Azt hiszem, nyugodtan feltételezhetem, hogy mindenkinek megváltozott partnerével, családjával és barátaival való kapcsolata tavaly március óta. Nálunk, Angliában akkor kezdődött az első ‘lockdown’, és immáron a harmadik nagy szigorításokkal szabályozott időszak hatodik hetét éljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenkinek otthon kell maradnia, kivéve, ha elengedhetetlenül fontos munkát végez.
A szupermarketeken, gyógyszertárakon kívül semmi nincs nyitva. A gyerekek nem járnak iskolába. Családtagokkal barátokkal találkozni szigorúan tilos, az utazásról már nem is beszélve. Ebben a cikkben arról szeretnék írni, hogy hogyan változtak meg a párkapcsolatok az elmúlt évben, természetesen saját tapasztalataimat megosztva.
Először is azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm szépen, jól vagyunk. (Ezt most titokban le is kopogom.)
Másodszor pedig azzal folytatnám, hogy amikor egy évvel ezelőtt Bristolba érkeztem, nem éppen úgy terveztük a 2020-as évet, ahogy alakult.
Több hónapos távkapcsolat után úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, és egyelőre Angliában fogunk élni. Elképzelésünk szerint én majd otthonról dolgozom, ami számomra nem jelentett változást, hiszen már három éve online tanítok. A párom majd’ minden nap dolgozni megy. Hétvégenként moziba, koncertekre és túrázni járunk, és amikor csak lehet, elmegyünk egy-két napra valahová, hiszen Nagy-Britannia gyönyörű és bőven van mit felfedezni. Talán egy-két hosszabb nyaralás is belefér, hiszen mindketten nagyon szeretünk utazni. A fennmaradó szabadidőmben felfedezem Bristolt, kedvenc helyeimet (egy kávézó és egy könyvesbolt mindig jól jön), talán még egy tanfolyamra is beiratkozom, hogy új emberekkel találkozzak és ismerősöket szerezzek.
Ez eddig rendben is lenne. Ám. Alig pakoltam ki a bőröndjeimet, amikor beütött az első lockdown.
Egyszerre minden bezárt, mindenki a négy fal közé kényszerült. Ez pedig nem kevés kapcsolatnak komoly kihívást jelentett.
Hova vonuljon el az ember(lánya), ha egy kis én-időre van szüksége? Kivel ossza meg frusztrációját, félelmeit, abszolút nem fontosnak tűnő pletykáit, amikor nem lehet egy csajosat kávézni vagy kitombolnia magát egy meccsen?
Hogy maradjunk vonzók egymás számára, amikor szinte borotválkozni vagy sminket feltenni sincs értelme, hiszen nem kell munkába, és nem lehet sehová járni? Hogy ne robbanjunk fel, amikor századszorra sincs a tej visszatéve a hűtőbe, vagy kedves barátnőnkben már megint a hormonok tombolnak? Hogyan lelkesedjünk egy közös estéért vagy hétvégéért, amikor maximum a Netflix ajánlata vár minket? Hogyan maradjon ebben az amúgy is sok stresszt generáló helyzetben energiánk arra, hogy a gyerekekkel is minden rendben legyen? Nem is szaporítom tovább a szót. Gondolom, mindenki érti, mire gondolok.
Én/ mi mit tanultunk meg a kapcsolatunkról és egymásról az elmúlt időszakban? Nálunk mi újság a kapcsolatunk terén?
Szóval, közel egy évvel tovább járunk. Én változatlanul itthonról dolgozom annyi különbséggel, hogy időközben az ‘itthon’ Bristolról Somerset egyik kisvárosára változott. Szomorú családi okok miatt kellett költöznünk, amiben annyi pozitívum van, hogy a zsúfolt nagyvárost felváltotta a csendesebb vidéki lét, és a házunk is sokkal nagyobb.
A párom délután két óra körül már itthon van, így a nap nagy részét együtt töltjük, legalábbis egy légtérben.
A kialakult rutin szerint én (kora)estig dolgozom, így ő felelős a vacsoráért és a bevásárlásért. Hétvégén megosztjuk a teendőket, és habár öt mérföldnél távolabb utazni nem szabad, a környéken rendszeresen sétálunk és az ételmaradékot titokban átdobjuk a kerítés falán, és esténként izgatottan várjuk, mikor jelennek meg a rókák. A családunkkal, barátokkal sajnos nem találkozhatunk, és emiatt néha mindketten egy kicsit magányosnak érezzük magunkat, de a technika segítségével az ideiglenes honvágyat lehet enyhíteni.
Néha félve, de titokban büszkén konstatálom magamban, hogy kapcsolatunk erősödött az elmúlt egy év alatt.
Természetesen voltak, vannak és egészen biztosan lesznek is kisebb nézeteltéréseink, összezörrenéseink
Főleg, amikor mindketten fáradtak vagyunk. Vagy amikor tombolnak bennem a hormonok, és kibillentenek az érzelmi egyensúlyomból. Olyankor elég nehéz eset tudok lenni.
Sokkal érzékenyebb vagyok a kelleténél, szinte mindenen elsírom magam, és sokkal könnyebben felkapom a vizet. Az elmúlt hónapokban nem egyszer tört rám a honvágy, és szembesülnöm kellett vele, hogy akármit is csinálok, utazni most lehetetlenség, és valamilyen szinten felelőtlenség is. Ilyenkor a párom azzal vigasztal, hogy mindannyian egy cipőben járunk. Egyszerűen most olyan helyzetben vagyunk, amiről egyikőnk sem tehet. El kell fogadnunk, és a lehető legjobbat kell kihoznunk belőle.
Azt is megtapasztaltuk, hogy mindketten alapvetően introvertáltak vagyunk, és időnként szükségünk van én-időre és én-térre
Ezt pedig tisztelnünk kell. A párom hetente egyszer engedélyt kér egy fiús estére, ami azt jelenti, hogy egy-két barátjával online focit játszanak és megisznak egy-két sört. Ez kikapcsolja és feltölti. Én ezt az időt arra használom, hogy bekuckózok, kiválasztok magamnak egy csajos filmet, vagy videó-pletykázok egyet valamelyik barátnőmmel.
Meg kellett tanulnom, hogy ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk egymásra vagy már nem érdekeljük egymást, hanem ez egy egészséges kapcsolatban elengedhetetlen szükséglet, amit meg kell adni magunknak és a másiknak.
Ami mindkettőnknek hiányzik, az az utazás. Nagyon sok tervünk volt 2020-ra és lenne 2021-re is, de ha valamit megtanultunk az elmúlt időszakban az az, hogy tervezni szabad és kell is, de rugalmasnak kell lennünk, hiszen nem lehet tudni, hogyan alakulnak a dolgok. Az utazás helyett találtunk olyan elfoglaltságokat, amelyeket mindketten szeretünk: sétálni, filmezni, beszélgetni, sütni, főzni.
A kettőnk kapcsolata szerintem abban fejlődött, hogy megtanultunk toleránsnak lenni a másikkal szemben
Az esetleges összezörrenések, ha nem is kellemesek (én abszolút nem szeretem a konfliktust, és nem tudom elviselni a kibeszéletlen feszültséget), de szükségesek ahhoz, hogy jobban megismerjük a másikat, megtanuljunk hatékonyabban kommunikálni. Szerintem most nem olyan időkben élünk, amikor dolgokat a szőnyeg alá lehet seperni vagy elfeledkezhetünk arról, hogy mi az igazán fontos.
A lockdown lehet vízválasztó, de lehetőség lehet arra is, hogy közelebb hozzon minket egymáshoz. Van időnk felfedezni és megismerni a másikat testileg, lelkileg, érzelmileg.
És ami talán napjainkban a legnagyobb kihívást jelenti: a hiány és a korlátozások helyett a meglévő bőségre és a lehetőségekre fókuszálni. Együtt, egymással, egymásért.
