Szívet cserélj, ha hazát cserélsz… Mert itt élned, halnod kell. Sok ember tudatalattijában bizony ott él ez a mondat. Még akkor is, amikor lakhelyet cserél. Mert elszólítja a sorsa.
A Föld egy nagy „vándor bolygó”. Az emberek évezredek óta vándorolnak, változtatnak helyet rajta. Költöznek széltében hosszában. Ki-ki a maga élete, sorsa szerint.
Van, akit a szerelem hív el máshová, van, akit a munka. Van, akinek a másik ország szabadsága kell, hogy kiteljesíthesse Önmagát, megnyissa a potenciális perspektíváját. És van, akinek az élete, a családja megóvása érdekében kell más életteret választania. Számtalan élet, számtalan sors.
De valóban szívet kell cserélni egy lakóhely változtatásért?
És így van ez akkor is, ha várost cserél, ezzel odahagyja a szülőket, családot? Vagy országrészt vált, és az övéitől több száz kilométerre költözik, hónapokig nem is látva a családtagokat? Vagy területileg az országhatáron túl merészkedik?
Miért ne lenne lehetséges, hogy az elköltöző, a Szívében megőrizve a kiindulási hely szeretetét, mégis csak élheti a szíve szerinti életet?
Vagy nem a szívünk szerint való dolog ott élni, ahol mi szeretnénk? Nem a szívünk szerint való dolog biztosítani a tisztes megélhetést? Ha nem megy ez ott ahová születtünk, akkor áttelepülve azon a helyen tenni-élni, ahol ez kitelik a jövedelemből? Vagy nem a szívünk szerint való dolog más országok kultúráját megismerni? Elmenni bárhová a szerelemért? Az élet folytathatóságáért? Hát nem egyszerűen evidens dolog ez így? Dehogynem!
Mert aki jó alapokat kap, az jó felépítményt hoz létre
Amennyiben meg nem nyomorítják röghöz kötéssel. Még akkor is megkötve őt, ha pontosan tudható, hogy talentumából máshol is telik a becsület erszénye!
Nem szeretni kell-e azokat, akik gyarapítják tisztességükkel, szeretetre méltóságukkal, tudásukkal és életerejükkel a nemzetségük JÓ HÍRNEVÉT? Még ha nem itthon teszik is?
El kell-e dobni egy szerelmet, egy munkát, egy hivatást, vagy egy életet csupán azért, mert minden embernek saját osztályrésze, hogy VALAHOVÁ megszületik?
Vagy megadatik, hogy magunk válasszunk életteret az Életünkhöz?
Persze mondhatnák sokan, hogy ott élj, ott dolgozz, ahová születtél. Ahol felnőttél, ahol tanultál! Ott élj, ott adózz!
Igen ám! De kétirányú utca kell ez legyen! Mert ha elvárás, hogy ott élj ahol megszülettél, akkor az adott területet „igazgató” döntéshozóknak is illetik megtenni a magukét!!!
Én neked építek, te nekem adsz teret, és az erőforrásaink közösek!
Mert ez akkor így tisztességes! Az adok-kapok egyensúlya. Win-win game-re játszva.
Olyan életteret illetik teremteni az adott település közösségének, ami vonzó, és megtartó erővel is bír! Ahonnan nem kívánkozik ki a lélek! Igen ám, de akkor aztán számolni kell egy komoly belterjességgel is! Főképpen, ha kisebb a település lakósainak száma.
És hát a lélek-ember bizony nem működik szabályosan! Mert hát a szíve szerint választ ma már társat, a legtöbb ember.
Na jó, van, aki a feje szerint dönt, mérlegel vagyont, pénzt, társadalmi rangot. De a legtöbben mégis csak a szívük szerint dönthetnek manapság. Tetszik, jó vele. Hát, uccu neki. Ugorjunk fejest egy közös élet-építésbe!
Persze van olyan is, amikor még nem maga dönt az ember az élet-átépítéséről. Mert még kiskorú. Tehát a szülők, a felnőttek döntik el, hogy az eddigit átépítik. Vagy hagyják a korábbit maguk mögött, és új életet kezdenek építeni.
Na, ne higgyük, hogy az élet-átépítésnél mindig határokat lépünk át! Mármint ország határokat! Néha még a település „küszöbét” sem lépi át az illetékes! Csupán a belső lélek-határait vizsgálja felül, és helyezi át. Csak éppen léptéket vált, párt cserél, elválik, újra házasodik (lám a ház szó már is ott van), tehát átépíti a korábbi életét!
Akik még nem maguk döntenek, azok a gyerekek. Akiknek a szülei döntenek egy-egy változtatás mellett. Ők csak VISELIK a Sorsot. Részesei annak. Akár országon belüli, akár határokon kívüli a döntés.
Mert az élet döntések sorozata. Minden pillanatban. Amikor kocsiba ülünk, és megválasztjuk a sebességet, vagy előzésbe kezdünk egy rosszul belátható kanyarnál. Amikor döntünk egy munkáról, hogy elvállaljuk-e? Vagy amikor arról döntünk, hogy melyik jelentkezőt vesszük fel a meghirdetett posztra.
Döntünk, és életet befolyásolunk, amikor a gyereknek intézményi rendszert választunk (vagy nem választunk). Döntünk, amikor egy vizsgán lefelé, vagy felfelé kerekítünk egy érdemjegyet, és ezzel esélyt adunk, vagy esélyt veszünk el valakitől. Amikor belefolyunk a társadalmi kérdések megvitatásába, és amikor NEM folyunk bele.
Amikor lakhelyről, képzésről, társról, együttélésről, vagy éppen együtt nem élésről, házasságról, vagy éppen elválásról hozunk belső meggyőződésből, és persze külső impulzusokat is olykor, vagy részben figyelembe véve döntéseket.
Ezek mind-mind sorsokat dönthetnek, és taxatíve döntenek is el. Nap, mint nap tesszük ezt!
Így minden esetben élet-építésekbe avatkozunk bele
Akkor is, amikor felszállunk egy repülőre, hogy átlépjünk belső és külső határokat.
Az emberek egy része tud, és akar jól élni. Mert rendben van, hogy ott él, ahol teret kap, teret nyert. Vagy ahová a Sorsa vezérli. Gyakran ez együtt járhat anyagi jóléttel is.
És számosan vannak, akik ezért a jólétért tudottan, vagy tudat alatt, kicsit szégyenlik is magukat. Csendben kínosan érzik magukat, hogy nekik több jut, mint a társaiknak. Ez egyfajta nézőpont csupán!
Vannak ezzel így olyanok is, akik külföldre szegődnek, és mert ott magasabb lehet az életszínvonal, ezért több telik a szimplán számlára kereső létnél.
DE! Nézhetjük máshonnan is a helyzetet! Ugyan máshol él, mert oda VEZÉRELTE a sorsa, talán jobban is, mint a nagy átlag. Így a jobb körülmények kinyitották neki a tárházak lehetőségét. És választhatja azt, hogy az ő teremtő-erő viszonyainak segítségével, megsegítővé válik.
A tehetősség nem szégyen, főként, ha jót teszünk általa
- Részese lehetünk családunk megsegítésének, mert van miből, mert telik rá.
- Támogathatunk civil szervezeteket, alapítványokat. Szervezhetünk táborokat hazánk gyermekeinek.
- Benne lehetünk tehetség-gondozó programokban, segíthetünk iskolákat, létre hozhatunk saját alapítványt.
- „Örökbe fogadhatunk” családokat, és vállalhatjuk, hogy egy-egy ilyen család támogatóiként kifizetjük az iskolás gyerek napközijét. Vagy a család havi villanyszámláját, olyan összegig, amit vállalni tudunk.
- Befizethetjük a tábort a gyereknek nyáron, vagy fizethetjük az egészséghez nélkülözhetetlen sportolásukat, egészségfejlesztésüket. Célzottan, magának a sport klubnak, vagy a szolgáltatónak, hogy a kitűzött célba érjen a pénz, rendeltetése szerint.
- Külföldön élve akár meghívhatunk művészeket, példa értékkel bíró embereket, tanítókat a kinti közösségbe, hogy átadhassák a tudást.
- Itthon szponzorálhatunk olyan rendezvényeket, amelyek meghívnak külföldi tudókat, hogy az itthoniak is tanulhassák, ismerhessék az új tudásokat.
Száz, és ezer módja van, hogy megháláljuk, megköszönjük a sorsnak a kegyelmet. A jót. Mert a jó gyógyít.
Csak ki kell tárnunk a kapukat. A Lélek kapuját, az Élet kapuját, hogy átjárhassunk egymáshoz. Hogy részesei lehessünk mindannyian a tudásnak, a szeretetnek, az elismerésnek, a hálának, a békének, a harmóniának, az egészségnek. Mert a jó gyógyít. Mindannyiunkat.
Fel kell tudni menteni a máshol lévőket, máshol élet-építőket, vagy sajátélet át-építőket!
És nekik is tudniuk kell, hogy NEM vétkesek, mert elmentek.
Vagy az őseik, elődeik, szüleik elmentek, és ŐK már egy másik világban születtek. Másod, harmad, többedik generációsként.
Mert a máshol születettek végképp nem vétkesek! Hiszen a döntéseket NEM ők hozták meg. Ők csak a felnőttek által meghozott döntések szerint élnek ott, ahová megszülettek.
Aztán lehet, hogy éppen ezzel a sorsmintával a tarsolyukban mennek ők is tovább. Máshová.
A lényeg viszont nem változik! Kövesd a szíved szavát!
Elmenni, és visszatérni, lehet. Egy fontos, hogy a stafétabotot, az ÉLETET add tovább!
Építs életet magadnak, szeretteidnek, a közösségnek ahol élsz. Tedd ezt mindig a legjobb tudásod szerint! És akkor nem kell szívet cserélni, bárhol építesz is saját életet. Hiszen vannak, akiknek több helyen is van házuk, lakásuk, nyaralójuk. És ez is megszokott, és elfogadott helyzet.
Emberek érkeznek, és tovább mennek. Egyetlen dolog, ami meghatározó és egyáltalán NEM MINDEGY!
Mert nem csak az életet kell építeni. Ezzel együtt a békét is építeni kell!
Le kell venni a nem létező bűn terhét. Amit magukra vettek, akik mertek változtatni. Esélyt akartak, és esélyt teremtettek maguknak. Még ha a többieknek fáj is ez a másfajta döntés. Hogy nem együtt élve tették mindezt. Igaz! De MINDENKI a saját sorsáért felelős.
Megtenni mindent a békés, és jót teremtésben gazdag élet megépítéséért.
Nem csak AKARNI tenni, hanem TUDNI tenni. Egyedül, és együtt másokkal. Önmaga, és a közösségei által.
Mi mindannyian tehetünk! Helyben. Ahol éppen vagyunk. Életeket építhetünk fel. Önmagunkét.
És segíthetünk mások élet-építésében. Építhetünk olyan otthonokat, környezetet, családot, közösséget, ahonnan senkinek nem kell elkívánkoznia. Kivéve persze a szerelem esete.
De maradhat ki-ki kedve szerint. Mert lehet ott élni. Meg lehet ott élni. Mert érdemes rá az adott a közösség, hogy részei, és tagjai legyünk.
Együtt gyarapszik. Együtt, közös akarattal. És senki sem veszi benne a „bátorságot”, hogy lenyúlja a másikat. Tönkre zúzza más élet-építését. Ahol érdemes ott lenni.
Alkotó részes lenni, mert az adott közösség örül nekünk. Mert büszke ránk, és becsüli, hogy éppen oda tartozunk.
És akkor a szerelmeink, választottaink, a máshonnan jövők is otthonra találhatnak nálunk. Hívó hellyé válhatunk, és nem elvándorlást generálókká.
Ekkor csak a boldogság, a szerelem lesz az egyik, és a rendelt feladat lehet a másik, ami embereket új helyre hív.
De hát az egy nagyobb, összefüggő rend akarata (is), hogy a tudást máshová is elvigyük.
Új hajtásokat hozzunk létre a Bolygó Élet Fáján. És akkor megszülethet az EGYETEMES béke kora.
Ha összejövünk, EGYÜTT vagyunk, megismerjük, és megszeretjük egymást, akkor nagyokat mulathatunk együtt. Feltöltődünk. Fejlődhetünk, és tanulhatunk egymástól.
Nyoma sem marad a burnout-nak. Mert nem kell kizsigerelnünk sem magunkat, sem egymást
Mert mindannyian egymást értő, és elfogadó EMBEREKKÉ válunk. Igen, így nagybetűsen. Hollétünktől függetlenül. Az egész világ az otthonunk lehet, ahol otthon vagyunk. Megtermékenyítjük a Földet tudással, szeretettel, bölcsességgel, hittel, cselekvő képességgel. Látjuk a világban szétszóródottak tehetségét, a szárnyaló sikereket is. És BÜSZKÉK lehetünk rájuk! Mert öregbítik a magyarok hírnevét sokan. Itthon is!
Azok is, akiknek nevét nem róják az újságokban. Akik „csak” élnek. Dolgosan, szépen, békében egymással, és egymás mellett életet-építve.
És jól van ez így. Csak a nézőpontot kell ehhez átváltani, megváltoztatni. Élet-szemléletet váltani. Nekünk élet-építőknek! Csak bátorság kell hozzá!
