A legtöbb mostohaszülő beleesik abba a hibába, hogy összeköltözés után, szinte az első pillanattól beleveti magát a családi életbe.
Hiszen vannak tanult mintáink, vágyott családi életünk és mielőbb látni/érezni szeretnénk ezt magunk körül. Ilyenkor felejtjük először el, hogy nem hagyományos család vagyunk.
Hiszen egyik napról a másikra felveszi a nő az „anya”-, a férfi az „apa” szerepet, belső indíttatása alapján. De a környezete egyáltalán nem ezt várja el tőle. A gyerek nem érti, hogy ki ez az ember, aki „anyáskodik” felettem, miért „parancsolgat” nekem ez a férfi? stb.
De ugyanez ijesztő lehet párkapcsolati szempontból is. Hiszen a nő, aki eddig „csak” NŐ volt, hirtelen ANYAként kezd el viselkedni. „Erre semmi szükség nincs” – gondolja magában a férfi, aki ilyenkor akár, kissé sértettnek is érezheti magát.
Ez egy olyan konfliktust von maga után, amit csak győzzünk kibogozni…
Tudom azt is, hogy nagyon nehéz leküzdenünk magunkban ezt az ösztönből/szívből jövő szerepet, de ha egy pillanatra hátrébblépünk és megnézzük a helyzetünket kívülről, gyorsan észrevehető, miért is reagál erre a környezetünk másképp, mint ahogy mi azt várnánk.
Mit csináljunk? Teljes erőbedobás helyett, „lassú víz partot mos” technika.
Tapogatózzunk, figyeljünk meg, vonjunk le következtetéseket és szépen lassan vegyük fel a ritmust, alakítsunk ki közös szokásokat, közös szabályokat, feladatköröket stb.
Ne várd, hogy azonnal szeressen a gyerek!
Azért, mert mi nyitottsággal és szeretettel állunk a gyerekhez, nem jelenti azt, hogy ő is ugyanígy tesz. Hogy miért?
Mert neki megvan a kis megszokott élete, ő egyáltalán nem vágyott változásra. Erre jövünk mi és kibillentjük, változásra „kényszerítjük”.
Gondolod el: Amikor gyerekként új osztályba csöppentél, akkor volt, akivel szimpatizáltál, mellé szívesen ültél, beszélgettetek, játszottatok stb. Majd összevesztetek, akkor másban leltél barátra stb. Tehát volt döntési lehetőséged. Ebben az esetben a gyereknek nincs választási lehetősége. Te mindig ott vagy, ha akarja, ha nem.
Ezért hagyni kell, hogy mindig elmondhassa véleményét, „kitombolhassa” magát, ha akar akkor utáljon, ha akar akkor szeressen! Legyen joga ahhoz, hogy azt érezzen, amit akar!
Tanulj meg változni!
Tudom, hogy nagyon határozott elképzelésekkel vágtál bele a mozaikcsalád alapításba, de be kell látni, hogy nem egyedül te vagy ennek a szereplője. Bizony vannak még a családban mások is, akiknek lehet jó ötlete, szokása, elve stb.
Nem kell mást tenned, mint befogadnod és elfogadnod, hogy mások másképpen gondolják, mint Te. Sőt még az is előfordulhat, hogy kipróbálsz valamit a párod vagy a gyerek tanácsára, majd kiderül, hogy az egy szuper dolog.
Ugyanúgy, mint ahogy a gyereknek „kötelező” elfogadnia téged, neked is kötelező elfogadnod, hogy a te elképzelésedtől függetlenül is jól működhetnek dolgok.
Legyél nyitott és tanulj meg változni!
Legyen egy hobbid!
Nagyon fontos, hogy ne a család legyen a hobbid!
Legyen valami olyan tevékenység, ami csak a tiéd, a többiektől függetlenül. Persze ez nem zárja ki azt, hogy ők nem vehetnek néha-néha részt benne, de alapvetően kell, hogy legyen egy „menedéked”.
Ez lehet egy sport, egy hely, egy társaság bármi, a lényeg, hogy ott, abban önmagad lehess.
Miért fontos ez?
Mert lesznek mélypontok a családi életben, érzed majd, hogy el vagy fáradva, ezekben az időkben jól jön majd egy kis – családon kívüli – feltöltődési lehetőség, ahol rendezni tudod a gondolataidat és újult erővel tudsz ismét magadra, a párkapcsolatodra, a családodra koncentrálni.
Tartsd szem előtt: A gyerek csak gyerek!
Tudom, hogy nehéz. Főleg, amikor a párod exét látod benne viszont vagy amikor számodra nem elfogadható módon viselkedik.
De gondolj arra, hogy a gyerek is csak a tanult mintákat követi, azokat, amiben ő komfortosan érzi magát. Illetve próbálgatja a határait, az érzelmeit, figyeli minek milyen hatása van másokra, magára.
A feladatotok, a pároddal együtt és külön-külön is, hogy olyan utat mutassatok neki, ami számotokra megnyugtató. Ennek eredménye a gyerkőc életében nem feltétlenül a jelenben lesz, de elraktározza és amikor szüksége lesz rá, alkalmazza.
Bízz magadban! Bízzatok abban, hogy felnőttként ti irányítjátok – a pároddal – a családotok életét, aminek előbb utóbb látható hozadéka is lesz.