Törekszünk a függetlenségünkre a világban, miközben arra vágyunk, hogy párkapcsolatban éljünk, hőn szeretett párunkkal.

Hogy is van ez Hölgyeim?

Zenehallgatás közben egy énekesnő egyik dala csendült fel a rádióban bennem pedig kérdések fogalmazódtak meg az alábbi sorokat illetően:

„Én is vehetek magamnak virágokat
És beleírhatom a nevemet a homokba
Beszélgethetek magammal órákig
Olyan dolgokról, amiket te úgysem értenél
Elvihetem magamat táncolni
És foghatom a saját kezemet
Igen, én sokkal jobban szerethetem magamat, mint te…”

Elgondolkoztam rajta, hogy valóban erre vágyunk? Ezt szeretnénk?

Ma holnap 48 éves leszek és bizton állíthatom, hogy az életben sok mindent megéltem. Ezen időszakom alatt nekem is voltak szingli periódusaim, amikor azt gondoltam, hogy majd én megmutatom, mennyi mindent meg tudok csinálni egyedül, mindenre képes vagyok, nincs mindenáron szükségem egy férfira. Az egyre inkább fejlődő világunkban, mint oly sok nő, én is nagyobb függetlenségre vágytam.  

Célokat tűztem ki magam elé, karriert építettem, és hihetetlennek tartottam, hogy megtaláljam az igazi szerelmet, és egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban éljek, miközben független maradhatok. Nem akartam, a szürke homályba veszni, hogy csupán csak társadalmi elvárásoknak megfelelően éljek. Nem elégedtem meg a háztartás vezetésével és a gyermekem nevelésével, hanem többre vágytam.

Youtube csatornán videókat néztem, hogy mindenhez értsek, mint egy férfi. Fantasztikus érzés volt, hogy felnéznek rám a férfiak, mennyi mindent tudok, és velem bármiről lehet beszélgetni, mert értek hozzá. Aztán lassacskánmint a dalszövegben szereplő nő, vettem magamnak virágot, egy jó zenét hallva táncoltam a konyhában, és a végére már sikerült magammal is beszélgetni. Ekkor pedig megrémültem, hogy valóban erre vágyom? Hogy mindent annyira jól tudjak? Hogy valóban nincs szükségem férfira?

Magányosak voltak ezek az esték, a bevásárlások, a mindennapi feladatok. De, hogy ne csak a felsorolt közhelyekkel jöjjek: reggel mikor kinyitottam a szemem senki nem mosolygott rám, a nagy függetlenségemben megfőzhettem magamnak a kávét és egyedül meg is ihattam. Virágot vettem minden héten a vázámba, meg tudtam beszélni magammal, hogy mennyire egyedül vagyok, és hiányzik a társ.

Ráadásul a fene nagy függetlenségemnek köszönhetően számos férfit elijesztettem magamtól. Ugyanis miközben arra törekedtem, hogy mindent meg tudjak csinálni és egyenértékű legyek a férfival, addigra elfelejtettem nőies nő lenni.

Megfeledkeztem magamról, a csábítás technikájáról és arról is, hogy miként kell nőként viselkedni egy kapcsolatban. Mintha kitörlődött volna belőlem a báj és a kedvesség, amit addig képviseltem. Megkeményedett lelkű és szívű nő nézett vissza rám a tükörből, mert féltem, hogy azok a csalódások, amiket másokkal már megéltem, újra felszínre törnek egy másik kapcsolatban.

Persze most jogosan kérdezheted Kedves Olvasó, hogy miért büntettem másokat a régi kapcsolataimért?

A válasz egyszerű: mert ilyenek vagyunk, mert nehéz elhinnünk sok-sok csalódás után, hogy esélyt kell adnunk a szerelemnek, vagy a jelenlegi párunknak, hogy ne ő szenvedje meg a múlt sérelmeit. Hiszen mint a tanultakból elmondható, az egészséges párkapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet és egyenlőség, amiben valódi partnerként kell jelen lenni, ösztönözve egymást a személyes és szakmai fejlődésre, ahol mindkét fél támogatja és ösztönzi egymást.

Az önállóság és a szeretet egyensúlyának megtalálása nem mindig könnyű feladat. Időnként kihívások merülhetnek fel, amikor a karrier és a párkapcsolat között kell választani. De mennyire nem egyszerű ez? Párba állni valakivel, újra bízni benne, támogatni őt és elhinni, hogy ez jobban is végződhet, mint az előző kapcsolatok bármelyike.

Sok egyedül töltött éjszaka után a saját bőrömön érezve, megtapasztaltam, hogy szükségem van a férfira. Nem azért, hogy behozza az ágyba a kávét, hogy legyen kivel elmenni vásárolni, és cipelje a szatyromat. Nem!

Hanem azért, mert a férfiakban rejlő erő, a támogatás, szeretetük, sőt vállalom, hogy még az illatuk is nélkülözhetetlen számomra.

És bár a média próbálja az agyunkat átmosni, hogy már-már az a tökéletes nő, aki feminista, aki szinte olyan erős maszkulin, hogy el tudja végezni a férfias feladatokat. De az érem másik oldaláról senki sem beszél, Hogy otthon esténként telesírjuk a párnánkat és mennyire egyedül érezzük magunkat.

Persze ne a társadalmi elvárások miatt legyünk nyitottak a világra, a másik nemre, hanem mert bár ez is frázisnak tűnhet szükségünk vár rájuk, mint ahogyan nekik is ránk, és mert lássuk be, jó szerelemben, szenvedélyben élni, jó dolog, és ezt egymagunkban egyedül nehéz megélni.