Nem ördögtől való, hogy diákok, egyetemi hallgatók iskola mellett munkába is járnak. Számos előnye lehet, ha valaki bevállal egy kis „pluszt” a tanulmányai mellé, amit nem utolsósorban bele is írhat az önéletrajzába. Hiszen végsősoron azért tanul az ember, hogy utána dolgozhasson. De mikor érdemes munkát vállalni mellette és hogyan lehet úgy pénzt keresni, hogy az ember tanulhasson is belőle?
Időbeosztás, prioritás
Az első szempont amit mérlegelni érdemes, hogy belefér-e egyáltalán a hétköznapokba? Az élethelyzetből fakadóan adódhatnak nehézségek; gimnazistaként mindenkinek nehezebb rugalmasnak lennie, hiszen kötelező az óráin részt vennie, ami rendszerint reggel 8 és 15 óra közötti folyamatos elfoglaltságot jelent. Egyetemistaként már van beleszólása abba, milyen időpontokra veszi fel a tárgyait, illetve hogy melyeken vesz részt és mikor. Ebben a helyzetben viszont már a munkáltató el is várhat egyfajta rugalmasságot, hiszen a napirendjét a másik fél is – bizonyos korlátok között ugyan – többnyire a saját belátása szerint alakíthatja.
Mindenekelőtt érdemes megfontolni, hogy mi az elsődleges: az, hogy jó jegyet szerezzen az ember, vagy az, hogy legyen pénze? Ha munkát vállal, havi szinten mennyit tudna vele egyáltalán keresni? Megéri-e a kiesett idő azt, hogy x összeget megkeressen? (Persze adódhatnak olyan élethelyzetek, hogy az ember kénytelen mellette munkát vállalni, de a cikk elsődlegesen nem erről szól.)
Van, hogy egyszerűen nem éri meg suli mellett dolgozni. Ilyen eset a robotolás.
Teljesen felesleges, hogy az ember túlterhelje magát. Ha nem tud mellette kikapcsolódni és csak rohan egyik helyről a másikra, fokozott stressznek van kitéve emiatt, ne legyen bűntudata, ha esetleg felmond, mert nem bírja. De ugyanígy előfordulhat, hogy ott hagyja az egyetemet (adott esetben középiskolát, 16. életévének betöltése után) és inkább elmegy dolgozni. Bármelyik eset is legyen, a lényeg egy: nem fér bele úgy az hétköznapjaiba, hogy mellette élni is tudjon és ebben az esetben véleményem szerint nem éri meg. Nem azért élünk, hogy rohanjunk és rosszul érezzük magunkat.
Munka jellege
Legalább ugyanilyen fontos kérdés, hogy milyen munkát választunk. Ha olyat, ami távolról sem kapcsolódik ahhoz, amivel a jövőben foglalkozni szeretnénk (pl. tanár szakos hallgatóként elmegyünk mekibe vagy kávézóba), akkor várhatóan ebből nem származhat szakmai tapasztalat. Ugyanakkor a munka világába betekintést nyújthat arról, milyen dolgozni, milyen másokkal vagy mások irányítása alatt elvégezni a teendőket.
Ha azonban gyakornoki munkát választunk, az a tanulás szempontjából is hasznos lehet és ez még akkor is így van, ha nem jár érte fizetés. Ez azért nagyon jó dolog, mert az oktatás nem mindig elég gyakorlatias: sokszor az elméleti tudásanyag felhalmozására helyezik a hangsúlyt, ami fontos ugyan, de a gyakorlatban kevésbé jelentős.
Személyes tapasztalatom a gyakornoki munkával kapcsolatosan, hogy akkor van értelme, ha az ember érdemi munkát végezhet.
Fénymásolni és scannelni bárki tud egy irodában és kell is tudni; de ezek könnyen tanulható praktikák, és az igazán érdekes dolgok ezután kezdődnek. A gyakornoki munka akkor igazán jó, ha az embert komolyan veszik. Ha elhiszik róla, hogy ennél nehezebb feladatot is el tud végezni, még ha hibákkal is, de képes fejlődni. Ezzel a munkáltató is jól jár, mert annál több feladatot tud elvégeztetni, a gyakornok pedig szakmailag fejlődik.
Részemről azt is nagy előnyként tartom számon, hogy gyakornoki munka során beleláthatok a cég működésébe; ki milyen feladatokat végez, ki kihez hogyan viszonyul, milyen általában a hangulat stb. Ráadásul a gyakornoki munka sokszor idősporolással is járhat: ha átlátjuk, mi hogyan működik, talán könnyebben meg is tanuljuk egy vizsgára. De az is előfordulhat, hogy olyasmivel kell foglalkozni, amiről az egyetemen még nem tanultunk, ami szintén remek alkalom.
A személyiség fejlődése
Legyen a munka elérni kívánt szakmához kapcsolódó vagy sem, rengeteg tapasztattal jár, amit talán észre se veszünk.
Elsősorban megtanuljuk, hogy mit jelent dolgozni: hogyan kell egy munkahelyen viselkedni, mi a teendő, ha valamit elrontunk, hogyan kell megfelelő kommunikációval a konfliktusokat kezelni (vagy inkább elkerülni). Megtanuljuk, hogy vannak határidők, és van, hogy valami már tegnapra kellett volna. Szembesülünk azzal, hogy még az első feladattal sem végeztünk, de már a nyakunkba varrtak még hármat. Milyen, amikor nem értünk a teendők végére és kénytelenek vagyunk tovább bent maradni (vagy hazavinni a munkát).
Másrészt, az ember megtanulja értékelni az idejét, pénzét. Megtapasztalja, hogy be kell osztania azt, amije van; jobban ügyel arra, kire vagy mire szán időt és energiát és mi vagy ki az, amire/akire nem.
Egy munkahely ösztönözhet: nem lehet a feladatokat halogatni és lehetőség szerint úgy kell elvégezni, hogy az másoknak is megfeleljen. Nem lehet csak úgy „odadobni”, jelentősége van annak, amit elkészítünk. Ez eredményezhet olyan változást (ami az én esetemben is volt), hogy valaki ennek hatására a saját maga ügyeit is így intézi és nem tűr hanyagságot.
Az is ugyanilyen fontos élettapasztalat lehet, ha néha csak annyit figyel meg az ember, hogy ki kivel hogyan viselkedik egy munkahelyen és miért. Milyen kialakult viselkedésmintákat és magatartásformákat azonosít és mi lehet ennek oka, vagy hozzá mások hogyan viszonyulnak és mit szól ehhez? Tetszik neki, elviseli vagy ellenkezik?
Úgy gondolom, ezek mind olyan tapasztalatok, amelyek befolyással lehetnek későbbi döntésekre (biztosan ezzel akar-e foglalkozni, mi az, ami tetszik /nem tetszik). Hasznosak, de csak akkor, ha valaki tényleg szeretné és bele is fér az idejébe. Ha úgy érzi, hogy erre még nem áll készen, semmi nem sürgeti.
