Sári Edina azon szerzők közé tartozik, akik bátran nyúlnak „kényes” témákhoz, tabu-határokat feszegető történeteket tárva az olvasók elé. A társadalomkritika sem hiányzik a műveiből. Ezért koránt sem meglepő, hogy a könyvei, drámái nagy érdeklődést váltanak ki.
Azonban nem csak az olvasók figyeltek fel a történeteire. A szakma számos ismert, és elismert képviselője támogatja az írónőt az alkotómunkában. A címek önmagukért beszélnek: Halálúton Horvátországba, Tűzszivárvány Transznapló, MeNŐpauza, vagy a Simó Vivien sorsát bemutató Életrevaló, már első látásra különleges témákat és rendkívüli sorsokat ígér.
Az írónő rendre sorstörténeteken keresztül avatja be az olvasókat morális dilemmákba. Nem ritkán kritikát is megfogalmazva, egyfajta kiállással a társadalmi egyenlőtlenségekkel, igazságtalanságokkal szembesülő társadalmi csoportok érdekében.
Edina, mit gondol az emberi sorsok közösségi hatásáról?
A sorsban alapvetően nem hiszek. Ez egyébként érdekes kérdés számomra a Sorstörés címmel, most megjelent könyvem kapcsán. Eleve elrendelés vagy a szabad akarat eredményezi az életesemények folyamát? Ugyanakkor hiszek abban, hogy élethelyzetek, az emberek ezekre adott reakciói, a történetük bemutatása képes hatni másokra. A közösségi gondolkodás formálására.
Ezért fontos számomra, hogy olyan témákat dolgozzak fel, amelyek a szórakoztatás mellett, elgondolkodtatják az olvasókat. Alakítják, akár közelítik a különböző nézőpontokat.
Milyen út vezetett a főállású író státuszig?
Tehetség mindenképpen kellett hozzá, de szerencse is. De e kettő önmagában nem lett volna elég. Sok munka, tanulás, eltökéltség, és némi bátorság is elengedhetetlen eleme volt az íróvá válás folyamatának. Tulajdonképpen senki sem hitt abban, hogy sikerülhet. Talán ez is hajtóerő volt a számomra. Az is kellett, hogy találkozzam olyan emberekkel, akik ösztönöztek. Akik látják bennem a lehetőséget és támogatnak ebben a munkában. Ilyen volt többek között Koltai Róbert és Vámos Miklós is.
Már gyerekként erre a pályára készültem. Én író akartam lenni. Nyolcadikos voltam, amikor írtam a Nők Lapja akkori főszerkesztőjének. Azt kérdeztem, mit kell tennem ahhoz, hogy újságíró legyek? Németi Irén válaszolt is a levelemre. Azt tanácsolta, hogy végezzem el a gimnáziumot, azután pedig a bölcsészkart az egyetemen. Ha ez megvan, akkor jelentkezzem nála.
Azonban az én sorsom egészen másként alakult. 19 éves voltam, amikor megszületett a lányom, dolgoznom kellett, mellette marketing-kommunikáció szakon kezdtem tanulni. Vezettem egy időben Klapka György reklámügynökségét. Dolgoztam az Értéktőzsdén PR szakemberként, egy időben pedig önkormányzati munkám is volt. Tehát teljesen más pályán indult el az életem.
Az írást viszont ezek mellett sem hagytam abba. A dramaturgia szakot is elvégeztem. Édesanyám betegségének köszönhetően ismertem meg A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját. Kezdetben önkéntesként dolgoztam náluk, később az alapítvány kommunikációs vezetője lettem, 2016-ban pedig megalapítottam a Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta programot szervező egyesületet.
Az első könyvem alanyát, Simó Vivient a Ridikül című műsorban láttam. Megragadott a története, a személyisége, ahogy beszélt a személyes sorsáról. Úgy éreztem, hogy ezt meg kell írnom. Meg is kerestem, egész nyáron együtt dolgoztunk. A regény nagy siker lett. 2014-ben jelent meg a Rákellenes Világnapon.
A következő lépést egy véletlen hozta. Anyukám halálát követően a gyereknapon feltettem a közösségi oldalra egy egymondatból álló gondolatfolyamot, amire sokan reagáltak. Többek között Koltai Judit is, Koltai Róbert színművész húga. Ennek kapcsán elindult egy közös munka és megszületett az első, műfaját tekintve novellás, valójában viszont egy felnőtteknek szóló, egymondatos retromese kötet. Azóta megjelent ebből a második, és most készül a harmadik novelláskötet. De még ekkor sem éreztem magam klasszikus értelemben véve írónak.
A fordulatot egy váratlan hőhullám hozta meg, ami az akkori munkahelyemen ért. Beköszöntött a klimax. Akkor kezdtem el foglalkozni a témával. Mivel nem találtam olyan anyagot, ami populáris, mégis szakmai, az érintettek számára is jól érthető, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne erről írni egy használható könyvet. Ez volt az első menopauza történet. Másfél év alatt nem is egy könyv, hanem trilógia született. Mindegyik könyv közönségsiker lett.
Én magam, a Halálúton Horvátországba – menekültnapló című könyvem megjelenésétől érzem úgy, hogy igen, író vagyok. Aki át tudta lépni azt a küszöböt, ami már nem a lektűr kategóriája. A könyvek sikere egyébként nem csak egyéni eredmény. Nem elég az, hogy érdekesek a témák. A szerkesztőn és a témában jártas, az írót segítő szakértőn is múlik, amikor jó írás születik. Nekem ebben is szerencsém volt, jó emberek adták a tudásuk legjavát.
Sorstörténeteket ismer meg az olvasó mindegyik műből. Az írót mennyiben formálják, alakítják ezek a történetek?
Erősen politikus alkat vagyok. Érdekelnek a társadalmi folyamatok. Szenzitív és empatikus ember lévén, szívesen nyúlok tabu témákhoz. Fontos számomra, hogy felhívjam a figyelmet ezekre. Az írás az én eszközöm ehhez. Ezért írok olyan témákról, ami egy-egy társadalmi csoport problémájával foglalkozik. Ilyen a Halálúton Horvátországba – menekültnapló és a Tűzszivárvány is. Úgy érzem, írnom kell a társadalmi igazságtalanságokról, mert hiszek abban, hogy ezek a történetek hatnak az emberekre. Képesek formálni a közösséget, alakítani az elfogadást, hatni a társadalomra, mint nagyobb egységre is. Munka közben engem is formálnak és alakítanak a szereplők, és a velük történő események.
Milyen körülményeknek kellett összeállnia ahhoz, hogy főállású írói létet tudjon teremteni magának?
Ahhoz, hogy kizárólag az írásra tudjak figyelni és ebből éljek, nagyfokú tudatosságra volt szükség. Ez valóban munka. Elköteleződést kíván. Ahhoz, hogy sikerüljön, minden nap le kell ülni a géphez, és írni kell. Nem lehet ebben lazítani. Kialakítottam egy ritmust. A feltöltődés is nélkülözhetetlen, sokat utazom. Ezek a miénkhez képest más életterek lehetőséget adnak nekem arra, hogy fókuszálni tudjak az írói munkára.
Sári Edina most megjelent könyve, a Sorstörés című abszurd dráma. A téma azért is érdekes, mert egy másik író művének történetét viszi tovább. Örkény István: Tóték című regényének főhősei térnek vissza, hogy elmondják, milyen bajba sodorta őket az író azzal, hogy megírta a történetüket.
Meghívják az őrnagyot is, és egy zártkörű, háromnapos tárgyalás keretében Örkény Istvánnak, mint vádlottnak kell megvédenie magát.
Ez felveti a kérdést, hogy mennyire tehető felelőssé az író azért, amit megír. A kérdésre az írónő válaszát a dráma adja meg.
A könyv már kapható és a linkre kattintva közvetlenül megrendelhető.
A cikket Csaba Beatrix írta. Képek: Sári Edina
