Manapság számos befektetési lehetőség kínálkozik. Nem árt résen lenni, hiszen „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. Az alábbi öt szabályt mindig tartsa szem előtt.
1.Tőkevédelem/Garanciák = Alacsonyabb hozam
Ezt mindig és minden körülmények között tartsuk észben! Amennyiben valaki 17%-os éves kamatot garantál nekünk, már tudni fogjuk, hogy itt valami sántít.
2. Sose fektessük be a rezsipénzt!
Csak azt a pénzt fektessük be, amiről ténylegesen le tudunk mondani hosszabb – rövidebb időre. Ugyanis ha a lekötött befektetéseinket feltöretjük (azaz idő előtt szeretnék hozzájutni a pénzhez), a legtöbb esetben elveszítjük a kamat nagy részét.
3. Kockázatos befektetést csak erre való összeggel hozzunk létre!
Amennyiben kockázatos befektetések felé vesszük az irányt, jó ha tudjuk, hogy a pénzünk komoly részét, ne adj isten (pl. egyedi részvények esetében) az egészet el is veszíthetjük. Ezért ilyen befektetések esetén csak olyan pénzt használjunk, amit ha elveszítünk, nem kerülünk komoly anyagi gondba. A tőkeáttétes, határidős kereskedéssel pedig akár többet is veszíthetünk, mint amit befektettünk! A fent említettek miatt kell alaposan meggondolni, hogy akarunk-e még a részvényeknél is többet kockáztatni a tőkeáttételes ügyletekkel.
4. Az apróbetűs rész fontos!
Apróbetűs rész mindig fontos lehet. Ha pénzügyekről van szó, akkor meg pláne. Soha ne mulasszuk el elolvasni az elénk rakott szerződést és a mellékleteit. Fontos információk lehetnek bennük, például a megnyitott megtakarítási számla költségei, amit a kamatból le kell vonni annak érdekében, hogy megkapjuk a teljes nyereséget.
5. Figyelem, kamatadó!
Magyarországon adózott jövedelmünkkel sem rendelkezhetünk sajnos ingyen. 15%-os kamatadót, továbbá 6%-os egészségügyi hozzájárulást (EHO) kell fizetnünk a betéteink kamatnyeresége után. Vagyis nem a betét összege, hanem a kamatokkal nyert összeg után. Ezt elkerülhetjük, ha tartós befektetési számlát nyitunk az adott banknál, és arról a pénzünket nem vesszük ki a számlanyitást követő 5. év végéig.
A tartós befektetési számláról bővebben informálódhat „Mi az a Tartós Befektetési Számla? Mire érdemes odafigyelni?” című írásunkból.