Bár egyre gyakrabban hallhatunk az egészségmegőrzés fontosságáról, a kiegyensúlyozott táplálkozás és rendszeres mozgás mellett a hosszú élet egy kihagyhatatlan alappilléréről, a szűrővizsgálatokról mégis sokan elfeledkeznek. Testünk jelzéseivel ugyanis hajlamosak vagyunk csak akkor foglalkozni, amikor már megtörtént a baj, vagy kínzó tünetek gyötörnek minket. Addig pedig csak legyintünk a szaporodó anyajegyekre és a fájó ízületekre, vagy elhessegetjük a fogkőleszedést is azzal az érvvel, hogy a fogászat Budapesten biztosan nagyon drága.
A hosszú és tartalmas élet érdekében azonban érdemes az alábbi szűrővizsgálatokat is felvenni a fontos teendőink listájára! Ne feledjük: jó nőgyógyász, kardiológus, vagy éppen fogorvos Budapest vonzáskörzetén kívül is rendelkezésünkre áll. Csak időpontot kell kérnünk!
Mammográfia
Tudtad, hogy minden 10. magyar nőnél diagnosztizálnak emlőrákot élete során? Ez a betegség elsősorban az 50 év felettieket veszélyezteti, de a genetikai adottságainktól és életmódunktól függően fiatalabb korban is megjelenhet. Ezért fontos, hogy évente vegyünk részt mammográfián, vagyis röntgenvizsgálaton, aminek a segítségével már korai stádiumban felfedezhető a betegség. Ezáltal pedig hamar elkezdődhet a gyógyítás is!
Méhnyakrákszűrés
Az emlődaganat után sajnos a méhnyakrák a második leggyakoribb, nőket érintő súlyos betegség, évente több mint 1000 új beteget diagnosztizálnak. A méhnyakrák nagyon sokáig teljesen tünetmentes, mire magunktól észrevennénk, már valószínűleg előrehaladott állapotban van a kór. Évente egyszeri nőgyógyászati szűrővizsgálattal viszont még időben felvehetjük a harcot a betegség ellen.
Nagylabor
Egy egyszerű vérvétel és vizeletminta segítségével rengeteg hasznos információt megtudhatunk egészségi állapotunkról: a pajzsmirigyünktől kezdve a koleszterinszintünkig szinte mindent kipipálhatunk a létfontosságú paraméterek listáján. Szintén évente egyszer érdemes beiktatni ezt a mindössze pár percet igénylő vizsgálatot.


Fogászat
Becsületesen mosunk fogat, és nincs is semmilyen panaszunk? A rendszeres fogászati szűrés így is indokolt, úgyhogy félévente irány egy megbízható fogorvosi rendelő Budapest környékén vagy bárhol az országban! Budapest fogászat szempontjából kétségkívül rengeteg lehetőséget kínál, de minden nagyobb településen találhatunk szimpatikus szakembereket. A hat havonta esedékes fogkőeltávolítás segít megelőzni a gyulladások kialakulását az ínyben és a fogak felszínén, aminek köszönhetően sokáig megőrizhetjük fogaink épségét.
Melanomaszűrés
Az utóbbi években rohamosan megnövekedett a főleg 40-50 éves korosztályt érintő bőrrákos esetek száma. A közhiedelemmel ellentétben nem csak súlyos leégés következtében alakulhat ki, de tény, hogy az egyre károsabbá váló UV-sugárzás szerepet játszik az esetszámok növekedésében. Jó hír azonban, hogy évekbe telik, mire a melanoma kifejlődik, ezért egy évenkénti bőrgyógyászati kontrollal könnyen meg is állíthatjuk a betegség súlyosbodását: a korai, még csak a bőr legfelső rétegeit érintő daganatos sejtek sebészeti kimetszéssel eltávolíthatóak.
Csontsűrűség-mérés
Az életkor előrehaladtával csonttömegünk fogyni és gyengülni kezd. A csontritkulás jelenségével általában nagyon kellemetlen módon, csukló- vagy csípőtörés formájában találkozunk. A csontsűrűség-mérés segít időben tájékozódni csontjaink és csigolyáink állapotáról, és így még a baj megtörténte előtt megtehetjük a kellő óvintézkedéseket. 40 év felett 1-3 évente javasolt megejteni ezt a vizsgálatot.
Kardiológiai vizsgálat
A 40. születésnapunk után sajnos nem csak a csontjaink, hanem a szívünk és érrendszerünk sem a régi, ezért ebben az életkorban a leggyakoribbak a különböző kardiológiai megbetegedések is. Hogy megelőzzük a szívritmuszavarok, koszorúérgörcsök, illetve az infarktus kialakulását is, évente mindenképpen vegyünk részt egy EKG-ból és szívultrahangból álló kardiológiai kivizsgáláson is.
Vastagbélszűrés
Sajnos ez az egyik legkellemetlenebbnek ítélt szűrővizsgálat. Nincs mit szépíteni a dolgon: a kolonoszkópia során egy vékony csövet vezetnek fel a vastagbélbe, aminek a végén elhelyezkedő kamerán keresztül időben felismerhetőek a bélfal oldalán növekvő polipok is. A pár perces mizériát viszont ráérünk 50 év felett beiktatni, és csak 5 évente van rá szükség. Ráadásul elkerülhetjük egy olyan daganattípus kialakulását, ami hazánkban évente közel ötezer életet követel.
(X)