Aki nem lát bele a maga teljességében egy cégvezető pozíciójába, az kívülállóként elsősorban a hatalmat gyakorló vezetőt látja. Azonban döntéshozónak lenni korántsem csak rang és hatalom.
Komoly felelősség is együtt jár a feladattal. Hiszen egy cég, egy intézmény, egy szervezet sikere vagy bukása elsősorban a csúcsvezetőn múlik. Még akkor is igaz, ha a keze alatt sok ember dolgozik, akiknek a teljesítménye ugyancsak befolyásolja az eredményességet. Egy hibás koncepció, előnytelen munkaerő választások, a vonzó vízió kudarcát is jelenthetik.
A sikeres működést, a fenntarthatóságot nem elég elképzelni. Még az sem a biztos siker záloga, ha a vezető a legmagasabb szinten képezi önmagát, követve akár a legújabb trendeket.
A siker potenciálja a csapatban van
A közösségben, ami megvalósítja az elméletben tökéletesre alkotott tervet. Igen, kell hozzá mindenki. A vezető, aki nem lankadva viszi előre az ügyet. Keretet, forrást, eszközt, megrendelést generálva. Kellenek azok a középvezetők, operatív, kreatív és proaktív munkatársak, akik szakmai tudásukkal és elkötelezettségükkel, képesek a megvalósulás medrébe terelni, összefogni és végigvinni a munkafolyamatokat. Akik létrehozzák és eljuttatják a produktumot a felhasználó számára. Nem hagyható figyelmen kívül a háttérdolgozók garmadája sem, akik szinte láthatatlan módon szolgálják az alkotó és megvalósító csapatot. A „szürke eminenciások”, akikre egészen kevesen gondolnak, amikor egy cég, intézmény, szervezet működését vizsgálják. Pedig ők is kellenek. Nélkülözhetetlenek. Mindez olyan együttgondolkodást feltételez, amely a rendszerszemlélet sajátosságai szerint, működőképessé teszik a mindennapokat, szó szerint sikerre ítélve a folyamatot.
A vezetés művészete
A vezető sohasem dőlhet hátra. Neki mindig a működés ütőerén kell tartania a kezét. Bár nem tud mindenütt ott lenni, mégsem történhet meg, hogy nincs kellő információja arról, mi történik az általa vezetett szervezetben. Ezért olyan munkatársakkal képes elérni és beváltani a megálmodott célt, akik partnerek ebben. Akik nem csupán szakmai felkészültségükben felelnek meg, hanem emberi mivoltukban is. Így ők, a maguk teljességében vesznek részt a siker beváltásában.
Ideális, ha a vezető ismeri a részek összességét. Saját kvalitásai és felkészültsége, szakmai tapasztalata teszi lehetővé számára, hogy felfedezze az esetleges anomáliákat. Az is előnyös, ha a hibák gyors korrigálása érdekében, a proaktív szemléletmód alkalmazásával, képes meghallgatni és megfontolni az operatív részlegek tapasztalatait. Beépítve azokat saját döntéseibe. Azonban az irányítás egy percre sem csúszhat ki a kezéből.
A vezetés művészet. Az egyensúly művészete. Egy cég irányítása felelősség és lehetőség is egyben. Nem csak a cég fennmaradásának felelőssége. A munkáltatói jog, a „kenyéradás”, emberi életek, családok, egyéni álmok megváltásának csodája, amivel egyben saját elképzeléseinek létrehozását teszi lehetővé.
Döntést hozni koránt sem egyszerű
Döntéseket hozni kockázatot jelent. Különösen olyan volumenben, ami az egész működést határozza meg. A mindennapok döntései ugyanis összeadódnak. Bár egyenként adott esetben csupán apró momentumnak tűnhetnek, képesek „megolajozni”, elősegíteni a működést. Vagy éppen ellenkezőleg, porszemként viselkednek a gépezetben. Olyan problémákat generálva, amelyek lassítják, akár meg is állíthatják a sikeres működés kerekét. A vezetőnek pedig észre kell vennie, korrigálnia kell minden akadályozó tényezőt. Legyen az emberi mulasztás, technikai probléma, vagy olyan váratlan külső körülmény, mint egy világjárvány, ami sokkal globálisabb folyamatokat indít el. Ennek minden következményével.
A vezetés sosem demokratikus
Egyszemélyes játszma. A vezető időnként olyan döntések meghozatalára is kényszerül, amelyek adott esetben fájdalmasak. Veszteséggel járnak. Azonban az egész szervezet fennmaradása érdekében, ezek a döntések is a csúcsvezető vállát nyomják. Ha nem az egészet látja, akkor bizony az is előfordulhat, hogy végül helytelen intézkedés mellett teszi le a voksát. Ez pedig a felelősségvállalásnak egy következő szintje. Hiszen a csúcsvezető nem csak önmagáért felel. Az egész szervezet sorsa az ő kezében van, mert Ő mondja ki a végső szót.
Mindennek fényében koránt sem nehéz elképzelni, hogy a vezetői pozíció kvalitásokat igényel. Szakmai felkészültséget, elhivatottságot, stressztűrést, rendszerszemléletet. Kell hozzá egy nagy adag bátorság. Lévén a cég működésével emberek, családok életét is meghatározza. Ezért az emberség, az empátia és a szervezet érdekének képviselete, egyensúlyban kell maradjon anélkül, hogy az érdekek helyrehozhatatlanul sérülnének.
A vezetés művészete, a művészet vezetője
Bank Tamás, a Játékszín ügyvezető igazgatója. Olyan egyszemélyes döntéshozó, aki nem csak vezeti, egyben irányítja a színházat, hanem személyében meg is határozza azt.
Ő dönt a műsortervről, a rendezőről, a szereposztásról. Nem csak azért, mert a Játékszín magánszínház, így az igazgató kezében van a „kasszakulcs”. Hanem azért is, mert színházcsinálóként egészen pontos elképzelése van arról, hogy a Játékszín mit képviseljen a mai színházművészet palettáján.
A színház különleges munkatér. Számos érzékeny művész csapatjátéka
Miközben ők a lényüket átadva állnak a rivaldafényben, egy nagyon komoly szervezet szolgálja azt, hogy a függöny minden este felgördüljön és kezdetét vegye a varázslat. A színház a pillanat varázslata. Minden este egyszeri és a maga nemében megismételhetetlen. Ugyanakkor a létrehozott előadásnak bizonyos tekintetben minden alkalommal pontosan ugyan olyannak kell lennie. Sem technikai, sem lényegi változás nem történhet. Hosszú hetek próbafolyamatai, rengeteg munka teszi lehetővé, hogy a sokadik előadás alkalmával, a nézőtéren ülő közönség ugyanolyan élményben részesüljön, mint a premiert élvezők.
A színház bár játék-tér, munkáltatói értelemben véve munkahely. Épp úgy, mint bármely más szervezet. Mégis egészen más. Különösen, ha magánszínházról van szó, aminek a fenntartását nem garantálja más, csak a vezető és a színház minden művészének, dolgozójának tökéletes összjátéka. Ezért Bank Tamás igazgatóval a vezetés művészetéről beszélgettünk.
Csaba Beatrix: Egyértelműen csúcsvezető. Egy személyben a színház többségi tulajdonosa, szakmai döntéshozója, ügyvezetője, akinek a mindennapi működésről kell gondoskodnia. Ez ritka együttállás. A családi vállalkozásoktól eltekintve a legtöbb cégben ugyanis mindhárom szint ritkán van egy kézben. Mit jelent ez a komplexitás?
Bank Tamás: Korábban, produkciós vezetőként a szakmai terület tartozott hozzám. Az évad felépítése, a műsorterv. Az alkotók, a művészek munkáját határoztam meg. Amióta az ügyvezető igazgatói feladatkört is én látom el, azóta a színház teljes működése hozzám tartozik. Ez a színházszakmai döntések mellett, menedzseri szemléletmódot is megkíván. Amióta elvállaltam ezt a feladatot, azóta csak vezetőként vagyok jelen. Lemondtam a színjátszásról. A színházvezetés is alkotómunka, szenvedéllyel csinálom, ezért ez a váltás nem esett nehezemre. Magánszínház vezetése Magyarországon persze nem számít könnyű műfajnak. A sikeres évadok adják a motivációt és 8 év távlatából elmondhatom, hogy a Játékszín sikeres színház. Évek óta teltházakkal játszunk. Vannak előadások, amelyeket hosszú évek óta műsoron tartunk, mivel a nézők a mai napig megtöltik a nézőteret, hogy láthassák.
Mi az a vonzerő, amivel a színházi szakma legjobbjait tudja megnyerni az előadásokhoz?
A Játékszín egy ékszerdoboz, 300 fős nézőtérrel. Így a látogató szinte személyes közelségből figyelheti az előadásokat. Együtt lélegzik a színpadon zajló eseményekkel. Nálunk nem ritkaság, hogy az előadás végén a közönség állva tapsol. A jó produkció, a siker pedig vonzó a művész számára. Számít az is, hogy jó a légkör. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a színészek előadás előtt korábban érkeznek, az előadást követően nem rohannak haza, hanem leülnek, beszélgetnek, közösséget formálnak. Ma már ez sem általános a színházi világban. Mindezt pedig személyes sikerként is értékelhetem, mivel valóban a színházi szakma krémje játszik nálunk. Ez azt is jelenti, hogy a művészek szívesen dolgoznak velem. Elfogadnak vezetőként, bíznak az értékítéletemben és a csapatom szakmai tudásában.
A nézőtér nagyságából, az eladható jegyek számából kiindulva szinte elképzelhetetlen, hogy a jegyárakból tartható fenn a színház. Mi a titka?
Az idei a 9. évad, ami hozzám kötődik. Amikor elkezdtük a munkát, szinte senki sem hitte, hogy ez sikerülhet. Azonban ma már elmondhatjuk, hogy a Játékszín a legsikeresebb színházak közé tartozik annak ellenére, hogy magánszínház, ami speciális finanszírozást jelent. Egyértelműen üzleti vállalkozásként működünk. Ezért elsősorban ezt kell figyelembe vennem, amikor a színház művészeti munkáját megtervezem.
Mivel nincs fenntartónk, valóban a jegyeladás az elsődleges bevételi forrás. Azonban az elmúlt évadok tanúsága szerint a nézők megfizetik a minőséget.
Ugyanakkor önmagában ez valóban nem lenne elegendő. Kapunk valamennyi állami támogatást, ami kiegészíti a költségvetésünket. A színházak korábbi támogatási rendszere, a TAO megszűnésével át kellett értékelni a működést. Pályázatok váltották fel ezt a jól bevált finanszírozási támogatást. Évente 440 előadást hozunk létre. Mivel teltházakkal játszunk, ez egy elég biztos alap a működéshez. Az állami támogatással kiegészítve üzleti modellt tudtunk létrehozni, kétségkívül menedzseri szemlélettel.
Mennyiben fogalmazza át a színházvezetői szerepet az, hogy a bevételek előteremtése a fő pillér? Hiszen a bevétel-kiadás egyensúlya meghatározza a működőképességet.
Valóban más gondolkodást kíván. A bevétel és kiadás számai mindenekfelett meghatározzák a lehetőségeket. Üzletemberként gondolkodva kell művészeti döntéseket hoznom, amivel minden évadban képes vagyok biztosítani a színház zavartalan működését. Ezért nekem sikeres előadásokat kell létrehoznom az alkotókkal, művészekkel, háttér dolgozókkal együtt. Ez nem csupán szakmai, hanem üzleti kihívás is. Azonban ez olyan erőforrás számomra, ami inspirál, hogy a legjobbat hozzam ki magamból és a munkatársaimból.
A rendező, az alkotó, az előadás létrehozása kapcsán maga is egyfajta vezető szerepet tölt be. Hogy fogadják azt, hogy a Játékszínben egy erős döntéshozói vonal határozza meg a pozíciójukat?
A rendezőket is én választom. A magánszínház sajátosságainak következtében akár a színrevitelhez is hozzászólok. Amikor az alkotók elvállalják az adott felkérést, akkor tisztában vannak az együttműködés feltételeivel. A közönség visszajelzései, az évekig műsoron lévő előadások, úgy vélem, erős bizonyítékai annak, hogy ez a munkamodell működőképes.
Az erőskezű vezetőket a munkavállalók egy jelentős része nehezen fogadja el. Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy a közös érdek csorbulása nélkül vigye át a vezető az akaratát?
A megfelelő kommunikációban és a jó csapatban hiszek. Ha ez megvan, akkor a bizalom, a sikerbe vetett hit erősebb. A sikerhez természetesen kell a jó darabválasztás, a remek színészek, a rendező, aki kiváló előadást hoz létre. De nem hiányozhat a háttérszemélyzet speciális tudása sem.
Ha belegondolunk abba az extrém helyzetbe, hogy a színházi dolgozók este, hétköznap és ünnepnap nem a családjukkal vannak, hanem a nézők kikapcsolódását szolgálják, a háttérdolgozók egészen más, az általános munkakörnyezettől eltérő helyzetekben látják a művészeket, – gondoljunk például a varroda, az öltöztetők szerepére-, érzékeny, alkotói intim pillanatok részesei, akkor nem kérdés, hogy a színház minden dolgozójának különleges szerepe van. Ennek a szervezetnek a működtetése, az itt dolgozók vezetése tényleg impulzív feladat.
Ezért én valóban abban hiszek, hogy a problémák ismerete és megoldása alapvető kulcs a működéshez.
Nyitva az ajtóm minden dolgozó előtt, a személyes pozíciójától függetlenül. A közös cél az, hogy sikeresen működjünk. Ehhez pedig mindenkinek a legjobb tudását kell hozzáadnia. A színház felfokozott érzelmi tér. Alkotóműhely. Itt mindenki érzékeny. Ezért fontos, hogy a portástól a főszereplőig, a saját nyelvén szólítsunk meg mindenkit.
Színházvezetőkén előnyt jelent, hogy korábban színészként és rendezőként is dolgozott?
Igen. A színházhoz érteni kell. A sikerért meg kell dolgozni. Az, hogy én a szakmában több oldalról is jártas vagyok, nagymértékben segíti a mostani munkám. Mivel a színházcsinálást belülről ismerem, így a különböző szakmák együttes működtetését is értem. Pontosan tudom, mire van szükség. Ez megkönnyíti a helyes döntéshozatalt.
Milyen személyes attitűd vezetett a színházvezetői poszthoz?
Nem terveztem. Az élet hozta így. 30 éve vagyok a szakmában. 9 évvel ezelőtt, amikor bezárt a Budapesti Kamaraszínház, és megszűnt a Játékszín, munka nélkül maradtunk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve vágtunk bele, hogy magánszínházat csinálunk. Bár sokan óvtak ettől a lépéstől, az elmúlt évek azt mutatják, hogy jól döntöttünk. Menet közben nagyon sokat tanultam, és ez a tanulási folyamat a mai napig tart.
Honnan merítkezik színházigazgatóként?
Alapvetően a sikerekből töltekezem az új feladatokhoz. Emellett a családom jelent erőforrást. A feleségem, aki egyben a színház egyik művésze is, és a gyerekeim sok erőt adnak. Az egyensúlyt a közös munkában az biztosítja, hogy amíg a színházban egyértelműen én vagyok a vezető, addig otthon, a családi életben a feleségemé a vezető szerep.
A művészvilágban nem ritkaság, hogy művészpárok együtt dolgoznak. Ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen a nap 24 órájában együtt vannak. Ugyanakkor ebben az esetben főnök-beosztott szerep is jelen van. Ez kihívást jelent?
Nagyon fontosnak tartom a munkahelyen a hierarchia szabályainak betartását. A színházban én munkahelyi vezető vagyok, a feleségem pedig a munkavállalóm színészként.
Ennek a rendnek a betartása biztosítja a működőképességet. Otthon azonban más a helyzet. 20 éve vagyunk házasok, így mindenki megszokta, hogy a színház legalább annyira a családunk háttere. A színházi lét életstílus, egyedi bioritmust kíván. Nekünk ez a természetes.
Egy színház vezetése lelkierőt is kíván. Honnan töltekezik a motiváció fenntartásához?
Tagadhatatlanul speciális feladat. Nagyok az elvárások felém mindenki részéről. Nem feltétlenül lehet egyszerre mindenkinek jót tenni. Meg kellett tanulnom a konfliktuskezelést, a helyes kommunikációt, a menedzserszemlélet érvényesítését a művészeti kvalitások megtartásával. A sikeres előadások, a megfontolt döntések, a nálunk szívesen játszó színészek, a profi csapat mind olyan tényező, ami megerősít.
Képesség, adottság, vagy tanulható, hogy mindenkivel a saját nyelvén tudjon beszélni?
Szerintem csak kismértékben tanulható. Sokkal inkább szerencsés adottság, hogy megtalálom a hangot a többiekkel. Ez hozzájárul ahhoz, hogy eredményesen és kevés konfliktussal dolgozzunk. Problémák természetesen mindenhol adódnak. Ezek megoldása a megközelítésben rejlik. Amikor azzal a szemlélettel közelítünk meg valamit, hogy minden érintettel a lehetséges megoldásra koncentrálunk, akkor lényegesen könnyebben oldunk meg bármilyen feladatot.
Az idei év szokatlanul alakult, hiszen a pandémia gyakorlatilag félbetörte az évadot. Várhatóan az őszi újra indulás ennek következtében robbanni fog, hiszen a lényegesebb hosszabb szünet miatt, a nézők sokkal kiéhezettebbek lesznek a művészeti produkciókra, mint más években.
Azt gondolom, a nézők valóban nagyon várják az előadásokat. Bár a világ valamiképp kétségtelenül megváltozott, a művészek, a színházi dolgozók is tűkön ülnek, hogy folytathassuk a munkát.
Kellő körültekintéssel védve mindenkit, a júliusi újrakezdés mellett döntöttünk. A tavaszi időszakban 73 olyan előadásunk maradt el, amire a nézők előre megváltották a jegyüket. A program tehát azzal indul, hogy bepótoljuk ezt a kiesést. Külön öröm számomra, hogy az elmaradt előadások miatt alig néhány jegyet váltottak vissza a nézők. Ez is azt igazolja, hogy mindenki várja a színháznyitást.
Az új évad első bemutatóját októberre tervezzük. Egy különleges előadással, Charlie Chaplin: Nagyvárosi fények című darabjával indulunk. Tehát a nyár végétől újra teljes fordulaton üzemel a Játékszín.
