Sétálsz az utcán, körülötted rengeteg féle ember suhan el. Csak mész előre, sietsz, tudod, merre tartasz. De figyelmed és kíváncsiságod ilyenkor sem lankad.
Szemléled, ki milyen ruhát hord, milyen az illata, vagy szaga, milyen ápolt az adott személy. Majd kiszúrsz egy srácot, aki agyon van varrva, még az arca is tele tetoválva. Azt gondolhatod magadban, ez normális??? Aztán hazaérsz, és lepakolod a nehéz bevásárló szatyrokat, majd elkezded a termékeket elpakolni a helyükre. A párod is nekiáll besegíteni, majd felcsattan: „Komolyan, ezt minek vetted meg??? Ez egy vagyon, normális vagy???” Később, a tükör előtt nézegeted magad, méregetve monitorozod a tested. Eszedbe jut a nyár, itt van a nyakadon, de már most tudod, bikinit száz, hogy nem fogsz felvenni. Az alkatod egyáltalán nem normális, hisz az nem épp a „mutogatós” stádiumban van.
De mit is jelent ez a szó, hogy „normális”?
Ha belegondolunk, ezt is csak egy ember találta ki, ami világszerte elterjedt. Viszont, mindenhol más és más jelentőséggel bír. Nagyjából hasonlót jelent mindenhol, de mégis hatalmas különbségeket találhatunk, ha ennek a szónak keressük az értelmezését.
Ha körbe nézünk a világban, a női ideál sokat változott az évek során. De leginkább a vékonyabb hölgyek érvényesültek szinte mindig, ha a normát tekintjük. De ha elutazunk Afrika egy szegletére, Mauritániába, mint európai női fitnesz bajnok, ott nem annyira tartanának minket vonzónak. Sőt. Ne gondoljon senki a férfiasra szteroidozott hölgyekre, csak egy szépen kidolgozott sziluettre. E népcsoport szerint abszolút kiábrándító egy ilyen női alak, mert azt, kifejezetten rondának tartják, és nem mellesleg a karcsú vonalakhoz a terméketlenséget is párosítják. Valószínű, elküldenének minket a tini lányokkal együtt, egy hízó táborba, ahol a cél az, hogy ezeket a lányokat minél jobban felhizlalják, mire eladó sorba kerülnek.
Ha kell, igen durva eszközöket is bevetnek ennek érdekében. Olykor, arra kényszerítik az akár 8-9 éves lányokat is, hogy a hányást is visszanyeljék, nehogy ezzel is kalóriákat veszítsenek. Tilos a sport, és napi akár 16.000 kalóriát is kötelező elfogyasztaniuk. Elborzadva olvassuk, hallgatjuk mi, európaiak ezeket a dolgokat, de egy ott élő szülő például, simán vállat von, ha a lányát küldik ilyen táborba. Ott ugyanis, ez a normális.
Persze, nem kell messzire utazni számunkra furcsa normákért. Elég akár a szomszédba menni, ahol kutya is él a háznál. Biztos, mindenkinek vannak ilyen szomszédjai, hacsak nem mi vagyunk azok a bizonyos szomszédok. Becsöngetünk az egyikhez, beljebb tessékelnek. A kutya jön, és kedvesen csóválja a farkát, talán fel is ugrik üdvözlésképp. A gazdi rászól, a kutya pedig visszasétál a helyére: az ágyba, ahol a gazdik is ülnek, ne adj’ Isten, alszanak. Sokaknak már maga a kutya látványa kiüti a biztosítékot, hogy az házon belül van.
De egyes szomszédtársaink ezt még jól tűrve, elfogadva, inkább azon bukik ki, hogy egy állat ott fekszik, ahol mi, emberek, és felvisz minden koszt. Más ember még ezeket is igen jól tolerálja, vagy akár számára is normális a szituáció. De amikor megpillantja, hogy a szomszéd épp most kapott „nyelvest” attól a kutyától, teljesen elszörnyed. Az már csak hab a tortán, amikor a gazdi hozzá teszi: „Mindjárt jövök szívem, anyának dolga van.” Anyának? De hát, ez egy állat!
Bizony, sok állattartó tekinti kis kedvencét félig-meddig gyermeknek. Biztos vagyok benne, hogy sokan csak mosolyognak ezen, hisz otthon ugyanez zajlik le, akár naponta többször is. Megmagyarázni, ki miért gondolja úgy, hogy mindez tök normális, nem lehet. De sokan nem tapasztalják meg azt, hogy egy állat milyen tiszta, önzetlen szeretetet tud adni egy embernek. Mert bizony létezik ilyen. És olyan is, amikor az állat egy életre megfélemlít, mert mondjuk, megtámad. Így hiába mondjuk azt, hogy mennyi szeretet lehet egy kutyában, ha valakit már megmart egy kutya.
Akármilyen nehéz is elfogadni, de mindegyik szemlélet teljesen normális. Hisz, ahogy minden ember egyedi, úgy egyedi szemlélettel is rendelkezik. Tehát, az, hogy kinek mi a normális, az olyan rugalmas lehet, mint az időjárás.
A nyáron egy alkalommal, a párommal gondoltuk, kirándulunk egyet. Semmi különöset nem terveztünk, csak gondoltuk, Kölnben teszünk egy kis kört. Ahogy sétálgattunk messziről zenét hallottunk. Közelebb érve, rájöttünk, hogy egy Pride-on találtuk magunkat. Sosem vettünk részt még ehhez hasonlón sem. Mindenhol szivárvány, és rengeteg ember. Szeretjük az ilyen hirtelen jött eseményeket, mindig rejtenek magukban érdekes dolgokat. Most is számos élménnyel gazdagodtunk. Sok, számunkra fura szerzetet láttunk, legalább is, első ránézésre nem épp a megszokott látványt adta. De persze, fogalmunk se volt, amúgy ki milyen ember lehetett, hisz ez csak egy szituáció, ahol az emberek úgy mutatkoznak, ahogy általában nem szoktak. Jóllehet, páran a hétköznapokat öltönyben töltik, mert teszem azt, ügyvédek. Ki tudja?
Mások. Leginkább így szokták ezeket az embereket emlegetni. Vagyis nem normálisak. Vagy a normálistól eltérőek. A kölni Pride-on sok érdekességet láttunk, de itt inkább csak ízelítőt kaptunk ebből a világból. 1-2 hónap múlva Amsterdamban is volt Pride, ami sokkalta nagyobb rendezvény szokott lenni, mint a kölni. Mondhatnám úgy is, hogy az amsterdami Pride, A Pride. Ide már a lányommal mentem el, tudatosan, és nem bántam meg. Itt fogalmazódott meg bennem egy igen fontos dolog: az, hogy akik itt megjelenik, egyrészt, nem mindenki „más”. Másrészt, ezek az emberek nem azért vannak itt, hogy azt népszerűsítsék, hogy mennyire mások és ez jó így. Inkább azért, mert például jó buli más hasonló gondolkodásúval találkozni.
És mert, az olyan kis átlag gondolkodású emberek, mint mondjuk én, ne másnak tekintsék őket, hanem csak egyszerűen ugyanolyan embernek, mint bárki mást. Normálisnak.
Igen, tudom, biztos van köztük egész elvetemült, aki már valóban már-már klinikai eset. De hol nincs ilyen ember? Az ember olyan, amilyen. Szereti azt, akit, vagy amit. Ha ez az illető őrült, az független attól, hogy gyermekként tekint a kutyájára, vagy férfiként egy férfit szeret. És független a rosszindulattól vagy a becstelenségtől is.
Normálisnak talán az egész világon az az ember tekinthető, aki becsületes, nem árt és nem is akar senkinek ártani. Minden ezen felül csak relatíve normális. Szerintem. Mindegy hogy nézel ki, mit hordasz, a lényeg az, hogy Te jól érezd magad. Egy kapcsolatban is fontos, hogy önmagad lehess, ha nem így van, minden bizonyos, nem vagy még jó helyen. Ha a ráncaid, vagy striáid elrejtenéd, ne tedd. Minden, amit tettél az életben, ezekben a kis mélyedésekben van. Az örök fiatalság nem a külsőségekben rejlik, ahogy ezt oly sokszor reklámozzák, hanem abban, hogy Te mennyire érzed magad még annak.
Lehetsz te még nyolcvan évesen is fiatal, ha ennek rendje szerint élsz. Vagyis: Tiszteled magad annyira, hogy mozogsz minden nap egy kicsit, alszol eleget, eszel rendesen, és nem értékeled magad irreálisan alul. Ez talán a legfontosabb. Érték vagy, úgy, ahogy vagy. Hát, tessék megőrizni és ezt tovább fejleszteni, ahogy neked tetszik. A saját normád szerint.
Ha szeretnél kicsit többet tudni az egészséges életmódról, itt többet olvashatsz erről.
Tehát, nem számít, hogy mások mit tartanak normálisnak. Magadhoz képest legyél normális, másokhoz képest, így különleges leszel.
