „jogi vita” költségeihez, így feléjük is csúsztatnak majd az örökségből. Mai értéken majdnem 500 millió dollárt össze tudtak gyűjteni a csalók a naiv áldozatoktól.
6. A tisztítócég – 1987
A ZZZZ Best az 1980-as évek egyik nagy tőzsdei sztorija volt, az ipari szőnyegtisztítással foglalkozó vállalat piaci kapitalizációja elérte a 200 millió dollárt.
Az egyetlen baj mindössze annyi volt vele, hogy a cég csak papíron létezett és gyakorlatilag lopott hitelkártyákból szedték össze a működtetéséhez szükséges pénzt.
1987-ben omlott össze a sztori, gyakorlatilag lenullázódott a vállalat részvényeinek árfolyama, mindössze 64 ezer dollárt sikerült megmenteni a cég eszközeinek értékesítéséből. Barry Minkow, a cég vezetője 25 évre került börtönbe. Később még tíz évre bezárták, mert manipulálta a Lennar árfolyamát, valamint a saját egyházától is lopott. Az esetet a mai napig gyakran használják a könyvelési csalások iskolapéldájaként.
7. Enron – 2004
Az Enronhoz köthető a világ legnagyobb könyvelési csalása, amibe a vállalaton kívül a világ akkor ötödik legnagyobb könyvvizsgálója, az Arthur Andersen is belebukott.
Az energiaipari vállalat 1985-ben jött létre két vállalat összeolvadásának eredményeképpen, 22 ezer embernek adtak munkát és a 2000-es árbevételük 101 milliárd dollár volt. 2001-ben robbant ki a botrány, amikor kiderült, hogy „kreatív könyveléssel” a cég adósságainak és veszteséges üzleteinek jelentős részét eltüntették. Az Enron 90,75 dolláros részvényárfolyama 1 dollár alá esett alig egy év alatt, végül 2004-ben felszámolták a vállalatot. Kenneth Lay, a társaság vezérigazgatója meghalt, mielőtt elítélhették volna.
Érdekesség, hogy a botrány előtt a Fortune hatszor egymás után a világ leginnovatívabb vállalatának választotta az Enront.
8. A japán virtuális pénz – 2004
Nami Kazucugi a japán L&G vezetőjeként sajátos ötlettel állt elő, hogy megoldja a cége anyagi problémáit: 2004-ben elkezdett virtuális pénzt kibocsátani azoknak, akik legalább 100 ezer jent fektettek a cégébe. Az „Enten” névre keresztelt virtuális pénzt csak az L&G fogadta el, ráadásul minden évben 36%-kal növelték az értékét. Az Entenre komplett szektát épített fel a japán üzletember, híres zenészek, tévésztárok hirdették a „jövő fizetőeszközét”, egyes befektetők egy „valóra vált álomnak” nevezték az alternatív fizetőeszközt.
Amikor az L&G osztalékot is Entenben kezdett fizetni, már sok volt a befektetőknek és számos nagytőkés kiállt a vállalat mögül, a séma bedőlt. Namit letartóztatták és 18 évre börtönbe küldték.
A mai napig egyébként számos hasonló, főleg a Bitcoin hírére építő kamu-kriptopénz terjed a világban. A kibocsátok jellemzően ezek „árfolyamát” hasraütés-szerűen határozzák meg és fizetőeszközként csak a kibocsátó saját kereskedelmi hálózatában lehet fizetni.
9. Parmalat – 2011
Nincs olyan ember Magyarországon, akinek ne lett volna tele a hűtője Parmalat tejtermékekkel az ezredfordulón, az olasz vállalat rendkívüli ütemben terjeszkedett Európában. Az akvizíciókat viszont nagyrészt hitelből intézte a cég és számos üzletág veszteséget kezdett el termelni, mindezt szép gondosan igyekezett a menedzsment derivatív ügyletekkel elrejteni.
Miután a vállalat a semmiből egy 300 millió eurós kötvénykibocsátást jelentett be és ez bedöntötte a részvények árfolyamát, elkezdték megvizsgálni a cég könyvelését és kiderült, hogy majdnem 4 milliárd eurónyi számlapénz a cég könyveiben nem is létezett.
Összesen mintegy 14,3 milliárd eurónyi adóssága volt a Parmalatnak, ami a hivatalosan bevallott összeg nyolcszorosa volt.
A cég vezetőjét, Calisto Tanzit és még öt üzlettársát letartóztatták. 2011-ben, a Lactalis vásárolta fel a céget, miután az csődöt jelentett.
10. Bernie Madoff – 2008
Bernard Lawrence „Bernie” Madoff 1960-ban alapította meg a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC-t, 2008-ban derült ki, hogy a Wall Street egyik legelismertebb szakembere egy masszív Ponzi-sémát működtet.
Egyes becslések szerint a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején kezdett piramisjátékként működni Madoff vagyonkezelési üzletága, 1999 előtt azonban ez még senkinek nem szúrt szemet. Harry Markopolos és csapata akkor háromszor is jelentette az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC), hogy szerintük lehetetlen azt a hozamot elérni normál piaci körülmények közt, amit Madoff produkált, az SEC azonban nem foglalkozott vele.
Madoffék gyakran előre eldöntötték, hogy egy adott ügyfél mekkora hozamot fog kapni, majd utólag igazolásokat állítottak ki arról, hogy milyen (fiktív) ügyleteken érték ezt el. A kereskedési jelentéseket egy számítógépes program mellett külön személyzet hamisította. A csaló pénzember egyébként a Nasdaq elnöke is volt 1996 és 2003 között.
2008-ban a fiai buktatták le Madoffot, akiknek elvileg fogalmuk sem volt egészen addig a csalásról.
2009-ben vonult börtönbe a 71 éves svindler, a maximálisan kiszabható 150 éves büntetést kapta meg. A történelem legnagyobb pénzügyi csalását vitte véghez, összesen 65 milliárd dollárnyi kárt okozott a befektetőinek.
A botrányba mindkét fia belehalt, Mark Madoff öngyilkos lett, Andrew Madoffot pedig limfóma vitte el 2014-ben.
(Forrás: CBS News, Telegraph, Economic Times, Forbes, The Richest, Bloomberg, Wikipedia, Portfolió)
