Az az igazság, hogy NINCS igazság… Avagy az Élet igazsága, hogy az Élet nem igazságos
Az az igazság, hogy az Élet nem igazságos. Gyakran egyáltalán nem számít, hogy ki a jó, és ki nem annyira jó. Nincs benne az élni tudásban, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszok pedig mindig megbűnhődnek tetteikért. Illetve a karma törvényét emlegetők hivatkoznak ehhez hasonló nézőpontokra, hogy a jelenlegi ramaty élet-történet egy korábbi vétek számlájának „kiegyenlítése”. A „rossz” ami történik, „jogos” jussa az illetőnek. De hát lássuk be, amíg ez nem nyer releváns bizonyítást, addig azért ez csak egy élet nézőpont-magyarázat, ami egyeseknek megkönnyítheti a jelenlegi élet katyvasz elviselését. Ám van, akit ez a nézőpont hidegen hagy, avagy csupán feldühít. Kinek, kinek hite szerint. Mondanánk.
Ámde! Az Élet azért megkéri a magáét…
Juss, vagy nem juss a Sors, egyre megy, ha meg kell élni anélkül, hogy változtatni tudnánk rajta.
De valójában van nekünk valódi választásunk, avagy eleve elrendelt forgatókönyvet kell végigjátszanunk?
Ahelyett, hogy hosszas spirituális elemzésbe kezdenénk a Sors illetve a Karma összefüggéseit taglalva, maradjunk inkább az Élet tengeren billegő kis utazó alkalmatosságunk valamelyest védett terében, és billegjünk másik vizekre.
Mennyi esélye van Hamupipőkének? Avagy, Hamupipőke Sorsa és Karmája, a Holisztikus szemléletmód rózsaszín mese-ködébe burkolva
Nos, kedves Olvasó! Kezdjünk bele. Egy új szempont nézőablakán át tekintve ezt a közkedvelt mesét, sok-sok dologra lehetnénk figyelmesek. Hamupipőke sanyarú sorsa, hogy félárvaként megkapja az apa új asszonyát, és annak leányait az előző házasságból. Mindennapos történet, mondhatnánk. Ám a sanyarú sors újabb csapásaként az atyja is lehagyja a földi síkot, így Hamupipőke, a drága szorgalmas gyereklány teljesen árva marad. S bár nem kerül intézetbe, mégis beteljesedve már az előre megírt forgatókönyv. A gonosz mostoha rútul bánik a jó gyermekkel, és cselédet csinál belőle. Sanyargatva, bántalmazva, méltatlan sorsra ítélve mindennapjait. Ám a jó gyermek mindezt türelmesen viseli, és éli hamuszürke, dolgos kis életét.
Ám ha a Sors el akar intézni valamit, azt el is intézi…
Nem tudni mi végre, és honnan jő a segítség, de hogy vannak élethelyzetek, amiből nem lehet belülről kimenekülni, azt már a meseírók is tudják. Ezért a Nagy Sorsrendező tréfás kedvében megadja, hogy ahol e drága szelíd gyermek él, ott egy facér királyfi is jobb Sorsot remél. Mert, ahogy az Uralkodóéknál lenni szokott, nem lehet, csak úgy Herceg feleségnek lenni.
Ám a Nagy Sorsrendező mindenről gondoskodik, amiről csak kell. Tehát adott egy tündéri, szelíd, ám „névtelen” teremtés, akiről sem a Királyfi, sem az ő udvartartása még csak nem is tud. Van egy facér Királyfi (Herceg), aki éppen a jobbik fajtából született, és nem csak jóképű, ahogy az a mesékben oly gyakori, hanem tiszta szívű is, ám köti a kötelesség béklyója, nősülnie kell, ha akar, ha nem.
Tehát bált rendez, és meghívja az összes leányzót, aki szerte szana található, mint potenciális ara. Persze szépséges, és szerény, ám névtelen és arctalan sorsra ítélt Hamupipőkénknek esélye sincs, hogy a gonosz mostoha által élhessen a meghívott státusszal. Inkább mindenféle kalamajkák közepette hamuba szórt lencse válogatásával pergeti szomorú óráit. Ó galád féltékenység, hány ember sorsát tevéd már tönkre Hófehérkétől, Csipkerózsikáig.
De hát, ami meg vagyon írva, az beteljesül(het), ha a meseíró is úgy akarja.
Segítség nélkül nincs szerelem szüret?
A fentiek és a mese értelmében, a mi drága Hamupipőkénk nagy valószínűséggel árván, megszürkülve, vénlányként elhervadva fejezné be semmitmondó, ám alázatos életét. Ha! A Nagy Meseíró nem szánna neki más Sorsot. De szánt, hála Istennek. Ám annyi minden kell ehhez, mint égen a csillag.
Kell egy Tündér nagynéni, aki a KELLŐ pillanatban megérkezik. És nem elég, hogy megjelenik, még időben, hanem varázs ereje is van az Istenadtának. Hát bevallom, nem sok leány rendelkezik varázsló Tündér nagynénivel. De akinek van, az jobb, ha résen van, ha bált hirdetnek a megyében.
Na, szóval. Szomorú leánygyermek görnyed a hamu fölött, amikor is megjelenik a Jó Tündér. Reálegyint a Varázspálcájával, gyönyörű báli ruhát varázsolva, amely bizony kiemeli a darázsderekat, csillogó bájjal ruházva fel a hamutól szürke arcocskát. És tökhintót is legyint a pálca, mert hát gyalog nem ér oda a bájos gyermek, meg gyalogjáró szépségek nem is engedtetnek be a Palota kapuján. Az nem illendő.
És egerekből paripa, tökből hintó, szakadt rongyokból báli ruha fedi a mindennapi szürkeséget. Mert lássuk be! Ha ezek a külsőségek nincsenek, bizony a mi szelíd Hamupipőkénk még a Palota konyhakertjébe sem juthat be, nem hogy a Bálterembe. És legyünk őszinték! A Hercegünk a szakadt, hamutól maszatos Hamupipőkét még csak észre sem veszi. Ha át is megy valamiért a Konyhán, ami már önmagában is lehetetlen társadalmi szempontból. Még a mesében sem történik meg, hogy egy szakadt ruhás, kormos leányba szeret bele bármely Herceg, Királyfi, vagy Trónörökös. Még Csipkerózsikáért szúrós bokrokat vállaló férfinép is habos, tiszta ágyban csókolja életre leendő szerelmét!
Egy szó, mint száz, ha Hamupipőke nem kap KÜLSŐ segítséget, hát Sors ide, vagy oda, SOHA nem kaphatja meg a Herceget. Bár azt mondják, nem a ruha teszi az embert, de valljuk be, filmek, még romantikus filmek tucatjai is arról szólnak, hogy bálba menni nem lehet megfelelő öltözet nélkül, ahogy manapság is van dress code a meghívókon!
Tehát a történetünk többszörösen nehezített helyzetet vázol. Az Önmagában vállalhatatlan, nincstelen, árva, cselédsorba taszított ártatlan gyermek, CSAK úgy válhat a Herceg hitvesévé. hogy bizonyítani kell alkalmasságát. Ehhez azonban egyből némi „csalással” kell élnie.
Ugyan is a varázslat már Önmagában a valóság megszépítése. Az ajtón nem tehetné be enélkül a lábát a Herceg birodalmába. Ámbátor ez még egy érdekes aspektust is felvet. Amint felöltözvén saját mostohája sem ismer rá, és így nem leplezi le a Bálteremben! De állapítsuk meg a tényt, hogy Hamupipőke koránt sem Önmagát mutatja a Bálteremben. Hanem egy kecses, szépséges Hercegnő képében mutatkozik. Persze akár meg is fordíthatjuk a történetet. Mivel Hamupipőke, ha meg nem rontják az Életét IRIGYSÉGBŐL, és FÉLTÉKENYSÉGBŐL, ha el nem veszik apja vagyonát, ha ki nem sajátítják jussát, ha el nem szürkítik szépségét, akkor minden bizonnyal azt a képet mutatja a külvilágnak, amit a Bálteremben. De az Élet mint mondtuk, nem igazságos. Bár, a Nagy Meseíró azért szépít ezen az egyenlegen.
Fuss Forrest, fuss!
A vágy szárnyakat ad! Ahogy Forrest Gump is lefutja a járógépet a lábáról, amikor muszáj…
Hamupipőke nem csak a külcsínt, a belső nemességet is hozza magával. Mert NEM elegendő a szépséggel megfogni a tekintetet. El is kell bűvölnie a Herceget az Élet-megváltó sikerhez. És bár a szépség, és szerénység, a jóság, és nemesség találkozásából még nem szüleik automatikus siker, azért arra elegendő, hogy a Herceg ne felejtse el a szépséget. De a varázslat sajátossága, hogy időkorlátja van.
Éjfél előtt futni kell, mert ha a Herceg saját rongyaiban, egér húzta, tökké visszaváltozott, tehát hintótlan gyermeket lát hirtelen, hát nincs az a szerelemre gyúlt szív, ami ezt a próbát kiállja! Tehát Hamupipőke fut, ahogy csak bír. hogy le ne bukjon a szépséges Hercege, és az egész udvar előtt. Beleértve saját mostoháját, és annak álnok, és hiú leányait. De a Nagy Meseíró megkegyelmez Hamupipőkének, és megkíméli a szégyenteljes bukástól.
De jelet hagyni kell!
Itt szomorú véget érhetne a mesénk. Mert hát bál sem minden nap rendeztetik, varázslat sem terem minden bokorban. A hazatérő mostoha a rongyos Hamupipőkét találja. S bár elégedetlen az eredménnyel, senki sem bukik le egyelőre. A Herceg azonban nem hagyja annyiban, szétszalajtja emberét, hogy megtalálja a szökevényt. Hogy hogyan ismeri fel? Csak az üvegcipő, az bizony kell hozzá.
A páratlan cipellő, ami valahogy a futás közben épp a palota lépcsőjén marad. Minő szerencse! Mint a Ariadné fonala, elvezeti a Herceg emberét Hamupipőkéhez. Nincs mit tenni, mindenkinek fel kell próbálnia a fél pár cipellőt. Mert akire illik a cipő, és persze akinél ebből kifolyólag a párja van, az nyeri el a Herceg szívét. Azért itt megint egy csavar találtatik.
Mert a báli ruha visszaváltozik rongyokká, a hintó tökké, a paripák egerekké, de a cipő…. az valahogy nem tűnik el! Mert nyomnak maradni kell, tehát az üvegcipő, bár varázslat tárgy az is, azért nyomra vezető kellék gyanánt érintetlenül megmarad. Mivé is lennénk nélküle? És láss csudát, bár sok az akadály és az intrika, Hamupipőke a hamu mellől is előkerül, és a ráillő cipőnek köszönhetően elnyeri méltó jutalmát. És nem hazudtolva meg jószívűségét, a Mostohának is megbocsájt.
Nos, mi kell a boldogsághoz?
Egy jó meseíró, egy külső segítő, egy tiszta szívű, és erős jellemű Herceg. Ez a minimum. Néhány intrikus, hogy ne legyen olyan egyszerű a révbe érés. És persze a happy and. De mielőtt elérzékenyülve letörölgetnénk könnyeinket, és papírzsepibe fújnánk orrunkat, azért lássunk tisztán egy kicsit.
Ha nincs varázslat, nincs célba érés. Ha nincs segítő, nincs siker. Ha nincs jel, a cipő képében, ami azonosítja a valós képet a látszat mutatta képpel, a szépített verzióval, akkor a lencseválogatás marad a Sors. Tehát be kell vallani, ha tetszik, ha nem, hogy NEM lehet minden élethelyzetből belülről, és legfőképpen egyedül kilábalni, hogy a kitörés szót ne emlegessem.
Mindezeket összegezve, meg kell állapítsuk, hogy az Élethez kell egy kis szerencse. Kell emellé néhány pártoló személy. Valamint egy jó forgatókönyv író, aki mint a mesében, és az operettekben szokás, a harmadik felvonás során rendbe hozza a dolgokat, és nem hagyja veszni a pozitív főhős becses személyét, kétséget sem hagyva a felől, hogy a jó minden esetben elnyeri méltó jutalmát.
Kivéve a kis gyufaárus lányt, aki mégis csak megfagy reggelre, vagy a Kis Hableányt, aki a mese végére tajtékká válik a tenger hullámán, mert nem emel kezet szerelmére, aki bizony nem ismeri őt fel időben. Elveszejtve ezzel az ifjú, szépséges sellőből, kétlábú leánnyá avanzsált gyermeket. Mert a mese sem mindig igazságos, mint ahogy az élet nevű űr-alkotmány is cserbenhagyja néha az Élet-utazót. De ez már egy másik mese, amit hamarosan tovább fejtünk.
Most örüljünk együtt Hamupipőke sikerének, aki szerencsésen landol a Herceg karjaiban. A Herceg, az üvegcipellőnek hála már nem feszegeti, hogy Hamupipőke miért is visel rongyokat? Hogy kerül a kemence mellé? Mitől kormos az arcocskája a konyha padlójának súrolása közben? És hol a hozomány?
Egyszóval, minden jó, ha jó a vége. Legalább Hamupipőkének jó, mert megmenti a Herceget, örülhet a Birodalom, mert jó ara került a trónra, és folytatódhat a Jó Uralkodása a Föld azon szegletében, ahol a Nemes Herceg nem csak a külsőből ítél, és a felemelt kedves bizonyítja rátermettségét és szíve jóságát, amivel szolgálja a Birodalom apraját, nagyját.
Itt a vége, fuss, Forrest, fuss, hogy megerősödj a Te tökéletességedben.