Csasztvan Nórával bőven több, mint 15 éve ismerjük egymást. Nóri egy izgalmas új szerepben mutatkozott be a közelmúltban, amire felkaptam a fejem és azt hiszem, másoknak is érdemes odafigyelni rá. Ismerjétek meg Nórit és a DisplayNOW-t.
Amióta ismerlek, jellemzően sales területen dolgoztál, évről évre haladva előre a szakmai ranglétrán. Nagyon elkötelezett, kreatívan gondolkodó és a megrendelői felé elkötelezett, partnert ismertem meg benned. Imádtam veled dolgozni, nem véletlen, hogy a mai napig is tudunk egymásról. Mutassuk be röviden a szakmai pályafutásod főbb állomásait.
A pályát húsz éve kezdtem az InfoRádiónál és azóta is – egy rövid időszakot leszámítva – médiaértékesítési területen dolgozom. Öt évet töltöttem a TV2-nél, az online terület azonban mindig is érdekelt. Ezzel a területtel először -akkori nevén- a Sanománál találkozhattam, majd a CEMP-nél (jelenleg Indamedia Sales) folytattam, kezdetben sales munkatársként, majd az értékesítési csapat vezetőjeként. Itt ismertem meg alapítótársaimat, akikkel megálmodtuk és létrehoztuk a DisplayNOW-t.
Honnan jött a DisplayNOW (DN) ötlete, kik vettek részt a kidolgozásában?
Az ötlet onnan jött, hogy évek óta figyeljük a trendet, miszerint a hazai KKV-k médiaköltéseinek jelentős része globális piaci szereplőknél realizálódik.
A DisplayNOW egy új hirdetői kört, azokat a sikeres hazai vállalkozásokat célozza meg, akik a már kipróbált Google- és Facebook-hirdetési eszközeiken túl további hirdetési megoldásokkal szeretnék bővíteni marketing eszköztárukat.
Véleményem szerint fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai médiapiac. Mostanra egy számottevő vállalati kör jutott el a tudatos márkaépítés azon fokára, ahol a napi szintű konverziós célokon túl egyre komolyabb hangsúlyt kap a márkaismertség. Számukra kínálunk egy új hirdetési megoldást, ami egyúttal új bevételeket hoz a hazai kiadóknak. Ezen dolgozom jelenleg, a DisplayNOW hirdetési webshop piaci bevezetésével.
Azért állítom azt, hogy mérföldkőhöz érkezett a hazai médiapiac, mert korábban ez nem lett volna lehetséges. Amellett, hogy mára szélesedett ki és erősödött meg ez a vállalati szegmens, egyre nő azoknak a száma, akik nem tudnak tovább növekedni az eddigi eszközeikkel. Sokaknak megdrágult a hirdetések ára, vagy romlott a hatékonysága.
Számukra kínál megoldást a DispalyNOW.net. Azonban az ötlettől a megvalósításig rengeteg munka vezetett, melyben az alapítókon túl a vezetőség tagjaként Incze Kinga vállalt komoly szerepet, akik stratégiai tanácsadóként csatlakozott a csapathoz.


A DN vezérigazgatója vagy. Milyen érzés a pályafutásodban, hogy tulajdonosként és top menedzserként tekinthetnek rád mindazok, akik részesei voltak akár érintőlegesen is a pályafutásodnak?
Nagyon jó érzés egy ilyen kezdeményezés mentén újra együtt gondolkodni korábbi hirdető partnerekkel, barátokkal. Ugyanakkor tudom jól, hogy a feladat nagyon nehéz. Kihívás egy új ötlet mentén, innovatív szolgáltatást építeni a nulláról, de mindent megteszünk, hogy szolgáltatásunkkal meggyőzzük a piacot.
Milyen gyakorlatias változásokat hozott az életedbe a DN?
Az időbeosztásom eléggé hektikus. Szinte 0-24 órában elérhető vagyok valamilyen formában. Előfordul, hogy reggel 5 óra magasságában küldök el egy emailt, de olyan is van, hogy késő este még valamelyik fejlesztés élesítését csekkoljuk a kollégákkal. De ez nekem nem teher, mert imádom. Egy remek céllal létrejövő, jó ötletben nagyon lehet hinni. Ha ez a hited megvan, akkor szeretni is fogod, amit csinálsz. Ha szereted, akkor pedig ez mind rendben van, ha tartod az élet egyéb fontos dolgaival kapcsolatos egyensúlyt.
Mi különbözteti meg a DN-t a piacon lévő többi online reklám-megoldástól?
Minden marketinges tudja, hogy a márkaépítés fontos. Ma már a kisvállalatoknak is kötelező márkát építeni, a sok versenytárs miatt. Itt jön képbe a DisplayNOW, ami egy online hirdetési webáruház kis- és közepes vállalkozásoknak, mellyel építhetik márkájukat, hogy hatékonyabbá tegyék értékesítésüket.
Tulajdonképpen a Kkv hirdetőket kötjük össze a médiatulajdonossal úgy, hogy az ő hirdetési megoldásaikat értékesítjük félautomatizált módon a felületen.
Egy kiemelten felhasználóbarát felületet igyekeztünk kialakítani, ahol tényleg pár kattintással lehetséges egy kampány összeállítása, akár egy kávézás ideje alatt. Az ajánlatunk jó, már 50.000 forinttól lehetséges prémium kiadványok felületein megjelenni.
Kiadó partnereink oldaláról nézve pedig új piacokat, új hirdetői bevételeket érünk el a felületen keresztül.


Milyen célpiacon mozogtok, kik a szolgáltatásotok fő vásárlói?
A DN elsősorban a Kkv hirdetőknek nyújt lehetőséget gyors és egyszerű kampányvásárlásra. A hirdetési hálózatunk kiadófüggetlen, melyben jelenleg közel 40 online médium több mint 150 csomagja érhető el. A kiadói kör és a kínálat folyamatosan bővül, a klasszikus displaymegoldásokon túl például podcastcsomagok is elérhetők a platformon.
Az indulás óta eltelet tapasztalatok igazolják az alap-hipotéziseteket? Milyen egyéb tapasztalatok befolyásolják a piaci magatartásotokat?
Amikor kitaláltuk a DN-t és elindultunk az éles szolgáltatással, arra készültünk, hogy főleg az igazán alacsony kosárértékű vásárlások lesznek jellemzők. A hirdetői paletta nagyon vegyes, de az már most látszik, hogy inkább egy kicsit magasabb költéssel próbálják ki a felületet a hirdetők. Olyan Kkv-k főleg, akik már felismerték, hogy a folyamatos bevételnövekedéshez bizony megfelelő márkaismertség is szükséges.
Ezek a hirdetők marketing, és akár online téren is tudatosabbak, úgy is mondhatnám, hogy edukáltabb közönség, akik felismerték azt is, hogy közösségi média és az egyéb globális szereplők által nyújtott megoldások hatékonysága is romlik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
Mesélj a fejlődéssel kapcsolatos víziódról.
Ebben a fázisban a DN magyarországi piaci bevezetésén dolgozunk, bízom benne, hogy a víziónk beigazolódik és a DN hirdetési webshop nem csak egy jó ötlet, de sikerre is tudjuk vinni a magyar Kkv-k körében. Step-by-step haladunk, de nem titkolt szándékunk a szolgáltatást később külföldi terepre is vinni valamilyen formában.
Állandó rendelkezésre állás, megbeszélések jellemzik a napjaid. Mi kapcsol ki a napi rohanásban, hogyan töltekezel? Mikor érzed igazán, hogy ’na, most akkor pihenek’?
A feltöltődést számomra a párom, a családom és a barátaim jelentik. Van három csodálatos kutyánk, akikkel igyekszünk a lehető legtöbbet foglalkozni, imádom az otthonunkat, kikapcsol a fűnyírás a kert rendezgetése, de nagyon szeretjük esténként körbeülni a tűzrakónkat, ahol finom ételeket készítünk és beszélgetünk a tűz mellett. Próbálok megfelelő időt elkülöníteni a sportra is, ez most egy fejlesztés alatt álló terület jelenleg. 😊
A 10-15 évvel ezelőtti médiavilág velejárói voltak a nagy bulik. Ahogy visszaemlékszem, mindig benne voltál egy jó buliban… Milyen ma egy Nóri féle jó buli?
A jó bulikat, a médiás bulikat valóban mindig szerettem, kicsit hiányoznak is az egykori, pandémia előtti, partneri vagy konferenciákat záró zenés-táncos események. Ezektől függetlenül is úgy gondolom, a mostani Nóri ugyanúgy szeret szórakozni, de valamivel visszafogottabban. Jó társaság, egy finom étel és egy pohár minőségi bor tökéletes kombó lehet most is.