40 felett már jobban oda kell figyelnünk a nappali sminkünk elkészítésére. Itt is érvényes a „kevesebb több” elve, hiszen azért már megjelentek a ráncok, amiket mélyíthetünk, ha nem megfelelően sminkelünk.
Még mielőtt belefognánk a make up felvitelére, tisztítsuk meg a bőrünket, ez a 0. lépés. Erről az előző cikkemben írtam.
Miután megvagyunk a bőrápolással várjunk pár percet, hogy ne csússzon meg a sminkünk a bőrön.
Nyáron természetesen megnehezíti a dolgunkat az arcunk izzadása. Ilyenkor alapozó helyett használjunk BB krémet, jobban szellőzik alatta a bőrünk, és nem ül be annyira a ráncokba. Egyébként télen is szerencsésebb 40 felett a BB krémet választanunk pont a ráncok miatt.
Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy milyen lépésekből áll egy komolyabb nappali smink elkészítése.
Videóban itt nézheted meg az írásban szereplő lépéseket (iratkozz fel bátran a YouTube csatornámra, nehogy lemaradj az új felvételekről).
1. Primer: sminkalap, kisimítja a bőr egyenetlenségeit, homogenizálja azt.
2. Alapozó/BB krém: érettebb bőrre a folyékonyabb megfelelő, de alkalomtól is függ, hogy melyiket használjuk. Alapozót inkább csak fényképezéshez, TV-felvételhez, a BB krémet a mindennapokra válasszuk.
3. Világos korrektor: elfedi az apróbb bőrhibákat, a szem környékére nem javaslom, mert szárít, és mélyíti a ráncokat.
4. Szemkörnyék korrigáló: a folyékony speciális szemkörnyék korrigáló tökéletes, mert nem szárítja ezt az érzékeny részt.
5. Átlátszó porpúder: tartóssá teszi és mattosítja a sminket, megakadályozza a bőr kifényesedését, a szemkörnyékére az előzőekben leírtak miatt nem javaslom.
6. Szemöldök formázása: történhet zselével, porral, speciális spirállal, ceruzával. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túl sötét, mert szigorúvá teszi az arcunkat, fontos, hogy a kezdete és vége megfelelő legyen.
7. Szemhéjárnyaló: világos alapozót használva megakadályozzuk, hogy egy csíkban összegyűljön a szemfesték, utána jöhetnek a színek, a színtípusunknak megfelelő árnyalokban. Oda tegyük a sötétebbet, amit kicsinyíteni, a világosat pedig oda, amit nagyítani szeretnénk.
8. Szemceruza: ezzel kontúrt adunk a szemünknek, szemhéjárnyaló előtt, de utána is felvihetjük.
9. Szempillaspirál: a szempillánknak megfelelően választhatunk hosszabbítót, dúsítót vagy olyat, ami mindezeket egyben tudja.
A vízállót állandó használatra nem javaslom, mert elkezdhet hullani tőle a szempillánk, habár a kontaktlencsét használóknál jobb a vízálló, főleg akkor, ha műkönnyet is kell használniuk.
10. Pirosító: ezzel egy kis színt teszünk magunkra, de ne vigyük túlzásba, nehogy lázrózsa legyen belőle.
11. Kontúrozás: ennek az a célja, hogy kontúrt adjunk az arcunknak. Szépen dolgozzuk el, amit kisebbíteni szeretnénk oda sötétebb kerüljön, amit ki szeretnénk emelni, oda pedig világosabb.
12. Bronzosító: Csak meleg színtípusnak javaslom, a hideg típusoknak nem áll jól!
13. Highlighter (arcfény): óvatosan használjuk, mert a fény kiemeli a ráncokat, nem kell túlzásokba esnünk 40 felett (sajnos sok videóban látni ezt, helytelenül…).
14. Szájkontúr: kontúrt adunk az ajkaknak, akár a rúzs alá is lehet satírozni, ettől tartósabb lesz a rúzsunk.
15. Rúzs: rúzsecsettel vigyük fel, sokkal pontosabban tudjuk feltenni, ezzel is tovább fenn marad az ajkakon, ha végeztünk, harapjunk papírzsepire, így lekerül róla a felesleg.
Erről készült egy 6 részes videósorozatom Készíts sminket magadnak! címmel, ami a linkre kattintva vásárolható meg. A videókban azt is megmutatom, hogy a nappali sminket hogy tudjuk alkalmivá varázsolni. Sőt, az eszközökről, azok tisztántartásáról is beszélek.




A két képen a lépések alapján készítettem el a sminkeket, ugye milyen látványosak?
Nem kell lemondanunk a sminkelés öröméről még 40 felett sem, csak figyeljünk a színhelyességre és a „kevesebb több” elvére.