Örök téma, hogy mégis kinek mi a kedvenc ünnepe és akárhányszor felvetődik a kérdés, kikerülhetetlen választóvonallá válik a Karácsony. Az ünnep, amit automatikusan a meghittséggel, a családdal, a békével és nyugalommal azonosítunk.
Ki ne élvezné a sok karácsonyi program vagy készülés legalább egy momentumát? Esti titkos ajándékvásárlás, díszítés, tervezés, sütés, főzés, családi vacsora, átható fenyő és fahéj illat, miközben életünk során sokezredjérejére is felcsendül az “All I Want For Christmas is You”, közös filmezés, ajándékozás és megannyi szokás, amiket kialakítottunk magunknak és a családunknak.
Sosem tudtam igazán megfogalmazni magamnak, hogy miben rejlik a karácsony varázsa. A bőség zavarában lehetetlen kiemelnem egy dolgot ami varázslatossá teszi? Minden az ünnephez köthető mozzanat egésze nyújtja azt a békességet és nyugalmat amire epedve vár az ember, ahogy beköszönt az ősz? Vagy ne adj’ Isten csak a társadalmi nyomás kényszerít arra, hogy beállva a sorba én is ezt az időszakot tartsam a kijelölt időnek, amikor kötelező boldognak lenni, és minden áron a varázst keresem?
Egy budapesti kocsmában ülünk
Valaki kikérte a következő kört, amikor egy másik nekünk szegezi a kérdést, hogy szeretjük-e a karácsonyt, mert neki ez az ünnepek non plus ultrája. Gyorsan érkeznek a válaszok. Elsőre úgy tűnik a társaság nagy része mély egyetértéssel bólogat, miközben elkezdenek szemezgetni mindazon dolgok közül ami miatt annyira szeretik. Nem válaszolok, csak figyelek. Elhangzanak a megszokott sematikus válaszok, a szeretetről és a családról, majd a lefutott életigaszság körök után elkezdenek beszivárogni a személyes élmények és mozzanatok, amik bőven túlmutatva a kliséken, tartalommal töltik meg valakinek az ünnepeket.
Ahogy gyűlnek a jobbnál jobb, szép történetek és szokások amik akaratlanul is mosolyt csalnak az ember arcára, egyre csak azon jár az eszem, hogy mondhatnám meg, hogy mindez szép és jó, de nekem az ilyen élmények nem a karácsonnyal járnak kéz a kézben. Nem kizárólag legalábbis. Valakinek feltűnik, hogy még nem szóltam hozzá a témához és késlekedés nélkül nekem szegezi a kérdést hogy szeretem-e a karácsonyt.
Hatásszünet. Úgy teszek, mintha gondolkodnék, pedig már rég tudom a válaszom.
“Nem…” – reagálok velősen. Nem igaz amit mondtam, úgyhogy mielőtt záporozni kezdenek a meg nem értő reakciók és kérdések, gyorsan javítom magam. “Hazudtam, szeretem de közel sem a kedvenc ünnepem.”
Hamar eljutunk a személyes kedvencemhez, vagy inkább kedvenceimhez
Előzetesben csak annyit a könnyebb megértés érdekében, hogy az ősz az az évszak amit világ életemben a legjobban élveztem, a nedves levelek szagával és a csípős széllel és mindazzal ami még vele jár. Halloween és Halottak napja. Huh, nem könnyű téma. “Itthon nem is ünnepeljük”, “Egy napra esnek, vagy nem, vagy de, nem tudom, lényeg hogy összeférhetetlen a kettő” “Nem lehet egy horrorfilmes, tökfaragós, átbulizott nap után másnap kimenni a temetőbe és megemlékezni a szeretteinkről, vagy az egyik vagy a másik” -hangoznak el a reakciók. Mások csak bólogatnak.
Lehet a Halloween a kedvenc ünnep?
Bár mindig meglepett érdeklődést és tettetett értetlenkedést vált ki az emberekből amikor meghallják, hogy melyik ünnep áll a szívemhez legközelebb. Ott rejlik mindnyájunkban a kölcsönös megértés és elfogadás, mert szavak nélkül is értjük és tudjuk, hogy ahány ünnep annyi szokás és ha valaki ünnepel azt nem pusztán azért teszi, hogy kiszakadjon a mindennapokból a neki legkellemesebb módon, hanem hogy különleges emlékei szülessenek, amit hosszú évekkel később is örömmel emleget fel mindazokkal akikkel megélte, vagy egy sötétebb nap után emlékeztesse magát arra, hogy az élet igenis szép és tele van élményekkel, amikért érdemes részt venni benne.
És természetesen azért, hogy legyenek olyan napok, amikor nem az a fontos, hogy ezer felé szakadjunk, hanem hogy megálljunk egy pillanatra és akkor az évben egyszer tényleg csak egy dologra fordítsuk a teljes figyelmünket, legyen az barátság, legyenek azok, akikkel már nem tudunk közös emlékeket gyűjteni, vagy legyen a család. Emberek vagyunk és még ha azt is állítjuk magunkról, hogy bármikor örömmel lépünk ki a komfortzónánkból, elengedhetetlen szükségünk van rá, hogy akadjanak olyan biztos pontjaink, amikre bármikot támaszkodhatunk és legyenek olyan napjaink, amiket izgalommal várunk, mert azok a napok magát a biztonságot jelentik számunkra.
Ahogy a Halloween a barátság biztonságáról szól nekem, a Halottak napja a megemlékezés biztonságáról, úgy a karácsony a család biztonságáról.
Minden szokás amivel megtöltjük az ünnepet egyszerre körítés, amivel kiszínezzük a biztonságos napokat és egyszerre része a biztonságnak. Ha elmaradna valamelyik évben egy, kettő vagy akár a nagy része a programoknak, még mindig nem tűnne el a varázsa, ezt minden elcsépelt érzelgősség nélkül, állítom. Ha csak azokra az emberekre és kapcsolatokra fókuszálhatok, akik és amik oly nagyban meghatározzák ezeket a napokat és a rájuk való készülést, akkor már nyugodt szívvel és örömmel mondhatom, hogy “Igen ez adja nekem az ünnep varázsát és tetőtől talpig szeretem az ilyen ünnepeket.”
