Képzeljük el a következő jelenetet: kutatólabor, ahol száz egér futókereket kap a ketrecébe. Mit gondolunk, mi történik? Nos, ha azt hisszük, hogy mindannyian boldogan futni kezdenek, mint valami egér-maraton résztvevői, hát tévedünk. A valóság sokkal érdekesebb – és sokkal emberibb.
Az egér személyiség
A vizsgálatot (1) vezető kutatók meglepve fedezték fel, hogy az egerek három különböző csoportba oszthatók.
15 százalékuk „futómániás” lett. Ezek az egerek úgy viselkedtek, mint valami egér-fitnesz-guru. Éjjel-nappal pörögnek a kerekeken, abba sem akarták hagyni. Aztán ott voltak az „alkalmi futók„, 30-4 százalék. Ők az egér-társadalom józan, mértékletes tagjai, akik ugyan tisztában vannak a testmozgás hasznosságával, de nem viszik túlzásba. Néha futnak egy kicsit, főleg ha nincs más dolguk, vagy ha épp úgy tartja a kedvük, miközben azt mondják: „Ma igen, de holnap majd meglátjuk.”
Végül kullogtak a „futáskerülők„, 45-55 százalék, nagyjából a társaság fele. Azok az egerek, akik úgy tekintenek a futókerékre, mint mi a hétfő reggeli meetingre. Elkerülik, amennyire csak tudják. Ha beszélni tudnának, valószínűleg azt mondanák: „Köszi, de nem, kihagyom.”
Mi történik az agyukban?
Itt jön a történet igazán érdekes része. A kutatók megfejtették, hogy az egyéni különbségeknek komoly neurobiológiai alapjai vannak. A „futómániás” egerek dopaminrendszere másképp működik: bár a mennyisége ugyanannyi, a különbség a dopamin érzékenységben lehet. A pontos mechanizmus még pontosításra vár, de annyi biztos, hogy genetikailag más a „futás-szoftverük”. A dopamin, a híres „jutalmazás hormon” náluk sokkal erősebb motiváló hatással bír, mint a többi egérnél.
Az emberi párhuzam
Gondoljunk bele: milyen ismerős ez az emberi világból? Mindenkinek vannak olyan barátai, akik hajnali 5 órakor kelnek futni és úgy ragyognak utána, mintha valami titkos energiaforráshoz férnének hozzá. És ott vagyunk mi, akik a futócipő látványától is kifáradunk.
A jó hír az, hogy nem vagyunk hibásak. Egyszerűen más a „gyári beállításunk”. Ahogy a kutatások mutatják, a futásban megtalált öröm részben genetikailag determinált. Nem a lustaságunk, hanem az agyunk dönt helyettünk.
Mit tegyünk a „futáskerülőkkel”?
Ám a genetika nem a sors, ami ellen védtelenek vagyunk, ez van, nincs mit tenni. Ha valaki a futáskerülők táborába tartozik, ne adja fel! A kutatók rájöttek néhány trükkre:
A ” jutalom csempészés” technika: Párosítsuk a mozgást valamivel, amit tényleg szeretünk. Kedvenc podcastunk futás közben? Netflixes sorozat csak szobakerékpáron? Az agy hamar megtanulja, hogy mozgás egyenlő jó dolgok.
A „mind-set” mágia: Alia Crum kutatásai alapján (Standford Mind&Body Lab, Publications) a hozzáállásunk jelentősen befolyásolja a eredményeket. A futáskerülő típus ne várja azt, hogy majd megszereti a sportot, ez kudarcra van ítélve. A hozzáállását azonban megváltoztathatja. Ne „edzésként” tekintsen rá, amiben örömét leli – mert nem fogja -, hanem olyan tevékenységként, amitől jobban alszik, több lesz az energiája, jó stresszoldás, megőrzi ízületei mozgékonyságát. Milyen menő, hogy sportolok, befektetek magamba.
A „mikro-elköteleződés” módszere: Csak két percet. Tényleg. Az agy gyakran „becsapható” – ha elkezdtük, gyakran folytatjuk is és mindjárt ott a tíz perc. Tizenöt. Harminc.
A „társas dimenzió” fogalma: Mi emberek társas lények vagyunk. Egy jó társsal még a gyaloglás is élvezetessé válhat. Főleg, ha közben lehet pletykálni. Menjünk együtt. Már ciki lemondani, gyerünk. Nem lehetek ilyen nyápic.
A türelem tudománya
A legfontosabb tanulság az, hogy a változáshoz idő kell. A dopaminrendszer bár újraprogramozható, de ez nem történik meg egyik napról a másikra. A kutatások szerint körülbelül 3 hét, mire új neurális pályák alakulnak ki az agyban. Szerinted miért vannak a 28 napos kihívások? Biztos ami biztos alapon.
Tehát ha valaki eddig „futáskerülő” típus volt, ne várja, hogy majd egyszer, valamelyik reggel örömmel ugrik fel mozogni. De ha türelmes és kreatív, idővel megtalálhatja a saját motivációs kódját.
Tehát ha egy következő alkalommal egy fitnesz-mániás barátunk azt kérdezi, miért nem szeretünk sportolni, egyszerűen mondjuk azt: „Az agyam más gyári beállításokkal rendelkezik.” Ez igaz, tudományosan megalapozott válasz és ráadásul még jól is hangzik.
Végül is, ha az egerek 85% nem tartozik a tőről metszett futók közé, miért várnánk el embertársainktól, hogy mindannyian mozgás-függők legyenek? A sokszínűség itt is érték – míg egyesek futnak, mások talán más módon tartják magukat egészségesen. A lényeg, hogy megtaláljuk a saját utunkat, még ha az nem is a futópályára vezet.
1 – (Hivatkozás: Rhodes, J.S. & Garland, T. (2003). Differential sensitivity to acute administration of Ritalin in mice selected for hyperactive wheel-running behavior. Psychopharmacology, 167(3), 242-250; Sherwin, C.M. (1998). Voluntary wheel running: A review and novel interpretation. Animal Behaviour, 56(1), 11-27.)
dr. Szolnoki Nikolett
