A Sors fura szerzet. Ad és elvesz, mint egy jól felépített kvíz show a tévében. Kérdéseket tesz fel, amire a játékos válaszol.
A kérdés mindig életesemény. A válasz pedig mindig az erre adott reakció. Vannak nagy nyertesek és nagy vesztesek. Vannak, akik megpróbálnak túljárni a kvíz összeállító Nagy Rendező eszén. Vannak, akik roppant időt töltenek felkészüléssel, hogy biztosan tudják a választ.
De ez semmire sem biztosíték, hiszen a labda eshet a felezőbe, vagy akár a nullázóba is. Az, hogy ki lesz Sorskegyeltje, az nem csak a tudáson dől el. Nem azon múlik, hogy mennyi mindent tanulunk meg a jó válaszhoz. Ugyanis az élet nem csak roppant nagy falat, hanem rendkívül összetett és bonyolult rendszer. Ami még kényelmetlenebbé teszi, hogy az élet-játékban nem mi választjuk a játékostársakat sem. A párunkat még csak-csak, de ott sem mindig igaz.
A többiek pedig mintha véletlenszerű sorsolás eredményeként érkeznének. Nemcsak a családtagok, hanem a tágabb rokonság, a munkahelyi adottságok, a kollégák, a szomszéd, a település vezetése, de még a villamosvezető is beleszól az életünkbe egy-egy életeseménynél.
Bepottyant életek kavalkádja
Ha akartad örülsz, ha nem akartad, a félelem szorítja össze a gyomrodat, amikor közlik veled, hogy gyermeket vársz. Sok minden változik meg ezzel. Akkor is ha akartad, akkor is ha nem.
Sorskegyeltje természetesen az álom-pártól várja a babát. Jó család, „rózsaszín babaszoba”, tökéletes környezet, gondos ápolás, hiper-szuper eszköztár. Anyuka 3 évig otthon a gyerekkel. Apuka nem szeret ki közben anyukából, nem keres máshol szuper szexi másik nőt.
Sőt, babapopsit ápol, bevásárol, játszik a gyerekkel, hogy anya kicsit pihenhessen, vagy saját magát tegye rendbe a kozmetikusnál. Nagyik és nagypapák glédában állnak és van idejük, pénzük, kedvük vigyázni a kicsire, hogy a pár egymással lehessen kicsit. Anyuka az évek alatt sem esik ki a körből, visszavárja a munkahelye, vagy új karriert épít. Nyelvet tanul, tovább képezi, vagy átképzi magát.
A gyerek jó oviba jár, a család idilli, a nyaralásról sem kell lemondani. Dönthetnek arról, hogy mama marad otthon és jöhet a következő baba, vagy visszamegy kicsit dolgozni, mert a saját élet-építés is fontos.
Persze magánóvoda és a település legjobb iskolája tuti biztos. Nyelvi tábor külföldön természetes. Zene és akár extrém sport különórában, síelés és vitorlázás biztosított, mert az ma már szükséges. Az egyetem sem kétséges, mert sima élethez az jár. Ha mégsem, akkor majd lesz vállalkozás. Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyunk elégedve.
De legyünk őszinték! Nem erre vágyik mindenki? Gondtalan, örömök sorára épülő, a gyerek sorsát már a bölcsőben biztosító, nívós életet akar az emberiség jelentős része. Sokan migráció árán is.
A sors gyakran kegyetlen és az élet sem igazságos
A Többiek, akiket a sors kevéssé, avagy semennyire sem pártol, ők egy másik világban élnek. Addig maradnak otthon, amíg muszáj. Ha bölcsi van a környéken, lelkiismeret furdalás közepette viszik be minden nap a kicsit és remélik, hogy a nevelők, dadák úgy szeretik gyermeküket, mint az anya meg az apa. Minden reggel titokban letörlik a könnyeiket.
Komoly fejlődést érnek el a logisztika terén, hogy a gyerek és a munka beleférjen egy napba. Nincs szupercucc, csak turkáló, babaruha börze, jó esetben valami isteni leárazás, a mástól megörökölt ruhák mellé ünnepnapokra. A férj dolgozik látástól vakulásig, hogy van-e harmadik személy a kapcsolatban, az azon is múlhat, hogy mennyi a munka, mekkora a munkába járási vesztség idő, valamint a hajlandóság arra, hogy belebonyolódjanak egy kockázatokkal teli, ám kevés örömet adó kapcsolatba.
De valahogy túl kell élni a napi harcot
A Többiek mögött nincs idilli családi háttér, ráérő nagymama, mert ő éppen a saját túléléséért küzd, vagy már nincs is. Nem csak a fodrászról és a kozmetikusról, a nyári nyaralásról kell lemondani, hanem nagyon sok másról is, hogy a gyerekfelügyeletet meg lehessen oldani.
Mert a 12 órás napi műszak a kereskedelemben nem kirívó, és a közlekedési idő oda vissza több óra is lehet. Sok helyen ingázni is kell a betevőért. A 3. műszak az egészségügyben nyilvánvaló, a 24 órás szolgálat számos munkaterületen ténylegesen 24 óra még akkor is, ha utána szabadnap jár.
A bölcsi és az ovi azonban nem igazodik ezekhez a munkarendekhez. Ha mindkét szülő váltott műszakos, mert ilyen is van, akkor ember legyen a talpán, aki összekoordinálja a családot. Szabadságra csak külön-külön lehet menni, mert a nyári szünet az iskolában hónapokig tart, a tábor meg drága egész nyárra.
Azok pedig, akik bármely okból kifolyólag egyedül nevelik a gyereküket, mindezt kénytelenek egyedül, egy keresetből, gyakorta segítség nélkül, magányosan megoldani. Ők sem a Sorskegyeltek táborát erősítik. Tegyük hozzá, hogy a fent említett verzióban mindenki egészséges, tehát nem kell beteget, vagy lábáról leesett idős családtagot ápolni.
A sors által feltett kérdés
Hé, ember mit kezdesz Te ezzel? A válasz, maga az érintett élete, reakciói, választásai és az abból fakadó döntések. Nem beszélve mindennek a következményeiről. Stressz, lemondás, megfelelési kényszer, egészségtelen életmód, lábon kihordott betegségek, depresszió, kilátástalanság.
Ha nagyon erős a párkapcsolat, akkor túlélhető a családban, ha ropognak az illesztékek, akkor bizony már sokkal kétségesebb a hosszú távú eredmény. Az így felnövő gyerekek életútja pedig ritkán fáklyás menet. Ezért a labda gurul tovább, generációról generációra. Alig hagyva néhányaknak a kiugrás lehetőségét. A hógolyóból tehát lavina növekszik, maga alá temetve tömegeket.
Ez csupán egy szűk szelet. Egyetlen aspektus, azonban máris befolyásolja az élet-építő kontextusát. A VIP és a Többiek, az átlagember életét megkülönböztető magasságokban és mélységekben.
VIP család gyermeke magániskolába jár, a Többiek remélik, hogy ki tudják fizetni a napközit. Nincs ovi és iskola mellett zenei különóra, nyelvi tábor itthon vagy külföldön, maximum napközi a nyári szünetben is.
Ha az élet gyengébb alapra épül
A fentiek korántsem arról szólnak, amikor az élet teljesen ellehetetlenül. Nem a két munkanélküli szülő kereset nélküli segélyekből épített nyomora. Nem a híd alatti hajléktalan kikukázott élete. Nem összefogásra nem hajlandó családtagok összessége, családi harcok színtere.
Nem pénzügyi stabilitást elérni képtelen közfoglalkoztatott életek garmadája. Még csak nem is renitens, lázadó életek. Nem az a sok millió élet, amit háború pusztít el, vagy ami eleve nélkülözésbe született egy kevéssé jó adottságú kontinensen, amely életek összessége eleve nem sorskegyelt.
Hanem ez a nagy többség, aki valamely ismeretlen rendezőelv képtelenségéből, egyszerűen csak nem él minőségi életszínvonalon. A mindig is meglévő társadalmi különbségek okán. Pedig tőlük is maximumot várunk mindahányan.
Mert mekkora az orrhúzás, ha nem készséges a pénztáros a boltban. Mekkora a felháborodás, ha nem rögtön ugrik az ápoló a kórházban. Milyen szitkok áradata hallik, amikor nem jön a lift, mert éppen szerelni kell. Vagy miképpen emlegetik a trolivezető mamáját, amikor nem nyitja ki az ajtót a kapatos hazatérő orra előtt, vagy éppen elkérik a bérletet a metró kijárónál.
De számtalan VIP életet élő is odaszól becsmérlő módon a takarító személyzetnek, habár a kávéscsészéjét simán otthagyja pénteken délután a pulton a maradék kávéval, mert hát arrébb vinni nem az ő dolga. Pedig semeddig sem tartana legalább vizet loccsintani a csészébe, hogy hétfőre ne „kövesedjen bele” a kávé maradéka.
Nos, az élet nem igazságos. Nem ígérte senki az emberi egyenlőség mítoszát sem. Ámbátor az autószerelőnél Sorskegyeltje is fejet hajt, mert közlekedni ugye fontos dolog.
Eladott életek?
Azt mondják, van, aki a tudását adja el és van, aki az idejét. Élet-építés szempontjából mindkettő igaz. Ugyan is nagyon kevés olyan ember létezik a földön, aki minimális idővel, ár/érték és időarányosan cseppnyi ráfordítással, nagyot tud „kaszálni”.
Hogy kik azok, azt tényleg a sors dönti el. Mert néhány színészt, énekest, művészt a „közönség”, a Többiek felemelhetnek sztárrá, sőt világsztárrá is, de csak addig, amíg a Többiek, az átlag, a nézők, a koncerthallgatóság időt, figyelmet és pénzt fordít rá. Amikor nem, akkor eltűnik a süllyesztőbe bárki, aki „kimegy a divatból”.
De igaz ez bármely más szakmában is. Elég egy új út és akkor tönkre is megy az addig közkedvelt csárda. Mert már nem arra járnak az autók. Kerülni miatta pedig senki sem fog. Mert arra nincs se idő, se késztetés!
A sors fura jószág
Felemel, vagy elejt. Feledtet, vagy felidéz. Kérdéseket tesz fel, amikre folyton folyvást válaszolni kell.
– Megelégszel az élet nyújtotta lehetőségekkel, vagy addig kajtatsz, amíg változást nem tudsz elérni?
– Átlépsz a saját árnyékodon?
– Szembe mersz nézni úgy igazán önmagaddal és az életeddel, hogy rá gyere, mit rontottál el és hogyan lehet korrigálni?
– Tudsz és akarsz kompromisszumot kötni, vagy behozod a lemaradást?
– Hajlandó vagy átmeneti megalkuvással a hosszabb távú eredményért akkor is pluszt vállalni, ha már tele van a hócipőd?
– Áldozat leszel, vagy felállsz és arrébb mész, mert nem hagyod magad legyőzni?
– Mi a fontosabb? A Te életed, vagy a többiek kényelme, akár a rosszabb életminőség árát megfizetve ezért?
Mert aki szembenéz önmagával és vállalja a válaszokat, aki akar, tesz és küzd a maga igazáért, az egyszer csak észreveszi, hogy ő tényleg jó szerelő és már annyian fordulnak hozzá, hogy nem tud több autót elvállalni egy hónapban.
Az a fodrász, kozmetikus csak 3 hét múlva tud időpontot adni, azt a takarítót külön, magánházhoz is elhívják, annak a tanítónak nem kell intőt, vagy rossz jegyet osztania, mert a gyerek tanul annak, akit szeret. Az az ápoló több hálát kap a hazatérőtől. Ahhoz az étteremhez visszajárnak a vendégek és ha lehet, akkor mindig ugyan ahhoz ülnek le, akitől rendes kiszolgálást kaptak.
Bármely szakember több megbízást és megrendelést kap, aki tudja, hogy az Ő élete épp olyan értékes és így is kezeli önmagát. Ő nem alkuszik, de ésszerű egyességet azért köt az Élettel. Bár nem mindenki tud egyből, minden szempontból jobb helyzetbe kerülni, de a tisztes élet nyugalma megjár nekik is.
Eközben pedig érdemes nap, mint nap magunkban feltenni a kérdést, hogy vajon mit kell másképpen csinálni, hogy a Sorskegyeltek listájára írjon fel bennünket az Élet? Talán érdemes áthelyezést kérni, hiszen a vicc is úgy mondja, a kártékony listáról le lehet húzni azt, aki kéri. Csak merni kell szólni érte.
