Eljön az emberélet során az a szakasz, amelyben a legfőbb kérdés már nem az, mi legyen valakiből, kit válasszon párnak, hanem az, hogy milyen mélyebb értelme volt és lehet még a hátralévő idejében az életének.
Az életközepi válság a civilizált nyugati világban általános jelenség, Kínában viszont teljesen ismeretlen.
Egy elfoglalt üzletember egy este, amikor a kollégákkal való sörözésből hazafelé tart a helyiérdekűn, az egyik állomáson egy merengő fiatal nőt pillant meg a szemközti épületben lévő tánciskola ablakában. Megbabonázza a lány – hiszen ő maga már belefáradt a munkás szürke hétköznapokba, az eseménytelen, de nyugodt családi életbe. Ráadásul negyven éves, az életének a félútjánál jár, amikor fel szokott lobbanni az utolsó tűz, és az ember elgondolkodik rajta, így halad-e az élete tovább, vagy tartogat még valamit számára a sors.
A Hölgyválasz című lebilincselően érdekes japán filmben a főhős aztán beiratkozik a tánciskolába, és eljár oda titokban – talán nem is a nő miatt, hanem hogy ismét ott lehessen az élet eleven, fiatalító táncában. Jellemző a téma nemzetköziségére, hogy később ebből a filmből Richard Gere főszereplésével készült egy nyugati közönségre szabott változat.
Amerikai pszichológusok és újságírók hozták divatba a hetvenes években „életközépi krízis” fogalmát is, ami azóta közismert kifejezéssé vált a „kapuzárási pánikkal” együtt.
A középkorúak a szülők fizikai állapotromlása mellett gyakran saját maguk fizikai hanyatlását is észreveszik. Az idő fogy, és ha valamin változtatni akarnak az életükben, akkor azt még most kell megtenni, különben örökre elvesztik a lehetőséget. Ez a megrázó felismerés sokaknál komoly érzelmi viharral járhat, ezt a helyzetet nevezték el a szakemberek életközépi krízisnek. Dr. Fülöp Márta pszichológus egy cikkében így foglalja össze ennek a szakasznak a jellemzőit:
Ebben az időszakban előtérbe kerülnek azok az álmok és törekvések, amelyeket az ember fiatalon elfojtott a társadalmi vagy szülői elvárások miatt
Az addig megbízható, tisztes apák ilyesfajta „ámokfutása” azonban kultúrafüggő is, kínai házaspároknál például nem találtak az életközépi válságra utaló jeleket, ott az öregedés nem a pánikkal, hanem a bölcsebbé válással kapcsolódik össze.
A nyugati civilizációban mindezek mellett az utóbbi néhány évtizedben egy egészségtelen ifjonckultusz alakult ki, amelynek egyik következménye, hogy az emberek rettegnek megöregedni, mert értékvesztettnek hiszik magukat. Ugyanakkor tudni kell, hogy a felnőtt élet meghatározott, a korral együttjáró, dinamikusan változó szakaszokra oszlik.
Egymást váltják a stabil időszakok, amikor a fejlődési feladatokat megoldják a személyek és aktívan törekszenek egy célra, és az átmeneti időszakok, amikor az emberek megkérdőjelezik az életük irányát, fontos döntéseket hoznak, és új irányokat fedeznek fel.
Menekülők és álmokat követők
Krízisbe valószínűleg az kerül, aki egy sor belső problémával eddig sem birkózott meg és az idő múlása további fenyegetést jelent számára. S hogy milyen utak léteznek? Vannak „úttalálók”, akik képesek új célokat felfedezni, vagy a saját régi álmaikat ténylegesen megvalósítani. Vannak „menekülők”, akik a belső munka, érlelődés feladata elől a több szex, több kapcsolat, több ital világába futnak el. Mások „örökifjak”, akik nem tudnak lemondani a fiatalságukról, és ugyanakkor nem tudják befogadni azt a pluszt, amit az idősebb életkor nyújthat. Köztük látni az ősz hajú hippit, a forradalmár nagypapát vagy a továbbra is topot és miniszoknyát viselő nagymamát.
Aranykor is kezdődhet az élet második, bölcsebb felében
45-50 év között a legtöbb ember számára az átmeneti érzelmi zűrzavar és megbillenés újra stabilitássá változik és még az igazi krízisben lévők is megnyugszanak és képesek lehetnek kiegyensúlyozott életre. Elégedettebbek lesznek a baráti kapcsolataikkal és a pénzügyeikkel és nagyobb produktivitás jellemző rájuk, vagyis „utat találnak” Azoknak a házaspároknak az esetében, akik e változásokat együtt csinálták végig, elmélyül az intimitás.
A saját előmenetel helyett gyakran fontosabbá válik a mások jólléte, a társadalom fejlődése és sokan mentorként, tanácsadóként, fiatalabb felnőttek segítőjeként élik ki e vágyukat. Szakemberek leszögezik: ez az időszak lehet kifejezetten pozitív is, hiszen megtörténhet a belső kreatív erők felszabadítása, a személyiség egészének valóságosabbá, hitelesebbé, őszintébbé válása. A válság tehát nemcsak romboló, hanem építő is lehet.
