Végre itt a nyár és meleg az idő…

Hát igen, az ismert nóta is azt mondja, hogy itt valami csuda jó dolog fog történni, hiszen nyár is van, meleg is, strandszezon is. Mivel párkapcsolatokról írok, így adott ugye, hogy most a romantikus nagy felfedezős utazásokról lesz szó.

Hát nem. Ma kicsit rendhagyó módon nem közvetlenül a szerelmes közös időtöltésre fókuszálnék hanem arra, hogy mi van akkor, ha az ember lánya/fia külön utakra téved…már mint ami a nyaralást illeti.

Szóval történt egyszer, úgy pár éve, hogy az én drága férjem beleszeretett a búvárkodásba. Míg én óriásira nőtt pocakkal és 4 éves kislányunkkal a parton pihegtem Primostenben, őt elkapta valami őrült vonzalom a tenger mélyének felfedezése irányába. Azt gondoltam, vagy inkább reméltem legbelül, hogy majd elmúlik. De nem.

Idővel szenvedéllyé vált és eljött az a pillanat, emlékszem egy május délután volt, amikor előállt az akkor őrültségnek tűnő ötletével. Ez természetesen nekem volt őrült és elfogadhatatlan. Szóval ő elmenne Egyiptomba búvárkodni…sátorban… Szó eláll, hang bennakad én pedig pillogva próbáltam kipréselni a számból pár értelmesnek tűnő mondatot.

De csak ennyi jött: néééééééélkülünk???? Jesszus ez megőrült, gondoltam és szemeim előtt lejátszódott a jelenet, ahogyan a cápák szedik szét vagy pedig burkába burkolózó csábos nők rajongják körbe. Ezernyi veszély, Na brávó!

Na de jó asszony módjára elfogadtam a döntését és beismertem, hogy két aprócska lányunknak nagyon nem való ez a kaland és megbeszéltük, hogy előtte azért családilag is elutazunk.

Szóval egyre közeledett az indulás időpontja és nekem egyre több kifogásom, bajom lett, hogy miért ne menjen. Lassan az egész olyan volt mint egy fekete-fehér némafilm. Nevetséges. Persze akkor én baromi igazságosnak tartottam, hogy bojkottálni próbálom fű alatt férjem nagy álmát.

Aztán elment. Bevallom az első nap azt hittem belehalok, hiszen a szülések kivételével egyetlen napot sem töltöttünk egymás nélkül. Hogyan fogom ezt kibírni?

Aztán ahogyan teltek a napok, egyre jobb lett. Egyre többet foglalkoztam a saját lelkemmel és kezdtem élvezni a “szalmaságot”. Azért mert más volt ez a helyzet, mint amit megszoktam. Bár otthon voltam de új szituációkkal találtam szembe magam. És ez a más érzés feltöltött. De nem csak engem hanem őt is.

Az egymástól távol töltött 1 hét alatt újra megtanultuk egymást értékelni, elkezdtünk ismét egymás társaságára vágyni, szerelmes vagy éppen pajkos üzeneteket küldtünk.

Ezernyi apró dolog változott meg, jó irányba. Rájöttem arra, hogy ha nincs feltöltve a lelkünk, akkor nem tudunk adni a másiknak, sem magunknak. Ha lesznek saját, külön megélt élményeink, abból hónapokig táplálkozhatunk. És ami nagyon fontos, nem egymástól vesszük el az időt, hanem megajándékozzuk egymást a legjobb énünkkel. Aki boldog, kiegyensúlyozott és őrülten szerethető.

Azóta minden évben várom azt a hetet, amit külön töltünk. De igazából a hazaérkezést, az újra egymásra találást szeretem a legjobban. De ő is.

Ha még több nyári sztorira vagy kíváncsi vagy randiötleteket keresel, akkor kattints ide.