Kommunikálunk, kapcsolatot teremtünk, beszélük egymással. Ez a képességünk olyan természetesnek tűnik, mint az, hogy levegőt veszünk.
Az életünk elengedhetetlen része. Sőt, ennél is több. Mert az életben való boldogulásunk múlhat azon, hogy a kommunikációs képességünk miképpen fejlődik.
Azonban azok, akiknek éppen a kapcsolatteremtés megy a legnehezebben, sajátos hátránnyal indulnak. Annál is inkább, mert a személyes boldogulás -különösen gyermekkorban-, nagymértékben függ attól, hogy a környezetbe való beilleszkedés, a személyes érékelés, a felnőttek világában való elfogadottság miképpen alakul?
A felnőttek ugyanis megszokták, hogy beszéd útján tartanak kapcsolatot egymással. A felnőtt-gyermek hierarchiában pedig egyértelmű társadalmi elvárás, hogy a felnőtt kérdez, a gyermek válaszol. Ahogy az is magától értetődő igény, hogy a kisgyermek szavak útján jelzi az igényeit.
Éppen ezért azok, akik egy speciális kommunikációs problémával küzdenek, nagyon nehéz helyzetben vannak. Annál is inkább, mert a felnőtt környezet kezdeti türelme hamar elfogyhat. Az intézményi rendszer, az óvoda, az iskola pedig nincs felkészülve arra, hogy a nevelési közösségébe kerülő, más nevelési szükségletű gyermekekkel megfelelően foglalkozzon. Egyszerűen nincs idő erre a napi oktató munka keretében, mivel feszített tempóban kell haladni a tananyaggal.
Pedig van egy olyan, ma még kevéssé ismert kommunikációs zavar, amely esetében a gyermek egyszerűen nem képes megszólalni bizonyos helyzetekben. Általában 4-5 éves kor körül lehet egyértelműen azonosítani, amikor már nem mondható el, hogy kezdeti szégyenlősségről van szó egy új közösségben. Mégsem könnyű minden esetben felismerni ezt az állapotot. A tünetek könnyen összekeverhetők más problémákkal.
Valójában a szelektív mutizmus olyan kommunikációs zavar, amely éppen a szelektív volta miatt okoz kifejezetten nehéz élethelyzeteket. Mert a gyermek a saját, megszokott környezetében nem hozza a tüneteket. Éppen ez a tényező az, ami miatt nem könnyű felismerni és azonosítani. Mivel a kommunikációs megakadás elsősorban idegenek, vagy idegen felnőttek, esetenként konkrét személyek jelenlétében történik. A gyermek, mintha megnémulna. Egyetlen szót sem szól. A helyzethez vagy személyhez kötődő némaság pedig koránt sem eseti jellegű, hanem akár hónapikig, évekig is fennállhat. Ez a helyzet azért is nehéz, mert a felnőttnek eleinte úgy tűnhet, hogy a gyermek engedetlen a jelenlétében. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról, hogy egyfajta átmeneti némaság állapota kapcsol be.
A probléma hátterében genetikai, környezeti és érzelmi zavar, illetve ezek valamilyen összessége áll. A gyermekben jelen lévő, szorongás okozta állapotról van szó, azonban nem képes kifejezni ezt az érzést. Önvédelmi mechanizmusként egyszerűen nem szólal meg. Ezt súlyosbíthatja az is, hogy a felnőttek hamar elvesztik a türelmüket egy nehezen, vagy egyáltalán nem kommunikáló gyermekkel. Ennek következtében pedig lassabban és nehézkesebben fejlődik az önkifejező képesség. Így tulajdonképpen halmozottan hátrányos helyzetben van.
Amikor megállapításra kerül a szelektív mutizmus ténye, akkor iskolai kontextusban ezt figyelembe kell venni, például a tudásanyag számonkérésében. Szóbeli feleletet mellőzni kell náluk. Ez azért is fontos tudnivaló, mert vannak családok, akik nem kérik a gyermek vizsgálatát, esetleg ki sem derül számukra, hogy érintettek akommunikációs zavarban.
Amennyiben nem azonosítják a szelektív mutizmust, akkor nehezebbé válhat gyermekük teljesítő képessége, és az értékelése is rosszabb lehet a valós tudásánál. Hiszen a szóbeli kifejező képessége adott esetben lényegesen rosszabb a társainál, így nem képes megfelelően bemutatni az elsajátított tudást. Ennek pedig nem csupán az a kockázata, hogy rosszabb értékelést, jegyet kap. Hanem az is, hogy sérülhet az önképe, az önérvényesítő képessége, ami a későbbiekre van kihatással. Mivel a szint alatti teljesítmény miatt, akár hosszabb távon is sérülhet a teljesítő képessége, valamint az előmenetelben is hátrányba kerülhet.
Figyelembe véve a háttérben lévő kiváltó okokat és azok várható következményeit, egyfajta komplex megközelítésre van szükség. Valamint olyan speciális képességfejlesztő programra, ami segíti a gyermeket a nehézségek leküzdésében.
Somosi Melinda személyes érintettsége okán kezdte keresni a megoldást arra, hogyan tudja segíteni a kommunikációs és beszédfejlesztést a szelektív mutizmussal küzdő gyermekeknél. Milyen módszertani megoldással tudja támogatni a családot?
Mi a legfontosabb teendő, ha gyanú ébred egy szülőben, hogy a gyermeke érintett lehet valamilyen kommunikációs zavarban?
Amellett, hogy szakember meghatározza a probléma típusát, nagyon fontos a bizalom kiépítése. Az, hogy a gyermek érezze, a család a legteljesebb értelemben figyel rá. Ezen kívül szükséges, hogy a gyermekkel foglalkozó nevelőkkel őszintén beszéljenek a helyzetről és a megoldási lehetőségekről. A gyermek kommunikációs képességének fejlődését nem lehet csak az intézményre bízni. Elengedhetetlen, hogy sokkal többet foglalkozzanak a kicsivel, mint az általában megszokott. Az együttműködési háló, a szakemberek és a szülő közösen érhetnek el áttörő sikert.
Rendelkezésre állnak olyan fejlesztő feladatok, amelyek ebben a folyamatban segítséget nyújtanak. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szülőnek is támogatásra van szüksége. Ehhez rendelkezésre áll egy a témát teljes spektrumában bemutató speciális kézikönyv, egy gyerekeknek készült mesekönyv, bátorító kártyák, amelyek segítik a gyermek magabiztosságának kialakítását, valamint egy szülőmentori támogató program is. Ez együtt olyan komplex program, ami személyre szabhatóan segíti a családot. A fejlesztő terapeutával folyó munka kiegészítéseként alkalmazva erősíti a gyermeket a haladásban. Azoknak a családoknak pedig, akik nem szeretnének pszichológust bevonni vagy nincs lehetőségük ilyen terápiás segítséget igénybe venni, azoknak nélkülözhetetlen eszköztár a gyermek fejlődéséhez. Nem véletlen, hogy nem csak szülők, hanem gyermekpszichológusok, és fejlesztő pedagógusok is alkalmazzák a napi gyakorlatban ezeket az eszközöket.
Mivel a szelektív mutizmus felismerése és kezelése még nem általános, ezért maga a terápiás munka sem terjedt el széles körben. Nincsenek a témának megfelelő számú specialistái az országban. Ezért indokolt, hogy azok az eszközök, amelyek rendelkezésre állnak, valamint ez a komplex módszertan minél több, a témában érintett családhoz elérjen. Annál is inkább, mert a szelektív mutizmus kezelésének sikeressége nem csak a tárgyi eszközök meglétén és használatán múlik. Hiszen magának a szülőnek is fel kell tudni dolgozni a helyzetet, szembesülve a nehézségekkel. Szükség van az egész család támogatására a folyamatban. Arra, hogy elsajátítsák azt a feladatrendszert, ami segíti a gyermeket. Képessé váljanak elhivatottan támogatni a gyermekük fejlődését. Miközben intenzíven kapcsolatot kell tartani az óvoda, vagy iskola nevelőivel. El kell tudni érni, hogy a közösségi kihívások kezelése mellett, legyen elég erőforrás és kapacitás a gyermek intézményi nevelésének sajátosságaira. Azon túl, hogy a gyermek családon belüli helyzetére is több figyelmet kell fordítani, hiszen a szeretetteli, elfogadó környezet nagyon sokat segít a haladásban.
A szelektív mutizmus hogyan alakul felnőtt korban?
Ez változó. Akinél felismerik a problémát és fejlesztik a kifejező képességet, valamint a személyiségfejlesztésben megfelelő támogatást kap, az felnőtt korban tulajdonképpen nagymértékben rendeződhet. Van, akinél a visszahúzódó személyiség mögött felnőtt korban is felismerhető, hogy az önkifejező képesség bizonyos élethelyzetekben megakad. Ez lehet párkapcsolati téren éppen úgy, mint munkahelyi környezetben. Attól függően, hogy a szorongás melyik esetben erősödik fel és hoz elő tünet szerű reakciókat. Emiatt nem mindegy, hogy az illető milyen pályát választott, a munkájában milyen típusú feladatrendszer kerül előtérbe. Nem ritka, hogy egy szelektív mutizmussal élő ember a felnőtt életében sem tud olyan mértékben kiteljesedni, előre haladni a pályáján, mint aki nem érintett. Illetve nem kétséges, hogy akinél gyermekkorban felismerik a problémát és részt vesz ebben a komplex programban, az lényegesen jobban tud boldogulni gyermekként és felnőttként is bármely környezetben, mint azok a társai, akiknél nem kerül sor a kommunikációs és önkifejező képesség korrekciójára.
