Számos videót megnéztem a témában, hanganyagokat hallgattam, majd úgy döntöttem, beszélgetni fogok erről egy pszichológus ismerősömmel.

Nem terápia jelleggel, hanem emberbaráti beszélgetés gyanánt.

Igazság szerint nem mondott semmit, nem hozott fel érveket, csupán: 

– Te így működsz.

Nesze semmi fogd meg jól. Nem lettem okosabb, ezért bevittem ezt a hétköznapi kapcsolataim ‘beszélgetés mezőbe’. Nem kevés embert érint, és lényegében nem a mondanivalójukat, hanem inkább magamat figyeltem közben. Pl.:

– Ez teljesen természetes, hiszen akkor újra egymásra találunk. Fergeteges a szex, újra nőnek érzem magam.

– Szeretem, mert olyankor átadja magát nekem, így igazán férfinek érzem magam.

– A szeretőmmel szoktam ilyen jókat reszelni, mint a férjemmel veszekedés után.

– A titkárnő szokott így térdelni előttem, de az asszony is kitesz magáért, csak előtte jól össze kell vesznünk. 

Oh, te jó ég! Bárcsak írhatnám, hogy fikció, de sajnos nem az.

Amikor a békülős szex a téma, úgy érzem, hogy közben mindig várják tőlem a megerősítést, hogy jól működnek. Szerényen hozzáteszem, hogy pont ezért beszélünk róla, mert nálam ez nem működik. Nincs bennem frusztráció, hogy miért nem tudok ezzel azonosulni, megvan a jól összeszedett válaszom erre. 

Mesélnek, ezalatt kérdést teszek fel: 

– Valóban? – érdeklődöm az egyik szemöldökömet felhúzva, amiből sejtik, hogy a kérdés nem kevés iróniát tartalmaz, ekkor arcom kissé furcsa kinézete láttán, szemét rám emeli.  

– Most mi van? Ez így normális – mondja.

– Kinek? – teszem hozzá.

Lapozzunk…

Szerinted normális az, hogy tányért törsz vagy ajtót versz ököllel? 

Hát mit tehet az róla? Rosszabb példákat nem említek inkább. Ordítozol, elküldöd a picsába, minősíthetetlen hangon kiabálsz, netán még toporzékolsz, majd pár órára rá, már szétteszed a lábad vagy épp kutyapózban adagolod neki. Miből gondolod, hogy rendben van, ha lealacsonyítod magad egy stílussal, a kapcsolatod minősíted és benne az embert? Általa nyilván magadat is, mert zsírosan benne vagy. Puffogsz, sértődsz, azt várod, értsen meg, miközben a kifejezésmódod a kocsmába is csendre intene mindenkit. Ezután kellene kihozni az ágyjelenetből a maximumot? Meddig, szerinted ez meddig működik? Normális? (kacag a májam) 

Én másképp vagyok bekötve. Hozzám ne érj, ha dühös vagyok! Ebből következik, hogy akkor békülés gyanánt sem fogok feküdni, mint a partra vetett hal, mert kb. ez jönne ki belőlem, ha nagyon megerőltetném magam. (egy példám van erre, jó régről) Azóta se. 

Érted azt, hogy másképp?

Nekem kell: idő, tér, levegő. Tudod, az kell, hogy kiírjam a hűtőre: Time. 

Majd macinaciban, iratokkal beülök a kocsiba és száguldok a két város között a négysávoson, kietlen utakon az éjsötétben, egyedül. Ordítok, sírok, önostorozom magam és a kormányt ütöm. (az tehet róla, hát persze)

Megállok egy kisebb utcában és a semmit sem érő miért? kérdéssel zaklatom magam, amire sosincs válasz. (nevetés) Hülyegyerek, most mit vergődsz? Színjáték. Így kell viselkedni? Ez, ez méltó hozzád? Ugyan már, miért bántod a másikat, ezáltal magadat? 

Annyi eszközöd van, használd őket. (belső hang) 

Nem tudok úgy adni, hogy nem vagyok rendben. Nem tudom, úgy átadni neki magam. Nem tudok domina lenni vagy épp ártatlan angyal. Nem tudom megjátszani magam. Nem tudok önmagam lenni. Nem tudom ilyenkor a szeretlek szót sem kimondani. Pláne nem szívből, mert magamat sem bírom elviselni. Saját magammal, a testemben sem vagyok jól. Ha lehetne kiülnék a Holdra. Ott legalább csend van és nem bántok senkit. 

Véleményem szerint, valahol mélyen, mindenki a kapcsolódásra vágyik. 

Arra, hogy igazán figyeljenek rá és úgy vágyjanak a csókjára, mint egy pohár vízre a tikkasztó hőségben. Legyenek rá kíváncsiak és figyeljék őket érdeklődéssel. Viszont, mindenki másképp vágyja, hogy szeressék. Semmiképp sem használati tárgynak akarják érezni magukat! 

Rájöttem, hogy nem ebben a helyzetben kell bizonyítanom, ki is vagyok az ágyban és milyen erotikus vagy épp BDSM vágyakat tudok teljesíteni. Nem itt fogom hozni a formát. Mert alap, normál helyzetben is el tudom juttatni, akár pusztán szavakkal vagy épp csak érintéssel magunkat, a gyönyör kapujába. Ehhez pedig egyetlen belső dolog szükséges:

Rendben vagyok, most jól vagyok.

Mert ameddig ez hiányzik, igazából adni sem tudok. Sem önmagamnak, sem a másiknak!