A Nő nem csak szép akar lenni. Nem csupán a királylány státusz izgatja. Na jó, az is fontos tényező, de csak amíg arról képzeleg, hogy jön a délceg herceg, és a lehető legromantikusabb verzióban megkéri az ő finom kis kacsóját.
Igen, addig a tetszés vágya dominál. Nyári estéken a csillagos eget bámulva máson sem jár az esze. Száz és száz formában képzeli el a nagy találkozást.
Családi helyzetétől függően vagy hamupipőkeként látja magát, amint a torkában dobogó szívvel engedi, hogy rápróbálják a fél pár „elveszett” üvegcipellőt. Bár néha józan pillanatokban átsuhan a gondolatai között, hogy vajon ki lehet az a még azonosítatlan családtag, ismerős, barát, aki hintót varázsol a tökből, paripát az egérből, de legfőképpen csodás báli ruhát, amiben a kastély báltermébe léphet. Ha jobb anyagi helyzetből indul, akkor minimum Csipkerózsika mesét képzel, amikor az ifjú élete kockáztatásával tör át minden akadályon, hogy csókjával felébressze szíve hercegnőjét.
Persze a mai lányok zöme ennél racionálisabb verziót képzel el
Sokkal inkább mondjuk a Bridget Jones verzió mellett szavaz. Az kérdés, hogy kit választana? A kissé sótlan, mégis lenyűgöző és persze gazdag Mark Darcy marad a célszemély, vagy inkább az elképesztő humorú, azonban gyakorta megbízhatatlan, kesze-kusza életű Daniel Cleaver lenne a befutó.
Persze az álmodozás éjszakája után megint jön a dolgos reggel. Kortól függően az iskola, a felsőoktatás útvesztői, vagy éppen az első munkahely személyiségformáló megpróbáltatásai.
Királylányból anyuka?
Hát igen. Amikor a királyfi és a fele királyság megvan, ha nem is Mark Darcy külsővel és bankszámlával érkezett, akkor a kezdeti felnőtt-szabadság mámor után következik az átlényegülés. A királylány státuszból át kell alakulni a gondos-dolgos, mindenre odafigyelő anyukává. Indul a baba projekt. A többség persze ezen nagyon fontos, sok figyelmet igénylő folyamat közepette is dolgozik serényen.
Naphosszat párás szemmel mosolygunk babakocsit tologató anyukák kicsinyeire és elképzeljük, hogy milyen csodás lesz a pici babánkat magunkhoz ölelni. Ámbátor ezek a kép-kivetítések igen hasznosak, mivel ez által mentális énünk is kap egy kis szívet melengető impulzust. Azonban ennél többről is szó van!
Szülőnek lenni jó?
Egyszerűen csodás! Tényleg az. A beváltott álom kategória. Igaz, erre nem mindig emlékszünk, amikor éppen a sokadik éjszakát töltjük félájultan a kiságy mellett. Akkor sem mindig emlékszünk rá, amikor a lázas gyerekkel rohanunk az orvoshoz, remélve, hogy nincs nagy baj. Akkor sem emlékszünk rá igazán, amikor a dac korszak közepén a hajunkat tépjük. Sőt, ahogy cseperedik, egyre többször fogalmazódhat meg a kérdés. „Vajon én jó szülő vagyok?”.
Gyerek élet építők
Szülőnek lenni tényleg boldogság. Látni, ahogy cseperedik, ügyesedik, egyre többet tud. Terelgeti az életben. Látni, ahogy kinyílik a világra, megmutatja a talentumait. De hopp! Már itt is van egy óriási csapda! Amikor is az az áldott jó szülő elfelejti, hogy neki milyen fontos volt a saját királyfi/királylány párját választva, hogy a saját életüket élhessék. Szülővé avanzsálva az évek múlásával egyre kopik az emlékezet, hogy mi is volt olyan nagyon fontos gyerekkorban?
Nem, nem a szülőnek való megfelelés. Hanem a szárnyalás! Az élet kipróbálása! A határok megismerése. A választás lehetősége. Az, hogy minél szélesebb spektrumban ismerhesse meg az ember saját magát. Persze ettől még jár iskolába. Megírja a leckét (vagy nem). Szót fogad, vagy nem fogad szót. Azt csinálja, amit a felnőttek mondanak/kérnek/elvárnak, vagy éppen esze ágában sincs megfelelni mindennek. Attól függően, hogy ő maga mit hordoz magában? Mik a kvalitásai és kap-e teret arra, hogy abban kiteljesedjen?
Nehéz gyerek életet építeni?
Nem mindig könnyű. Annyi az elvárás. Olyan szigorú lett a világ, hogy a felnőttkori boldogulás potenciálja érdekében ma már nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést. Különórák már óvodás korban is megjelennek.
Ki emlékszik már a felhőtlen gyerekkorra, amikor csak úgy lementünk órákra a játszótérre és nyugodtan mehettünk egyedül, mert minden szülő tudta, hogy ott megtalál bennünket. Kérdés sem volt, hogy ez biztonságos, hiszen gyerekjátszótér. Azt persze elmondták akkor is, hogy idegennel nem szabad szóba állni cukorért sem.
A mai kor szülői nincsenek könnyű helyzetben, ha arról kell döntést hozni, hogy engedjék-e a gyereküket igazán gyereknek lenni, felhőtlenül, ahelyett, hogy feladat özönöket zúdítanának rájuk 3 éves kor után. A gyerekeknek sem egyszerű, mert olyan tudatosságot várnak el tőlük, olyan megfontolt döntéseket már kicsi korban is, ami a tudati, érzelmi, értelmi fejlődési szintjüket, az adott korban konkrétan meghaladja. Tehát nincs más lehetőség, mint a szülő bölcs belátó képességében bízni.
Bölcs fiatal szülők kerestetnek
Az élet bölcsességeit a tapasztalatok (is) hozzák. Ez ma már koránt sem a korral jár! Az első boldog egymásra találás után, a személyes élet-építés kiterjed más emberek életének építésére is. Egymás életét is építjük. A párkapcsolatban a párunkét, a szülő-gyerek kapcsolatban mindenki mindenkit nevel. Ezt kérem szó szerint érteni!!!
A párunk családjára is hatással vagyunk persze, hiszen két külön szocializációs minta kerül össze és ebből alakul ki egy harmadik. A mi új, közös, nagy családunk. Ebbe születnek bele a gyerekeink is. Aztán választaniuk kell. Melyik mintázatból jelenítenek meg többet?
Ezek hatására hangzik el először egy konfliktusos helyzetben valamelyik fél szájából, hogy „pont olyan vagy, mint….”. Ám amikor ezt valaki fejéhez vágják, már koránt sem azzal a bájos mosollyal teszik, mint amikor a kicsire mosolyogva rámutattak. „Nézd tiszta apja/anyja.” Nahát, pont olyan, mint a tánti/nagyi/Józsi/Mari..ki-ki családja szerint. Amikor a pont olyan vagy…vád elhangzik, akkor bizony az már minősítés. A kis élet-építő minősítése. Ilyenkor jól jönne egy kis szülői bölcsesség!
Akkor is fontos lehet, hogy a szülő elővegye saját gyerekkori/fiatal kori élet-építő emlékeit, amikor a gyerek nem éppen a szülő kedve, elképzelése szerint kíván dönteni, cselekedni. Visszagondolva arra szülőként, hogy mi vezette először őt magát az első füllentésre? Mi miatt titkolt el valamit a szülei elől? Mi volt az első pirulós szerelem idején? Hogy élte meg az első csókot? Sőt, arra is érdemes szülőként emlékezni, hogy azon a pályán van-e, amit ő maga választott magának? Vagy egészen mást kényszerül csinálni valamely presszió okán. Érdemes visszagondolni, hogy ő maga hogy reagált a büntetésekre? Mi motiválta? Mi volt hajtóerő a számára? Szeretett-e kifeszített lenni? Küzdő típussá vált-e? Miből tanult, vagy nem tanult. Versenyző típus-e, vagy szívből utálja a kötelező, egymás legyőzésére irányuló megmérettetéseket? Értékelte-e, ha a szülei beleszóltak a párválasztásába? Hogy állt a pénzügyekkel? Egyáltalán a siker szó emberi és anyagi értelemben hol szerepel az életében?
Ezek a kérdések koránt sem haszontalanok
Segítik a bölcs szülővé válást. Ha ezek mentén válik gyerek élet-építővé, akkor jobb eséllyel engedi kibontakozni gyermeke énjét. Mert ha ezekre a kérdésekre őszinte választ ad magának a szülő, akkor hagyja kibontakozni a gyerekét. Kipróbálni a gyerek szempontjából többféle dolgot, amíg rá nem lelnek a tehetségre. Mert mindenki valóban tehetséges valamiben. A monotonitástűrés is tehetség. A kereskedelmi véna is tehetség. A precizitás képesség is tehetség. Nem csak a pacsirta hanggal megáldott szoprán, a Michelangelói képességekkel megáldott művészpalánta számít tehetségnek.
