Még életemben nem kezdtem neki olyannak, amit aztán ne vittem volna végig. ilyen volt az Olimpia Athénban 2004-ben, ahova kongói kardvívóként sikerült kiharcolni a részvétel jogát és 3 hetet töltöttem edzőmmel így a görög főváros olimpiai forgatagában.
Nyilván szar élmény volt, amire senki sem vágyik:-). Se.
Aztán volt olyan is, hogy nagy álmom vált valóra, amikor életemben először úgy ültem fel egy repülőre, hogy csak egy bankkártya volt nálam, oszt lesz, ami lesz alapon nekivágtam a világnak. Hihetetlen felszabadító érzés. Mármint akkor, ha van lé a kártyán.
Mindig is irigyeltem azokat az amerikai színészeket, akik egy szerep kedvéért elképesztő testi átalakulásokon mentek keresztül. Vagy kipattintották magukat, ahogy Edward Norton az Amerika história X-ben, vagy meghíztak (mondjuk ez annyira nem nagy opció nyár előtt).
Sosem gondoltam volna, hogy az én életemben is eljön az a pillanat, amikor egy hasonló helyzetben találom magamat egy szerep kedvéért.
Nyilván tök nem mondhatok róla semmit, de ha minden igaz, akkor ki kell pattintanom magam rendesen. Nem elvárás feltétlenül. Magam miatt. Azért, hogy meglegyen az a cél, ami a saját magam helyzetét nem rontja, hanem javítja. Egyszerűen nem szeretnék beégni, mert az utóbbi időben nem mozogtam. Nem szeretnék beégni, mert az elkapott koronás ágynak esés miatt felszedtem magamra a franc sem tudja hány kilót.
Ha nem lenne a szerep, talán fel sem merült volna bennem, hogy ezt meglépjem. De van, szóval áprilisig heti négy mozgás, odafigyelés a kajára és ki tudja, talán magam is csodát látok majd, amikor tükörbe nézek két hónap múlva.
Vér Tamás – ő segít nekem ebben – személyes jelenlétével, szaktudásával és elképesztő meggyőző kommunikációval. Most, hogy leírtam a nevét, már őt sem hagyhatom szarban.
Egy előtte képet itt hagyok, hogy legyen mihez hasonlítani az utána fotót. Ja, egyébként, ha van kedvetek, akkor csatlakozzatok! Nagy baj nem történhet.
