Azt, hogy milyen színektől tűnhetünk akár idősebbnek is elegáns korban, arról itt írtam.
Viszont, nemcsak az előnytelen árnyalatoktól nézhetünk ki akár több évvel öregebbnek a korunknál, hanem akkor is, ha nem megfelelően ápoljuk az arcunkat.
A szín-és stílustanácsadói tudásom mellé megszereztem a szépségtanácsadói OKJ-s képesítést is, hogy komplett szolgáltatással tudjam segíteni a hozzám fordulókat.
Tudtad, hogy 21 éves kor után elkezdődik a szervezetünk öregedése? Persze, ez még akkor nem látványos, de már érdemes elgondolkozni azon, hogyan és mivel késleltethetjük ezt a folyamatot.
Ebben a bejegyzésben az alap bőrápolási rutinról írok, amit mindenképpen érdemes beépíteni 40 év felett a reggeli és esti tisztálkodási szokásainkba, ez pedig nem más, mint az otthoni 4 lépcsős bőrápolás.
(A kozmetikust ettől függetlenül is érdemes felkeresnünk, hiszen ő olyan speciális kezelésekben részesíthet bennünket, amit otthon nem tudunk megadni magunknak.)
Miből lépésekből áll ez? (Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a bőrtípusunknak megfelelő arcápoló szereket használjunk!)
1. Az arcunk tisztítása, lemosása
reggel: éjszaka pihen a bőrünk és méregtelenít, így reggelente az arcunkra kiült méreganyagot távolítjuk el a tisztítással.
este: a nap folyamán rákerült szennyeződéstől szabadítjuk meg a bőrünket (nem is gondolnánk, hogy mi mindenből tevődik össze: madárürülék, benzingőz, por stb.). Soha ne feküdjünk le sminkben!
2. Tonizálás reggel és este a lemosás után: A lemosó maradványait szedi le, visszaállítja a bőr pH-ját (már a tiszta víz is hatással van rá!), illetve előkészíti a bőrünket a hidratáló krém befogadására.
3. Nappali krém: Hidratálja a bőrt, megvédi a káros hatásokkal szemben. UV-szűrővel ellátott krémet válasszunk, az erősségét az alapján döntsük el, hogy mennyit tartózkodunk a napon.
4. Éjszakai krém: Ez lehet tápláló, intenzív hatóanyagot tartalmazó, de ne legyen benne UV-szűrő, ugyanis felesleges ekkor ezzel is terhelni a bőrünket.
Reggel és este kiegészítésként még tegyünk fel szemránckrémet is, ugyanis a szemünk környékén nagyon vékony (egyötöde a többinek, ezért alakulnak ki könnyebben a ráncok ezen a területen) a bőrünk. Én 28 éves korom óta használom, azóta nem múlik el egy nap sem enélkül. 🙂
Ezek mellé pluszban javaslok még heti 1-2 alkalommal (száraz bőr esetén 10 naponta) jojoba gyöngyös bőrradírt vagy AHA-savas hámlasztást (ezt az utóbbit inkább csak télen, mert fényérzékenységet okozhat nyáron), az elhalt hámréteg eltávolítására. Ha rendszeresen használjuk, akkor puhább, simább lesz a bőrünk, és az alapozó is szebben mutat rajtunk.
Az elhalt hámréteg eltávolítása után tegyünk fel egy hidratáló, tápláló maszkot, hogy még frissebb és üdébb legyen a bőrünk. Ha már beépítettünk a mindennapjainkba ezt a rutint, akkor még kiegészíthetjük különféle speciális szérumokkal is, amik extra táplálást biztosítanak.
Érdemes arra figyelni, hogy jó minőségű ápolókat válasszunk, lehetőleg minél kevesebb ártó anyagot tartalmazzanak, mielőtt bármit is megvennénk, nézzük meg az összetevőket.
A jólápoltsághoz tartozik még az ajkak ápolása is, amellett, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot viszünk be a szervezetünkbe. Ha nem figyelünk erre, akkor kicserepesedhet a szánk, ami fájdalmas is lehet, valamint a színtípusunknak megfelelő rúzsunk sem fog szépen mutatni rajtunk.
Ezzel az alap bőrápolási rutinnal megelőzhetjük a bőrünk korai öregedését 40 felett is, amennyiben a bőrítpusunknak megfelelő termékeket választjuk.
Erről készítettem is egy videós összeállítást is, ami a YouTube csatornámon tekinthető meg.
Természetesen a külső ápolás mellett rendkívül fontost, hogy belülről is megadjuk magunknak a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, így a külső-belső egyensúly megtartásával egy ragyogó, üde kinézetet érhetünk el.
A következő bejegyzésben az érett bőr sminkeléséhez hozok tippeket.