Vas Maya a kommunikáció számos területén szerzett jártasságot. Rádiós és televíziós csatornák műsoraiban dolgozott riporterként, műsorvezetőként, szerkesztőként, első könyve 2011-ben jelent meg. Maya kommunikációs mentorként vesz részt a Könyvmentorok Z generációs programjában.
Van különbség a kommunikációban és az érdeklődési körben a Z generáció esetében?
Talán egyértelműbben kommunikálnak, elsősorban az online világban. Az online térben való érvényesülésnek azonban többnyire fontos eleme az, hogy az illető tisztában legyen önmagával. A márkaépítés és a marketing nem ugyanaz, ezért a kommunikációs felkészítés fontos része a mentori munkának. A Z generációnál az olvasottság mértéke is kérdésként merülhet fel, például a kötelező olvasmányok tekintetében. Sokszor csak a kivonatot olvassák el, már a filmes verziókhoz sincs feltétlenül türelmük. Ez azonban nem elegendő. A közösségi média megtévesztő lehet, sokan úgy gondolják, hogy elegendő leülni a kamera elé, mondani valamit, és máris növekszik a követők száma. Ez természetesen nincs így. Az önkifejezést is tanulni kell.
A mentor a tartalomba természetesen nem szól bele, azt segítjük, hogy miképpen tudja a gondolatait a saját eszközeivel átadni, célba juttatni. A kommunikációs forma és stílus arányait kell jól meghatározni, hogy az olvasó is értse a könyv szerzőjének a szándékát.
Milyen módszer segíti a szerzőt az önkifejezésben?
Számos kommunikációs technikát és tréning módszert sajátítottam el az évek során, végül kialakítottam egy saját, eddig hatékonynak bizonyult módszert, amellyel segíteni tudom a szerzőt. Ebben benne vannak a szerkesztői, rádiós és írással kapcsolatos tapasztalatim is, tehát mondhatjuk, hogy egy komplex megközelítésű segítő programot tudtam összeállítani, de természetesen mindig az egyénre szabjuk, az igényei szerinti fókusszal az átadásra kerülő információkat.
A közös munkában melyik a legfontosabb terület?
A legfontosabb a hiteles megjelenés. Önmagát kell úgy megmutatnia, hogy a célcsoportja elfogadja a tőle érkező információkat. A kamera és adott esetben élőben a közönséggel való találkozás is lehet kihívás a szerző számára. El kell érni azt, hogy magabiztos legyen, stabilan és hitelesen kommunikáljon.
Meg kell tudni szólalni olyan formán, hogy a jelenlévők, a nézők vagy a közönség érdekesnek találják, kíváncsiak legyenek rá. Egyébként ez nem korfüggő, nemcsak a fiatalokra érvényes. Bármely korosztályban lehetnek olyan belső érzések önmagával szemben, amik visszatarthatják őt az érvényesüléstől. Az ember saját korlátait nem elég csak feltárni és megismerni, változtatni is tudni kell, ehhez pedig mindenképpen jól jön egy külső szem, egy segítő, aki megfelelő felkészültséggel és tudással tudja felvértezni a mentori folyamatban az illetőt.
A mentorálttal együtt azt is meg kell találnunk, hogy melyik felületen érdemes megjelennie és milyen módon. Emellett az író-olvasó találkozóra is fel kell készülnie egy szerzőnek. Arra, hogy egy ilyen alkalmon hogyan prezentálja a könyvét, képviselje önmagát. Az önkifejezési forma helyes megválasztása befolyásolhatja az eredményt.
A kifejezési formák, a kommunikációs stílus helyes megtalálása egy személyiségében még kevésbé kialakult szerzőnél milyen formában támogatható?
Akikkel mi a mentorálási folyamatban találkozunk, elég határozott elképzeléssel érkeznek. Van mondandójuk és el akarnak jutni a saját célcsoportjukhoz. Ami megfigyelhető a Z generációnál, hogy rendkívül nyitottak, gyors tempóban haladnak, gyorsan tanulnak, elég jól fogadják az útmutatásokat, nem kell mindent cizelláltan körülírni a számukra. Nagyon őszinte és egyértelmű a kommunikációjuk.
A Z generáció beleszületett a technika és az internet, a közösségi média világába. A gyors reagálási képesség ma már elengedhetetlen. Egyrészt az információs dömpingnek köszönhetően, másrészt azért, mert másodpercek alatt döntenek az emberek arról, mi érdekli őket, mire kattintanak rá. Ez mennyiben árnyalja a szerzők életét a kapcsolatfelvételben?
A népszerűsítés, az online kommunikáció egyik kihívása, hogy a kommenteket, a posztokban lévő visszajelzéseket is kezelni kell. Erre is fel kell készülni. Ahogy arra is, hogy a megnyilvánulások nem mindig pozitívak, ugyanakkor a véleménykülönbségeket tisztelni kell. Ha a saját teljesítményükkel, értékeikkel tisztában vannak, és megfelelően tudják átadni a gondolataikat, érzéseiket, képviselni szerzőként az alkotásukat, akkor boldogulni fognak minden kommunikációs kihívással. Legyen az személyes találkozó, vagy az online térben érkező visszajelzés. Azt gondolom, a Z generáció ki tud állni magért és a céljaiért.
A mentorálási folyamatban az a legjobb, hogy ez egy közös építkezés, amelynek elsősorban az a célja, hogy a hozzánk forduló meg tudja valósítani a saját álmait. Nagyon jó érzés ebben segíteni valakit. A pozitív megerősítés jót tesz az alkotói munkának, ugyanakkor az is fontos, hogy folyamatos fejlődést érjünk el, tehát arra is felhívjuk a figyelmet, amin változtatni kell, amely képességeket erősíteni kell, illetve melyek azok a területek, ahol kiegyensúlyozottabb megközelítésre és kommunikációra van szükség.
A mentori kapcsolatban az is fontos, hogy olyan személlyel tudja megosztani a kérdéseit, akár a kételyeit, akiben teljesen meg tud bízni, akivel semmilyen függő viszonyban nincs, és a mentor minden esetben egy olyan személy, aki objektíven tudja megmutatni azokat a területeket, amelyekben kiteljesedve jó eredmény várható.
Az alapítvány legújabb pályázata a Z generációsokat szólítja meg: Részletek ITT.
