A falat lebontani belülről sem egyszerű. Könnyű kibicnek lenni más életében. Könnyű odadobni a tanácsnak hangzó véleményt, hogy bontsd le a falat.
A korábbi kapcsolatok hálójában vergődő aranyhal, elveszti a képességét az életéhez nélkülözhetetlen úszásra
A csalódások után is nyitni kell az új kapcsolatok felé. Ezt a kérdést boncolgattam az első részben, innen folytatom…
Belefulladni az élet tengerébe egy aranyhalnak, akit maga a víz éltet? Minő groteszk áldatlanság. Ám ha nincs áramlás, ha nincs mozgás, akkor bizony megeshet ez a csúf anomália. De akit körbefog a háló, ami tán még a húsába is belenő az idők folyamán, az szabadulhat-e belülről? Nehezen.
Csipkerózsika felébredt volna, ha nem jön a megmentő?
A mese szerint aligha. Mert a szerelem lehelt belé új életet. Az hozta vissza az örök álom mezejéről. A hit, a vágy, a bizalom ereje. A férfi küzdelme, ami legyőzött minden akadályt. A férfié, aki vállalt minden veszélyt. Aki nem kímélte önmagát, egy nem ismert, sosem látott, csak álmaiban elképzelt nőért. A mesében fel sem merül, hogy a győztes, aki átjutott a lehetetlent súroló akadályon, így sóhajt fel: ezért küzdöttem? Ezért kockáztattam? Csinoska, tán kedves is, de kinek kell ez a nő? Mert nekem bíz, mégsem tetszik. És nem csókolja életre a kisasszonyt.
Felszabadíthatunk vegyértéket a szerelemhez?
Fogas kérdés és nincs mindenkire egyformán jó válasz. Talán érdemes úgy elképzelni, mint egy iker várandósságot. A placenta képes több élet kiformálódását egyszerre táplálni. Az anyaméh képes egyszerre több magzat kifejlődését oltalmazni. De nézhetjük másképpen is. Egy nő, képes több gyermeket világra hozni egymás után. Nem gondolkodik azon, hogy ha egy megszületett, akkor több már nem lehet. Természetes a képesség, hogy új és új életek világra hozása lehetséges. Miképpen a férfi sem csak egyetlen élet fogantatására alkalmas. A szerelemnek sem kell soha többet nem ismételhető, egyszeri tudománynak lenni. Egymásutániságban is foganhat.
A szerelmeken keresztül válunk érzelmileg fejletté. Az odaadás képességében gyarapodva egyre jobban. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy egyetlen szerelmet vigyenek végig élethosszig. A többieknek pedig nem az az áldatlan sorsuk, hogy gúzsba kössék magukat a múlt kötelékével. Hanem az az ő ajándékuk, hogy érzelmi társakkal szövetkezve, lépésről-lépésre váljanak azzá, akivé a szerelem által válhatnak csupán. Az érzelmileg elvarrt szálak, a lezárt kapcsolatok, a szép díszdobozban eltett régi szerelmek sokat segítenek ebben.
A kómából is vissza lehet jönni!
Igen. A kómából csak belülről lehet visszajönni. Azt kívülről csupán türelmesen várni lehet. Akarni, hinni, remélni, hogy a kómában lévő hallja a külvilág hívását. És hívni kell az Embert. Hívni szeretettel. Elmondani neki százszor és ezerszer, hogy szükség van rá! Szerethető, szeretett, vágyott lélek Ő. A szabadság pedig nem csupán az, ha leveti a földi gúnyát, vagy örökké a rózsával benőtt áthághatatlan fal mögött marad. Önmaga is emlékké válva.
Egyetlen dologgal szabadíthatod fel a vegyértékeidet a szerelemre!
Az érzelmektől való elzártság semmitől sem véd. A kapcsolat elől való menekülés semmitől sem véd. Az örök bizalmatlanság semmitől sem véd. Azzal szabadíthatsz fel vegyértéket a szerelemre, ha olyan vonzó emberré válsz, aki leveszi a lábáról a másikat! Olyan vonzó személlyé alakulsz, akit nem lehet nem szeretni. Olyan csodás emberként élsz, akit a másik ajándéknak érez. Válj az élet ajándékává és a boldogság madara a válladra szál.
Mert élni, tudni kell!
A szerelem adomány. A szerelemre való képesség is az lenne? A boldogság Kék madara messze repül, ha hangos csatazajjal járjuk a Lélek-kertet. Aki egy sikertelen kapcsolat után, amikor már nem fáj, nem ordít a veszteség naponta megkövetelve a figyelmet, örök magányosságra ítéli magát, az nem csak önmagát teheti boldogtalanná, hanem a környezetét is. Azt a leendő társat taszítja el öntudatlanul, aki meggyógyíthatná a boldogságra való képességen esett sebet. Azt a korábbi kapcsolatból született gyermeket ítéli nehéz teher cipelésére, aki azt fogja látni, hogy nem szabad boldognak lenni, ha elsőre nem sikerül.
Azt a családot fogja állandó veszteség érzetre kárhoztatni, aki többet nem örülhet szabadon az ünnepeknek, mert a lélek-sebesült emberben nincs öröm képesség. És azt a saját életet fogja örökkévaló börtönre ítélni, ami jobb sorsra lenne érdemes, ha nem mondaná ki önmaga kárhozatát, mely így szól: „Soha többet nem lesz olyan, akit szeretni tudok. Mert elveszett a szerelem”.
Kíméljük hát meg önmagunkat és mindenki mást a földön attól, hogy ily keserves sorsot írjunk mindahánynak, aki kapcsolatban van az életünkkel. Éljünk inkább szabadon. Olyan hívogató vegyértékekkel, amelyhez nem csak lehet kapcsolódni, hanem érdemes is megszerezni a csatlakozást.
