Szerinted hol kezdődik a mentális egészség megtartása?
Talán ott, amikor már nem forogsz álmatlanul egy mondat miatt, amit (szándékosan) félreértettek?
Talán ott, amikor már nem akarsz automatikusan megfelelni mindenkinek, mert pontosan tudod, mi az, amit tudsz, és abból mit érdemes, mit kell, és mit vagy hajlandó átadni másoknak?
Könnyű, de nem érdemes elhanyagolni a mentális egészségedet
Számomra nem kampányszlogen vagy egy aranyosan megkomponált social media poszt témája a mentális egészség. Hanem egyfajta szemléletváltás. Az épeszem megtartásának gyakorlata. A felgyűlt, hosszú távon mérgező stressz ellensúlyozására kialakított rendszer, amit nem dobott elém senki, és amit nem tanítottak meg sem a középiskolában, sem a főiskolán, sőt, még a coachképzőben sem. Nekem kellett felépítenem magamnak, főleg a saját negatív tapasztalataim miatt, önvédelemből és az egészségem megőrzésére. Gyanítom, te is így vagy ezzel.
Kaptam, mert kértem hozzá segítséget, lettek mintáim és gyakorlataim, azt használom belőlük, ami nekem bevált.
Már prioritása van annak, hogyan ne húzzam fel magam, hogyan ne stresszeljek egy elcseszett helyzetben. Egyre tudatosabban figyelek magamra a napi darálóban, a döntéshozatalban, abban, ahogy másokkal kapcsolatot tartok, abban, ahogyan a saját testemhez, időmhöz, határaimhoz viszonyulok. Egy ideje már minden napomat áthatja, hogy vigyázzak magamra és nem azért, mert segítőként dolgozom, plusz felelek mások munkájáért is, hanem mert nekem lett szükségem rá, mert szeretem magma, mert vigyázni akarok magamra, mert fontos vagyok magamnak…
Mit jelent mentálisan jól lenni egy kompetens nő számára
A mentális jóllétem azt is jelenti, hogy nagyjából képes vagyok végigcsinálni egy napot anélkül, hogy gyomorszorító készenlétben élném végig. Hogy nem stresszelek azon, vajon elég jól csinálom-e azt, amit csinálok, vagy azon, hogy azok, akik nem értik az irányt, mégis hangot adnak az értetlenségüknek, ne tudjanak kiborítani. Azt is jelenti, hogy dolgozni tudok anélkül, hogy a segítő szerep teljesen kiszorítana belőlem minden más szerepet. Hogy meg tudom húzni a határaimat emberként, nőként, vezetőként, és közben nem kell rideggé válnom.
A megfelelési kényszer berögzült működés lehet
Az utóbbi években sokat tanultam a megfelelési vágy optimális mederbe terelgetéséről. Már nem akarok mindenkinek megfelelni. Elképesztően felszabadító érzés, és remek stresszcsökkentő mellékhatása van!
Persze, tudom, mennyire nehéz helyzetek vannak emögött az egyszerűen idebiggyeszthető mondat mögött. Mert megfelelni sokszor nem tudatos vágy, hanem reflex, beletanult működés. A belső radar, ami a másik reakciójára hangolódik, mielőtt még megvizsgálnám, hogy nekem van-e kedvem, erőm megfelelni és főleg van- e értelme megfeszülve azt is teljesíteni, ami már túlmutat az optimálison, az elvárható maximumon is.
Az én jóllétem egyik alappillére az lett, hogy figyelem magam, kifinomultak a szenzoraim, és ha azt érzem, hogy nem, akkor nem. És ezt meg is mondom, és konzekvensem tartom magam a döntéseimhez, viselve azok minden következményét. Azt gondolom, hogy örökké tanulom magam, mindig alakulóban, hogyan lehet nemet mondani, hogy érthető, sőt, akár építő legyen. De egyre kevésbé félek attól, hogy nem fogadják jól. A belső békém nem válhat az elfogadásért vívott játszma áldozatává.
A mentális egészség önirányítás kérdése is
A mentális egészségem védelme felhozza a kérdést, amit minden nap újra felteszek magamnak: Hogyan tudom úgy megélni ezt a napot, hogy közben nem veszítem el magam benne?
Hiszek abban, hogy a saját hangom keresése és az önvédemi mechanizmusok beépítése és asszertív kifelé kommunikálása nem luxus, hanem szükséglet, ami a jóllét egyik záloga. És abban is hiszek, hogy ez a hang lehet egyszerre nyíltan őszinte, mégis szelíd, emellett konkrét és érthető.
Mint minden magunkért megtett lépés elhatározás és kitartás kérdése, sok felismeréssel jár (ami nem mindig pozitív), de nem egy mumus, amitől érdemes félni, Szabad bukdácsolni, de fejleszthető, tanulható és ez jó alap lehet ahhoz, hogy te is elkezdj magadért tenni. Ez a tudás az, amit igyekszem másoknak is átadni, amikor coachingolok, amikor edukációs előadást tartok, vagy egy konferencián beszélek. Mert nemcsak az számít, hogy mennyit bírunk. Hanem az is, hogy közben mennyit őrzünk meg önmagunkból és a józan eszünkből. A józan eszünkre pedig – látva a világunkat magunk körül -, egyre nagyobb szükségünk van.
