Valamilyen szinten mindenki rivalizál a kollégáival, és ahol verseny van, ott az irigység is könnyen felütheti a fejét. Óriási bajt okozhatunk ezzel – elsősorban saját magunknak.
1. Nem egészséges munkahelyi kapcsolatok
Alapesetben is heti 40 órán keresztül egy levegőt kell szívnunk a munkatársainkkal, és nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen hangulatban tesszük. Ha irigykedünk egy-egy kollégánkra, a negatív érzéseinket még ha akarjuk, sem tudjuk teljesen leplezni. Megváltozik a beszédstílusunk, átlátszó, hamis viselkedésformákat veszünk fel, hogy kerüljük a konfliktust, de valójában mindenki kiszimatolja a feszültséget a levegőben. Ez pedig megmérgezi azt a nem kevés, heti 40 órát.
2. Olyat teszünk, amit később megbánunk
Az irigység lassan, de biztosan emészti fel belülről az embert. Folyamatosan növekvő, elfojtott harag a mellékhatása, ami előbb-utóbb garantáltan kitör belőlünk, és az olyan pusztító lehet, mint egy évtizedek óta szunnyadó vulkán felszínre csapó lávája. Amikor besokallunk, ez megmutatkozhat egy rendkívül goromba, sértő gesztusban az irigyelt kolléga felé, amit nem is hinnénk el saját magunkról – és amit sajnos nehéz lesz kitörölni a munkatársak emlékezetéből.
3. Nem versenyzünk, hanem nagyzolni kezdünk
Könnyű összekeverni a versenyszellemet az irigységgel. Az természetes, hogy munkatársak, akik hasonló szakterületen dolgoznak, rivalizálnak egymással. Ha ez egészséges méretet ölt, akkor ennek inkább csak motiváló hatása van, húzzák előre a másikat a felek – ez a versenyszellem. De amikor már nem elismeréssel és tisztelettel, hanem haraggal szemléljük a rivális sikereit, akkor irigységről beszélünk. Ilyenkor annyira elborulhat előttünk a világ, hogy azonnali válaszcsapásra vágyunk, ami sokszor nem lehet egy megalapozott eredmény, hanem csak nagyzolásra, kérkedésre futja.
4. Elveszítjük a fókuszt a saját fejlődésünkről
Az irigykedéssel leginkább csak saját magunknak ártunk. Ha folyton az köti le az energiánkat, hogy a másik lépéseit figyeljük szemrehányóan, és azon sóhajtozunk, bárcsak mi is olyan jók lennénk (vagy ő rosszabb), pontosan arra nem koncentrálunk, ami a legfontosabb lenne: saját magunkra. A másokkal kapcsolatos ellenszenvünk csak eltereli a fókuszt a karriercéljainkról, így végül egy helyben toporgunk. Az irigységből csináljunk versenyszellemet: bizonyítsuk be, hogy mi is képesek vagyunk többre! Ez persze alázatos munkával és tanulással jár.
5. Sosem leszünk igazán elégedettek
Az irigységgel a legnagyobb baj, hogy olyan, mint egy ördögi kör. Ma Klárira irigykedünk, holnap meg majd Zolira. Ha folyton másokhoz mérjük magunkat, mindig azon gondolkodunk, hogy őt miért kedveli jobban a főnök, neki miért szebb a kocsija, nagyobb a lakása, boldogabb az élete, végeredményben saját magunkkal van bajunk. Mindig találunk majd olyat, akire irigykedhetünk, akinek látszólag minden összejön. Kivéve, ha nem másokkal törődünk, hanem a saját eredményeinkre koncentrálunk. Hát tegyünk így!
