Nehéz szívvel kezdek neki ennek a bejegyzésnek, mert tudom, hogy darázsfészekben nyúlkálok. Azonban remélem, hogy ha valaki végig is olvassa, akkor talán rájön és meg is érti azt, hogy mi is az álláspontom a fent említett mozgalom mondanivalója kapcsán.
Elöljáróban csak annyit, hogy említek néhány nevet. Ezek az illetők valamilyen módon kapcsolódnak/kapcsolódtak az említett közösséghez még akkor is, ha fénykorukban még ez a közösség talán még gondolatban sem fogant meg. Magyarul nem létezett.
Freddie Mercury, a Zanzibárban született párszi indiai származású előadó neve gondolom sokatoknak igen csak ismert a Queenből. A párszi a világ talán egyik legősibb vallású népe, mely a zoroasztrizmus tanait követi, igencsak hagyománytisztelőnek néz ki, hisz ha vallásilag nézzük, akkor Krisztus előtt a második évezredben élt, és a mai napig is vannak követői nem gondolom, hogy ne háborodott volna fel azon, ha valamilyen erkölcsi vagy morális ok miatt közösségük egy tagja valamelyest furcsán viselkedett volna.
Nos Farrokh Bulsara nem rejtette véka alá szexuális irányultságát, így már a hetvenes években egyértelmű volt, hogy homoszexuális beállítottságú, mégsem zavart anno ez senkit, max az édesapját egy ideig, ha lehet hinni a Bohemian Rhapsody című Oscar-díjas filmből kiderült néhány jelenetnek. Nos, mivel egyes becslések 170, míg mások 300 millió lemezeladást számoltak a Queen kapcsán, meg persze végig turnézták a világot és jobbnál jobb klipekkel jöttek elő, mint például ez.
Nehezen mondhatjuk azt, hogy valaki nem fogadta el a csapatot bármiért is. Mondjuk a frontember homoszexualitása miatt. Hogy miért? Egyszerűen senkit sem érdekelt, mert jók voltak a zenék.
Brutál show-kat nyomtak élőben és mindenki szerette őket, aki elég felnőtt és érett volt ahhoz, hogy megértse azt a rock bandát, amelyik képes volt klasszikus dalt is szerezni. Nem volt mit elfogadni, mert senkit sem érdekelt mások magánügye és senki sem akarta elfogadtatni másokkal a saját magánügyét. Ugyanez a helyzet Boy George-al, Sir Elton John-al, a Milli Vanillivel, Right Said Fred-el és még hosszasan sorolhatnám.
Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy nincs mit elfogadni, mert nem rám/ránk tartozik, hogy ki mit csinál a négy fal között.
Egy pillanatra itt azért elidőznék, mivel engem az is elképesztő módon irritál, ha egy fiúból és egy lányból álló szerelmes pár kb. a nyálukat a fülembe fröcskölve smárol a négyes-hatos villamoson. Egyszerűen megvan ezeknek a pettingeknek a maga helye. Ott, ahol más nem látja, mert nem ránk tartozik, hogy dugja le a nyelvét a kisfiú a kislány torkába.
Ezt csak azért írtam le, mert fontos, nem a szexuális identitás puszta ténye a zavaró, hanem az, ha mindezt a maga szexualitásával a pofámba tolja a bárki is. Legyen az hetero, geronto vagy homo.
Nem vagyok prűd, nyugi.
Azt nem tudom elfogadni, hogy ha bárki is előttem vagy mások előtt éli meg szexuális identitásából fakadó viselkedésformáit. Nem vagyok homofób, sem heterofób és semmilyen fób. Remélem ez kiderült a nyers fogalmazás ellenére is. Ha a privát szférában élik meg szexualitásukat ez emberek, akkor nincs mit elfogadni és nincs mit elfogadtatni, mert nem a mások dolga. Ennyire egyszerűen látom én ezt.
