Hogyan maradhat a borzalom évtizedekig titokban?
Megdöbbentő módon napjainkban szinte minden napra jut egy olyan hír, amely gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről szól. Azt gondolhatnánk, hogy jelen világunkat vonja be ez a fajta sötétség, azonban a valóság az, hogy az ilyen jellegű esetek régóta kísérik az emberiség történelmét.
Bár a látencia, azaz a soha felszínre nem kerülő bűnesetek aránya rendkívül magas, statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy az elmúlt 50 évben NEM nőtt a gyermekek szexuális bántalmazása, csupán több esetre derült fény!
Ez azt jelenti, hogy a mai 40pluszos korosztály tagjai közül sokan éltek át gyermekként olyan szexuális bántalmazást, ami soha nem derült ki. Ez a cikksorozat róluk, nekik, értük szól, és célja a figyelemfelkeltés és a tájékoztatás. A cikkek szerzője maga is érintett, és több évig tartó traumafeldolgozási folyamattal a háta mögött osztja meg ismereteit.
De ki tesz ilyet?
Egy egészséges emberben a mellkasba, gyomorba vágó döbbenetet követően elsőként az a kérdés merül fel, hogy ki képes gyermekeket szexuálisan bántalmazni. A közhiedelem azt feltételezi, hogy a szexuális vágyaikat gyermekeken kiélő felnőttek egytől-egyig pedofilok, azonban ez koránt sem igaz!
A pedofília egy mentális betegség, amely az elkövetőknek csupán csekély hányadát (egyes becslések szerint 10-30%-at érinti). Ők az úgynevezett „fixált elkövetők”, és szinte kizárólag tinédzserkornál fiatalabb gyermekek iránt éreznek szexuális vonzalmat.
Az elkövetők egy sokkal nagyobb hányada (70-90%) azonban nem kizárólag a gyermekekhez vonzódik, és tettének motivációi sokrétűek lehetnek. Ők a „szituációs elkövetők”, akik azért bántalmaznak gyerekeket, mert „megtehetik”, azaz vannak az életükben olyan alkalmak, amelyek lehetőséget biztosítanak erre.
Az indítóokok között gyakori a hatalom és a kontroll gyakorlásának igénye (ők rendszeres bűnelkövetővé válhatnak, akárcsak a friss botrányok szereplői), de előfordul, hogy valamilyen stresszhelyzetre adnak ilyen választ kínálkozó lehetőség esetén, és vannak olyanok is, akik a gyermekeket a könnyű hozzáférés miatt választják.
Ezek a személyek leggyakrabban az áldozatok közvetlen környezetében élnek, rokoni vagy baráti szálak fűzik a családhoz, és a bizalmi kapcsolattal visszaélve férkőznek a gyerekek közelébe.
Kik őrzik a titkot?
Ahhoz, hogy egy ilyen horderejű dolog évtizedekig titok maradjon, sok körülménynek kell együtt állnia!
Előfordulhat, hogy maga a gyermekáldozat marad csendben. Hallgatása mögött állhat megtévesztés, zsarolás vagy fenyegetés, de az is lehet, hogy volt már olyan helyzet az apró élete során, amikor kért, de nem kapott segítséget, esetleg meg is büntették, és ebből kiindulva jobbnak látja, ha nem szól senkinek.
Azonban nagyon gyakran az is megtörténik, hogy a gyermek igenis segítségért fordul a környezetéhez, de vagy nem hisznek neki, vagy szégyenérzetből, félelemből elhallgattatják. A legdurvább az, amikor a családtagok (főleg az édesanya) önmaga helyett ajánlja fel a gyermekét, és együttműködik az elkövetővel…
Bármi is áll a kezdeti hallgatás hátterében, a segítség nélkül maradó gyermek lelkében és idegrendszerében olyan változások indulnak el és rögzülnek, amelyeket később nagyon nehéz visszafordítani. Sokszor előfordul, hogy az agy a túlélés érdekében leválasztja az emlékeket. Innentől a titok tartja önmagát titokban, akár évtizedekre elzárva az áldozatot a segítség elől.
Ezeket az emlékeket azonban csak az elme tudja elfelejteni, a test és a lélek mindörökre emlékszik, ezért a következő cikkben arról lesz szó, miért fontos ezeket a régi sebeket felnyitni!
Facebook oldalam a Traumából teljesség néven érhető el.
